Uránkutatás és védett területek – emlékeztető

Újból uránkutatásba kezdett egy szépreményű társaság, akik a korábbi Wildhorse Energy Kft. jogutódjának tekinthetőek. A nevezett Kft. 2014-ben már másodszor állította le tevékenységét Magyarországon uránügyben (először 2006-2010 között kutattak, majd 2012-2014 között)

Most Magyar Urán Resources Kft. néven újultak meg, és harmadjára még nagyobb reményekkel kezdtek a nagy “eredményekkel” kecsegtető projektbe. A szovjet időkben már alaposan, százszorosan megkutatott vidéken kutatnak újra. Talán abban reménykednek, hogy 50 év alatt dús urántelepek képződtek?

Azt hiszem, ennyi bevezető után, minden épeszű ember látja, hogy itt enyhén szólva komolytalan dolgokról van szó. Egy tűnik komolynak, a HASZON  – a zsebükbe.

A baj csupán az, hogy ennek a projektnek az életben tartásához időnként szükséges némi tevékenység is. Ez pedig káros, hiszen pár év alatt már harmadszor furkodják, lényegében ugyanazt a többféle szempontból is védett területet. Ez a tájegység a “Kultúra 2000 természetvédelmi terület”, na meg a Tettye-forrás egyik vízgyűjtő-területe, azé a forrásé, mely Pécs ivóvizének nagy részét szolgáltatja.

Lásd a bemutatót a kérdéses vidékről (ez ugyan 2012-ben készült, de aktualitását nem veszítette el)

Pécs védett területei és az uránkutatás-bemutató