Karácsonyi ajándék

Már a negyedik adventi gyertyaláng is bevilágította a korán sötétedő téli estéket. Az árvák, félárvák lázasan készülődtek Karácsonyra. Hazautazhattak azok, akiknek hozzátartozójuk elő tudta keríteni az utazás költségét, az árvaházban maradók pedig levelet címezhettek Jézushoz. Ebben írhatták le, hogy az 50 forint értékig megvásárolható ajándékok listájáról melyiket választják. Nagy pénz volt ez 1947-ben, egy gyerekre jutó családi pótlék ára. Ezzel támogatta az állam a protestáns alapítású intézményt, ahova pedagógus szülők árváit, félárváit fogadták be, felekezeti hovatartozásuk különbözősége ellenére. Sok katolikus is volt az árvák közt. A kort megelőzve, ökumenikus, békés együttélés alakult ki a gyerekek és nevelőtanárok között.

A tizenhét éves Anna nem kívánt semmit a választható ajándékok közül. Másra vágyott, szokatlanul másra. Megírta levelét, teli aggodalommal: vajon megértik-e?

Végre elérkezett a nagy izgalommal várt Szenteste! Hatalmas teremben ékeskedett a sok színben ragyogó karácsonyfa, alatta bújtak meg az ajándékok. A gyereksereg jóval hátrább vett részt a meghitt ünnepségen, amely után az igazgatónő elkezdte osztogatni az ajándékokat, a legkisebbektől kezdve. Mindenki kapott néhány szeretetből fakadó szót.

Anna maradt utoljára. Amikor neve elhangzott, alig tudott ólomsúlyúvá vált lábain előrehaladni. Mintha állna az idő, és a távolság elérhetetlenné nőne…

Félúton látja: Lili néni előhúz a karácsonyfa rejtekéből egy divatos, igencsak tetszetős kis táskát. Anna megállt, szinte levegőt sem kapott:

– Nem értettek meg! Miért is kértem lehetetlent – gondolta.

De íme, Lili néni kiemel a táskából egy kis fémtölcsért, majd bögrét, s végül egy kicsi fonott demizsont. Anna fellélegzett, félelme örömre változott. Mégis megértették!

– A legszebb ajándékot Anna kérte – szólalt meg Lili néni – a legnagyobb, amit kívánhat valaki. Nem játékot, nem könyvet, hanem magát Jézust kérte, hogy a Szentostyában minden nap jöjjön el őhozzá. Mi hozzásegítjük azzal, hogy reggelijét magával vihesse az iskolába.

Nagy csend támadt a teremben. Talán mindenki jobban átérezte most a Karácsony misztériumát, mint máskor.

Anna ezután engedéllyel mehetett misére, amit eddig titokban, több nehézség árán tehetett meg.

A reggelit ugyanis otthagyni, eldobni tilos volt. A szentségi böjt megtartásához meg kellett kérnie egy-egy asztaltársát, hogy igya meg az ő kávéját is. Akadt mindig vállalkozó, ha a kenyeret is megkapja. A tejporból kevert kávé magában nem a legjobb volt, és a kenyér amúgy is kevés. Néha egy-egy jobbszívű kenyér nélkül is elfogyasztotta a kávét, hogy Anna ne éhezzék fél háromig, mire az iskolából megérkezik az ebédhez.

A másik nehézség abból adódott, hogy reggeli után az egész gyereksereget egyszerre indították a kapuban álló tanárok az iskolába. Amikor a tanárok látótávolságából kijutottak, Anna kilépett a sorból, és futott a város közepén álló templomig. A mise elejéről lemaradt és a végéről is, mert áldozás után távoznia kellett, hogy – ismét futva – becsöngetésig megérkezzen a város másik szélén lévő iskolába.

1984-et írtak már, amikor Anna egy temetésen összetalálkozott – sok-sok év után – Marikával, volt árvatestvérével. Mindketten tanárok lettek.

– Tudod többször volt kísértésem arra, hogy megtagadjam hitemet, de ilyenkor magam előtt láttalak téged, ahogy futottál minden reggel, hogy áldozhassál; és megmaradtam hitemben – mondta váratlanul Marika, amikor elbúcsúztak egymástól.

„Áldott legyen az Isten, …s magasztaljuk
fölséges kegyelmét, amellyel szeretett
Fiában fölkarolt minket.” (Ef. 1,3,6–7)

Szentgyörgyvári Jánosné Magyarlaki Magdolna

(Nyomtatásban megjelent; Jó Hír
A Pécsi Egyházmegye lapja, III. évf. 11. sz. 2006. dec. 20. 7.p.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*