Sol invictus – legyőzhetetlen Nap

December 25-ét 350-ben nyilvánította I. (Szent) Gyula pápa Jézus Krisztus születésnapjává, ezt a döntést az időpontról a keresztény világ némely egyház kivételével* elfogadta, azóta ünnepeljük december 25-én, karácsony napján a Megváltó születését. A választás nem volt véletlen, és a pápa nagy ráérzését bizonyítja. Ehhez az időszakhoz ugyanis szinte évezredek óta fontos ünnepek kapcsolódtak minden népnél. Ezek az ünnepségek a téli napforduló csillagászati eseményét fejezték ki a köznapi természet-magyarázat nyelvén.

A pogányok a Nap, azaz a Napot megszemélyesítő napisten (újjá)születésének örvendeztek. Rómában Saturnalia-nak hívták a december közepétől kezdődő ünnepsorozatot. A római hagyomány szerint az ünnepnek nevet adó Saturnus isten uralkodása alatt boldog aranykorban éltek az emberek. Ezt idézték fel december közepétől több napon keresztül, amikor is teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. A családtagok apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak. Ennek hagyománya – sokszor a fogyasztói társadalom csapdájába esve –, tovább él a mai karácsonyi ajándékozásban. A saturnaliákhoz tartozott még, hogy egyfajta ősi egyenlőségre emlékezve a római gazdagok a szegényeket megvendégelték, a rabszolgák láncait leoldották, a szolgák az uraik asztalához ülhettek. Sajnos ez utóbbi szokás nem honosodott meg a keresztény Európában. Arra bárki hajlandó, hogy adománnyal tegye elviselhetővé a karácsonyt nélkülöző embertársai részére, de hogy asztalához is ültesse és együtt egyen vele… Igazából én is csak most gondoltam erre, miközben e sorokat írom.

Közép-Kelet Európa ősi népei ugyancsak ajándékokkal próbálták elnyerni, de nem rokonaik, barátaik, hanem  a téli sötétség démonainak jóindulatát.

A germánok Votan és Thor istenek tiszteletére tüzet raktak, hogy az isteneiket jelképező fény elűzze a sötétséget. A kelták örökzöldeket ültettek, melyek a közeledő tavaszt, a megújuló élet körforgását szimbolizálták.

De nemcsak a téli napforduló tájékán ünnepeltek, hanem egészen pontosan december 25-e is ünnepnap volt, mégpedig Aurelianus császár vezette be 274-ben a Római Birodalomban a Sol invictus (legyőzhetetlen Nap) kultuszát, és  születésének ünnepét erre a napra helyezte. A Sol invictus kultuszában a görög Héliosz – a római Sol – és a perzsa eredetű Mithras tisztelete fonódott össze.

Mint ebből a rövid kitekintésből is kiderül egyáltalán nem volt véletlen a pápai döntés 350-ben. A pogányok nyilván sokkal szívesebben tértek át a keresztény hitre, ha megszokott ünnepnapjaik, köztük a téli napfordulós ünnepsorozat más tartalommal, de megmaradt. Karácsony e nevezetes napra helyezése azonban magával hozta, hogy Jézus Krisztus imádatában óhatatlanul megjelennek e pogány jelek. Az ókeresztény ábrázolásokon Khrisztosz (Krisztus) Hélioszként glóriával látható; illetve a napszekéren (a napisten Héliosz kocsiján) utazik a mennybe, mint például a vatikáni mozaikon, ahol Krisztus – az igazságosság napjaként – azonosul Sol iustitiae-val.

Mindezek az elképzelések, szimbólumok még valamit elárulnak, mégpedig azt, hogy minden korban, minden időben tisztában voltak a Napra vonatkozó fontos csillagászati,  meteorológia, mezőgazdasági jelenségekkel, az égitest gyógyító, éltető (és pusztító) erejével. Ezért kapott főistennek kijáró tiszteletet, vagy miként az igazság és jóság fénye, lett a zsidó-keresztény Isten egyik jelképévé, aki úgy ragyog be mindent irgalma ragyogásával, és úgy tesz mindent láthatóvá, akár a Nap: „Ragyogtassa rád arcát az Úr s legyen hozzád jóságos!” (Szám6.25).

Ám az emberiség eddig még nem jutott el odáig, hogy a Nap sugárzó melegét energiatermelésre is fordítsa. Először a mi korunkban vált lehetségessé, hogy a fosszilis energiahordozókat és az atomenergiát minél nagyobb mértékben kiváltsa a megújuló energiahordozók egyike, a napenergia. Ez pedig nemcsak nagy  lehetőségünk, hanem vezetőink óriási felelőssége is. Igen, a ma vezető embereinek a jövő generációja előtt számot adó felelőssége, hogy élünk-e, élhetünk-e mielőbb ezzel az óriási jelentőségű ismeretanyaggal. Mert az, hogy a Nap fényének erejét felhasználjuk-e, és milyen mértékben, nem technikai tudás, nem gazdaságossági mutatók, csupán politikai döntés és jóakarat kérdése.

* Némely ortodox és antikhalkedóni egyházak (szerb, macedón, ukrán, orosz és grúz ortodox egyházak, valamint kopt, etióp és eritreai egyházak) január 7-én, az örmény keresztények pedig január 6-án ünneplik a karácsonyt.

 

Kiss Magdolna

Miért engedi meg Isten…

ezt a sok rosszat és szenvedést a Földön. Miért van az, hogy ami az egyik embernek hasznos, az a másiknak kárára van. Miért lehet ugyanaz a dolog egyszerre éltető és egyszerre  halálos. Miért engedi Isten, hogy munkások véres-verejtékkel végzett munkáján 300%-os hasznot húzzanak a tőzsdék spekulánsai. Miért lesz rokkanttá az egyik ember, vagy hal meg idő előtt tüdőrákban, miközben a másik pezsgőben fürdik születésnapi partiján, amit csaknem 300millió forintnak megfelelő dollárért rendezett meg. Miért? Ezek, az egyébként valahol mélyen mindenkit foglalkoztató kérdések, néha sürgetőbbek vannak jelen, néha egészen elhalványulnak, de mindig megvannak, mert lényegében megválaszolhatatlanok.

A körülvevő gondok azt mutatják, mintha Isten nem törődne az emberekkel, sőt egyenesen az Ő büntetése lenne a sok rossz, a sok szenvedés.

Aki mindezt így fogja fel az nem ismeri, vagy rosszul ismeri Istent. Aki az igaz Istent keresi, az magával a szeretettel és a jósággal találkozik. Megtapasztalja, mekkora az Isten szeretete, és azt is, hogy Ő minden körülményben jót akar nekünk.

De hallgassuk meg mit mond erről Izaiás próféta, akit sokat üldöztek az ellenségei, és sokat szenvedett különböző bajoktól:

Így panaszkodott Sion*: Elhagyott az Úr!
Megfeledkezett rólam!
De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony?
És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől?
S még ha az megfeledkeznék is:
én még akkor sem feledkezem meg rólad.
Nézd, a tenyerembe rajzoltalak;
falaid szemem előtt vannak szüntelen.
Sietve jönnek, akik fölépítenek,
s akik leromboltak és kifosztottak,
azok elmennek.
” (Iz 49,15-17.)

*Sion= Jeruzsálemet jelenti.

 

Ezekkel a vigasztaló szavakkal, az Úr aggódó szeretetében bizakodva gyújtsuk meg a negyedik gyertyát is az adventi koszorún.

Az Atomenergia Hivataltól karácsonyra…

Az Országos Atomenergia Hivatal döntött a paksi atomerőmű egyes blokkjának üzemidő-hosszabbítási kérelméről.

A döntés megosztja a közvéleményt, nem is kevesen aggályukat fejezik ki, mert…

1. Paks környékén egy DNy-ÉK irányú törészóna keresztezi a Dunát.  A kutatás a törésvonalat ugyan részletesen térképezte, de nem alakult ki egységes álláspont aktivitásának kérdésében. Mindenesetre 2001-től – több más mellett – újra kellett tervezni az építmény  földrengés biztonságát. Ezekhez  japán (sic!) atomerőmű szakértők tapasztalatait és a Japán állam meghívásos programja keretében szerzett ismereteket hasznosították.

2. 2003. április 10-én a paksi atomerőmű 2. blokkjában komoly üzemzavar következett be.

Két kérdés merül fel ezzel kapcsolatban:

  1. A paksi atomerőmű 1. blokkja, melynek meghosszabbításáról most szó van, 30 évre lett tervezve. 1982. december 14-én kezdte meg a folyamatos működést. Lehetséges-e a szovjet technológiával épült 1. blokk biztonságos működtetése az eredetileg tervezett élettartamon túl további 20 évvel?
  2. Lehetséges-e a blokk élettartamának meghosszabbítását csupán egy jogszabály átírással megoldani? Igen, miként a mostani döntés mutatja, mindkettő lehetséges. „Az új paksi blokkok engedélyezése váratlanul elindult, erre vonatkozó érdemi, követhető döntés nélkül, hiszen az Országgyűlés részéről csupán egy elvi hozzájárulás született 2009-ben arról, hogy a bővítés lehetőségeit meg kell vizsgálni. Ma pedig a parlament nekiállt az egyik legijesztőbbnek: ha nem lehet jogszerűen engedélyeztetni az élettartam-hosszabbítást, nosza, írjuk át a törvényeket. A T/9235 számú törvényjavaslat formailag csupán arról szól, hogy a bíróság az atomerőmű tervezett üzemidején túli üzemeltetéséhez kiadott engedélyt tartalmazó határozat végrehajtását nem függesztheti fel. Ami lefordítva a következőt jelenti: jóllehet 1982 óta (30 éve) tudjuk, hogy 2012-ben lejár az 1-es blokk üzemideje, a váratlan helyzetekre, kiszámíthatatlan eseményekre felkészülő intézményrendszer valahogy ezzel a fejleménnyel nem számolt, ezért nem kezdte el időben az engedélyezési eljárást. Ennek eredményeként a nukleáris hatóság várhatóan december közepén adja ki a továbbműködésre vonatkozó engedélyt. Amennyiben azt egy civil szervezet a bíróság előtt megtámadja, a per lezárulta aligha várható december 31., a hatályos engedély lejárta előtt, így január 1-ét követően nincs hatályos engedélye az 1-es blokknak. A kormányzat zsigeri reakciója az állami működés súlyos kudarcára, arra, hogy a Paksi Atomerőművel kapcsolatos egyetlen egészen biztosan kiszámítható eseményre, az engedély év végi lejártára sem tudtak megfelelően felkészülni, a vonatkozó szabályozás gyors átírása.” Jávor Benedek

 Miért annyira fontos ennek a régi blokknak a további működése, hiszen az ország villamosenergia-termelésének csupán 10%-át fedezi.

*

Nem folytatom. Advent van. Ma gyújtjuk meg a harmadik gyertyát, közben olvassuk el Jézusnak az alábbi három evangélista által lejegyzett – minden korra érvényes –  üzenetét, amelyek a fenti helyzetre is vonatkoztatható gyakorlati tanáccsal szolgálnak.

(36) “Mondott nekik egy példázatot is: Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépné; és nem is illene a régihez az új ruhából való folt. (37) Senki sem tölt új bort régi tömlőbe, mert az új bor szétrepesztené a tömlőt, és elfolyna, sőt a tömlő is tönkremenne. (38) Hanem az új bort új tömlőbe kell tölteni”. (39) Lk. 5,36-39

(16) “Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából, és még csúnyább szakadás támad. (17) Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad.” Mt. 9,16-17

(21) “Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitépne belőle, az új a régiből, és még csúnyább szakadás támadna. (22) És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való.” Mk. 2,21-22

 Nekünk azonban még azt is szabad ebből értenünk, amit Jézus a szavakon túl közöl,  hogy őt csak azok tudják befogadni, akik megkapták az új látás kegyelmét, akik képesek a megújulásra, képesek a szeretet fiatalságával fordulni az embertársaik és az egész világ felé.

Vonatkozó linkek:

http://www.hirado.hu/Hirek/2012/12/14/13/Igentz_mondtak_Paks_uzemido_hosszabbitasara.aspx
http://www.alternativenergia.hu/olcso-atomenergia-tetova-mitosz-csupan/53677

http://www.parlament.hu/irom37/0428/0428.htm

geogr2005.elte.hu/archiv/moterm/gyak/csut_10_3/Vbantpk!.ppt

http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0308/szatmary0308.html

http://javorbenedek.blog.hu/2012/12/11/mindekozben_paksisztan-alson

Az élő víz

Az „élő víz” mind az ókori pogány, mind a keresztény vallási-irodalomban a források, folyóvizek közös elnevezése – szemben az állóvizekkel. Különösen a vízszegény területeken, ahol az év szárazabb időszakában ciszternába gyűjtött esővízzel kellett a lakosoknak megelégedniük, tudták igazán értékelni a folytonosan csörgedező kristálytiszta forrást, ha véletlenül ilyenre bukkantak. Az élő víznek a tisztulást – gyógyerejű forrás esetén pedig a gyógyulást – segítő hatásuk miatt minden korban és népnél (kivéve az egyistenhívő zsidókat és a keresztényeket) isteni erőt tulajdonítottak.  Az európai kultúrára leginkább ható többisten-hívő pogány görögök-rómaiak ezért vettek mindig tiszta forrásvizet az isteneknek szánt áldozati szertartásokhoz, főként, ha az áldozat az ég istenének, az istenek királyának szólt.

„Iuppiter áldozatát készült bemutatni Apollo…

’Menj, madaram’ – szólott – ’ne halasszuk az áldozatot már!

élő forrásból hozz ide tiszta vizet!’”

(Ovidius Fasti II. 247., 249–250.)

Ugyancsak forrásvizet használtak a zsidók a sátoros ünnep utolsó napján (Tisri hónap 21-én) az úgynevezett vízmerítés szertartásán. A pap a Siloé forrásból merített vizet, majd az égő áldozati oltár lábához öntötte e szavakkal: „…mert az Úr az erősségem, a dicsőítő / énekem, / és az üdvösségem. / Örömmel meríttek majd vizet / az üdvösség forrásaiból.“ (Izajás 12.3.)

A zsidó-keresztény felfogás szerint az élő víz maga ugyan nem rendelkezik isteni erővel, de a víz forrása Isten, ezáltal a víz szimbolizálja Isten megtisztító, szomjat oltó, azaz életet adó szeretetét, lényegileg Istent önmagát.

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn4.14.) Hasonlóan egy másik szakaszban: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem; belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.“ (Jn 7.37-39.)

Ahhoz pedig, hogy Istennel találkozhassunk, meg kell tisztulnunk, meg kell szabadulni elsősorban az önzéstől, a bűnök forrásától. Ezért előzi meg a Megváltó eljövetelét Keresztelő Szent János, aki …”bejárta a Jordán egész környékét hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára(Lk 3.3.), és keresztelt a Jordán folyónál. Hiszen a keresztség során a kereszteltre öntött tiszta víz egyszerre tisztítja meg az embert, és közvetíti számára Isten örökre szomjat oltó szeretetét.

Advent második vasárnapja van, gyújtsuk meg a második gyertyát, és kérjük gondolatban a Teremtőt, hogy óvja meg Pécs forrásvizeit, és segítsen mindannyiunkat, hogy az Ő élő vizét ihassuk.