Atomtemető Bodán? Kösz, nem!

I. Pécs nyugati határától nyolc kilométerre fekvő Bodán a kormányzat nagy aktivitású (< 5.000.000 Bq/kg) atomhulladék tárolását tervezi, köztük a kiégett fűtőelemeket is, melyek több száz évig még hőt termelnek, több százezer évig is radioaktívak maradnak!

Az alábbi letölthető dokumentumban részletezi a tervet ellenző civileket képviselő neMecsek Mozgalom, miért nem akarják, hogy megépüljön a bodai atomtemető. Egyik legfontosabb érvük: “Nincs 100%-os biztonság! Minden radioaktív hulladéktároló tervezésekor az a cél, hogy minimalizálják, illetve lehetetlenné tegyék a hulladék bioszférával, illetve vízzel való érintkezésének lehetőségét, jelen esetben több százezer éven át! Ez lehetetlen, mert…”  Bővebben lásd itt…(letölthető Pdf)

 

II. Négy téves megállapítás és négy helyreigazítás a Bodára tervezett atomhulladék tárolóval és a nukleáris energiával kapcsolatban

 

1. Tévedés: Bodán van csak olyan kőzet, az agyagkőzet másként aleurolit, amely a tudományos kutatások szerint a legalkalmasabb nagy aktivitású radioaktív hulladék végleges tárolására.

1. Helyreigazítás: Többféle kőzetet tartanak tárolásra, illetve elszigetelésre alkalmasnak; gránit, agyagos képződmények, kősó, vulkáni tufák. Országonként eltérően. Valójában nem a tudományosan megalapozott kutatás szerint, hanem az a jó, ami helyben van és olcsó. Igazából mindegyik kőzetnek vannak előnyei és hátrányai. Az agyagos kőzet (mint a bodai aleurolit) előnye a kis vízvezető-képesség, de a különböző agyagoknak eltérőek lehetnek a tulajdonságaik. Nyomás alatt egyes agyagfajták könnyen repednek, szabad utat engedve a víz áramlásának. Nem indokolja semmi, hogy csak Bodán lehet a végleges tárolót megépíteni. A bátaapáti-i tárolót is számításba lehet venni.

 

2. Tévedés: A hulladéktároló 1000 méter mélyen lesz, elzárva a környezetétől, és nem fog jelenteni semmilyen veszélyt ránk.

2. Helyreigazítás: Nincs 100%-os biztonság. Lehetetlen több százezer évre előre tervezni, a kutatólaboratóriumi néhány évtizedes mérések eredményeit nem lehet százezer évekre előre vetíteni: Mind a tárolt anyag, mind a kőzetfajta, mind a környezet megváltozhat az idők folyamán.

 

3. Tévedés: Az atomhulladékot el kell helyezni valahol, ezért kell a végleges tárolót megépíteni, ha nem Bodán, akkor másutt.

3. Helyreigazítás: NEM KELL MOST MEGÉPÍTENI a végleges tárolót! “Igen, sajnos ezt a problémát jelenleg nem tudjuk megoldani, de a tudomány fejlődik, várjuk meg, hátha történik valami az elkövetkezendő ötven évben. Az unokáinknak esetleg lesznek jó ötleteik…” (Nagy-Britannia)

 

4. Tévedés: Szükségünk van Paks bővítésére, kell az atomenergia, mert a megújuló energiahordozókkal nem lehet Magyarország villamos energia szükségletét kielégíteni.

4. Helyreigazítás: A kutatás mai állása szerint is kijelenthető, hogy 2050-ig egy teljes mértékben megújuló energiákon alapuló villamos energia ellátás lehetséges Magyarországon. Ebben nem a műszaki tudás és az ország adottságai jelentenek akadályt, hanem elsősorban az energiapiacot jelenleg uralóknak (atom lobbi) ellenkezése és a jelen kormányzat energiapolitikája. (Lásd ehhez bővebben; mnnsz.hu/wp-content/uploads/2013/04/Energiacel.pdf)

neMecsek Mozgalom

Pécs, 2015.

 

II. 4 tévedés-négy helyreigazítás letölthető Pdf-formában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*