Kétfajta Oroszország

„-De nem engedjük ide magukat!

– Sajnos elkésett, már itt vagyunk.”
(Alekszandr Zinovjev: Homo sovieticus)

„És én már régóta 1890-et keresem, abban élek, és Csehovot csodálom. És Dosztojevszkijt. És Puskint. És Turgenyevet. És Bulgakovot. Tolsztojt is, de tőle félek. És Tarkovszkijt.” – írja az ismert kormánypárti publicista. Mindezek után ezt is hozzáteszi, Putyinnak címezve(1):

„Mert most önnek van igaza. Ez az első és a legfontosabb, amit el kell mondanunk.”

Kissé érthetetlen ez, de jól beleillik a politikai légkörbe. Az orosz klasszikus zene, az orosz irodalom és művészet mind-mind az európai kultúra élvonalához tartoznak. Annál inkább csodálandóak, mert egy, a fejlődésben sajnálatosan sokáig elmaradt, de lázasan felzárkózni igyekvő nép alkotta őket. Egy nép, amit mindig elnyomtak, és aminek a története háborúk szakadatlan sora. Amikor szabad akart lenni mindig leverték egészen a fekete földig, például a novgorodi köztársaságot.(2) Tarkovszkij Ivan Ruboljovában nem emlékszünk a korbácsos orosz úrra, aki felügyeli a muzsik munkáját? Vagy a tatárra, aki felégeti a templomot és forró ólmot önt a pap torkába?
De az oroszok mindig valami jobbat kerestek. Ezért mentek Berlinbe tanulni a kor legjelentősebb filozófusaihoz, ezért tanulta ki Nagy Péter a hajóács mesterséget (még ha önkényúr is maradt) és amit alkottak az Európa, sőt az egyetemes emberi kultúra része. A templom végül újjáépül Tarkovszkij filmjében…
Nem létezik semmifajta borongós, misztikus orosz lélek, amelyik csak a cárok és diktátorok, no meg pópák alatt érzi jól magát. Az orosz művészet nagy alkotásai a zsarnokság ellen jöttek létre: Puskint száműzték, Tarkovszkij kiutálták, Dosztojevszkij a Péter-Pál erődbe jutott…melyiküknek volt szerencséje az önkényuralommal? A mítosz, miszerint a mély és szent orosz lélek gyógyítja meg majd a dekadens Nyugatot tipikusan a visszamaradottság ideológiája. Egy ilyen misztikus lélekállapotban (amit Zinovjev fentebb idézett könyve parodizál) csak vergődni lehet.

Ezért érthetetlen, mi köze az orosz kultúra értékeinek Putyin rendszeréhez és az orosz autokratizmushoz. Putyin szétzúzta az oligarchákat, de csak hogy ő maga üljön a helyükbe. Semmit se tett azért, hogy az orosz gazdaság elmozduljon az egyoldalú nyersanyag-be szállító üzemmódból. Nem hozott létre demokráciát, jóléti államot, nem támogatja a kultúrát. Hogyan és miképp haltak meg a kritikusai és ellenfelei Politkovszkaja, Litvinyenko, Jusenkov és mások? Nem tudjuk biztosan. Azt viszont tudjuk, hogy a szabadságot mindig üldözte.

„A tradíció is Putyin oldalán van. A tradíció, ami Oroszországgal magával kezdődött, egy olyan országgal, amelynek sosem voltak valóban hatékony közintézményei, és melynek polgárai mindig inkább a monarcha akaratának kedveztek, legyen az herceg, császár vagy főtitkár.”
– írja a Moscow Times.(3)

Ez a tradíció és nem az orosz kultúra nagy tradíciója hozta létre Putyint. Az én családom ismeri már az önkényuralom valóságát. A nagyapám orosz fogságba kerülve bányában dolgozott, mígnem csonttá-bőrré lefogyva hazaengedték (egy bányaomlás után ráadásul). A nagyanyám öccse szintén málenykij robotra ment, és hazatérve enni kezdett. Így apjának egyetlen fia sose nőhetett fel felnőtt férfivá, Nagyanyám elbeszélése szerint az oroszok a pajtájukban (Mezőcsáton) lelőttek két fegyvertelen magyar katonát, a helyi oroszul is beszélő kommunista juhászt meg megverték és bedobták a kútba. Hát így sikerült szót érteni velük. Mindebből nem az oroszok elleni általános gyűlöletet akarom kihozni, hanem azt, mi a zsarnokság valósága. Akasztófa, munkatábor, erőszak és halál. A rákosi rendszer egyik női börtönőre annak idején, még cselédként zsidó gyermekeket mentett, és fokozatosan lett egy totalitarista rendszer szadista fegyőre. A zsarnokság nem maradhat meg, ha nem nevel szolgákat és fegyőröket az alattvalóiból. „Ilyenek….a biztonsági intézkedések, amelyek a türanniszt védik…mindentől őrizkedni kell, amiből önérzet és bizalom fejlődhet…Azonkívül háborút is sokszor készakarva idéz föl a türannosz, azért, hogy az alattvalók el legyenek foglalva és állandóan rászoruljanak egy vezérre.” – írja Arisztotelész(4).

A demokráciák is tévedhetnek militarista és zsarnoki útra, de ott a kormányt le lehetett váltani, és jöhet egy új irány. Putyint sose fogják demokratikusan leváltani, ráadásul támogatottságát erősíti az ukrajnai konfliktus, pontosan azért, mert a Szovjetunió összeomlásának sokkjáért várnak elégtételt és bosszút az oroszok. Csakhogy nem elégülhetnek ki semmiféle bosszúval, mert ettől nem lesz jobb az életszínvonaluk, a gazdaságuk, ettől nem lesznek szabadok. Ezért – és a zsarnokság fenntartása miatt – Putyinnak majd új konfliktusokat kell generálnia, akkor is, ha Ukrajna behódol neki és elveszi tőle a Donbaszt is. A cárok változnak, a kancsuka ugyanaz.

Talán azzal tennénk a régi orosz alkotóknak és persze önmaguknak s a legnagyobb szolgálatot, ha nem kevernénk mindent egy boszorkányüstbe, jót-rosszat, elnyomót és elnyomottat egyaránt, és nem kötnénk őket cárok, önkényurak és kalandorok szekeréhez. Akkor a templom, mint Tarkovszkij filmjében, ismét felépülhetne.

(1) Levél Vlagyimir Putyinnak, http://magyarhirlap.hu/cikk/17493/Level_Vlagyimir_Putyinnak#sthash.xhVqH4Ix.dpuf

(2) 1478-ban III.Iván moszkvai nagyfejedelem csapatai elfoglalták Novgorodot, felgyújtották a vecsét (afféle népgyűlés, kezdetleges parlament)és a könyvtárat.

(3) “Will Putin become a new Stalin?” http://www.themoscowtimes.com/opinion/article/will-putin-become-a-new-stalin/508655.html

(4) Arisztotelész: Politika, ford. Szabó Miklós, Gondolat, Bp. 1984, 246-247 o.

-AS-
 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*