Orbán Viktor illiberális (sic!) demokráciája

Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszédét már sokan, sokféleképpen elemezték, mi csak két kérdést teszünk fel erre vonatkozóan.

1.)    Miért veti el most, 2014-ben – a 2007-ben még a keresztény nyugat demokráciája mellett elkötelezett Orbán Viktor – a nyugati mintájú liberális demokráciát?

1a) Vajon Orbán Viktor a liberális demokráciának melyik jellemzőjével nem ért egyet?

  • Általános választójog
  • Szabad választások
  • Többpártiság
  • A hatalmi ágak megosztása: törvényhozó, végrehajtó hatalom és igazságszolgáltatás elválasztása
  • A törvények kikényszerítésének állami monopóliuma (az állam erőszakmonopóliuma)
  • A fegyveres erők civil kontrollja: választott képviselők ellenőrző szerepe
  • Az ellenzék jogosítványainak tiszteletben tartása
  • Minden csoport pártot alapíthat, amelyik betartja az alkotmányos elveket.
  • Az egyik jelentős fokmérője a hatóság fogalmának a tartalma.

1b) A szóban forgó beszédben erre ugyanis nem tért ki, csupán arra, hogy a liberalizmus kiindulópontjával van elsősorban problémája:

„A liberális társadalomszervezés kiindulópontja a két ember közötti viszony tekintetében arra a gondolatra épül, hogy mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti. Erre a gondolati, eszmei kiindulópontra épült föl a 2010-et megelőző húszévnyi magyar világ – elfogadva egyébként a Nyugat-Európában általános elvet. Azonban húsz év kellett ahhoz, hogy Magyarországon meg tudjuk fogalmazni azt a problémát, hogy ez egy intellektuálisan ugyan rendkívül vonzó gondolat, de nem világos, hogy ki fogja megmondani, hogy mikortól sérti valami az én szabadságomat. És miután ez nem magától adódik, ezért ezt valakinek meg kell határoznia, el kell döntenie. És miután senkit nem jelöltünk ki arra, hogy ezt eldöntse, ezért folyamatosan, a mindennapi életben azt tapasztaltuk, hogy az erősebb döntötte el. Folyamatosan azt éreztük, hogy aki gyengébb, azt letapossák. Nem valami elvont igazságosság elve szerint dőlnek el az egymás kölcsönös szabadságának elismeréséből fakadó konfliktusok, hanem az történik, hogy mindig az erősebbnek van igaza. Mindig az erősebb szomszéd mondja meg, hogy hol a kocsibejáró, mindig az erősebb, a bank mondja meg, hogy mennyi a hitel kamata, ha kell, menet közben változtatja.”

Itt azért álljunk meg egy pillanatra. A miniszterelnök szerint azért nem jó „a két ember közötti viszony tekintetében… hogy mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti… mert nincs, aki megmondja, senkit nem jelöltünk ki, aki meghatározza, hogy mikortól sérti valami is az én szabadságomat.”

Ezek szerint Orbán Viktor úgy tapasztalta, hogy a liberális demokráciákban nincs törvény, nincs jogalkotás, nincs alkotmány, ami az emberek egyenlő szabadságjogait garantálná?

Pedig Orbán Viktornak (jogi végzettsége révén is ismernie kell(ene) Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát, a nyugati liberális demokráciák alapelvét, amely az általa citált gondolatot így fogalmazta meg szó szerint: „A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg”.

Orbán Viktor „aggodalma” tehát fölösleges. Mert igenis van a liberális demokráciákban (még Magyarországon is), „valaki”, aki meghatározza, sőt “eldönti, hogy mikortól sérti valami az én szabadságomat”. Ez pedig a törvény, az alkotmány, Alaptörvény, jogszabályok, rendeletek, más néven a jogállam.

Ha pedig bajok vannak, márpedig vannak, ezt mindenki elismeri, a jelenlegi liberális demokráciákban az egyes ember, elsősorban „a gyengék” szabadságjogainak érvényesítésénél, akkor nem a mindenkit természettől fogva megillető szabadságjogokat, azt ezt deklaráló alapelvet kell megkérdőjelezni, hanem pontosan itt – a törvényi szabályozásnál – kell keresni a problémákat, és megtalálni a megoldást

 

2) Milyen az Orbán Viktor által vizionált „illiberális” demokrácia?

„Vagyis ami Magyarországon ma történik, értelmezhető úgy, hogy a mindenkori politikai vezetés ma arra tett kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeke, amelyet el kell ismerni, a közösség, a nemzet életével szoros összefüggésben álljon, a kapcsolat megmaradjon, és ez a kapcsolat erősödjön. Vagyis a magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni, sőt építeni kell. Ilyen értelemben tehát az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz.”

2a) Vajon miben különbözik ez az Orbán-féle munka alapú keresztény illiberális demokrácia, a nyugati keresztény-liberális demokráciáktól, amelyekben ezek szerint 7 évvel később Orbán Viktor csalódott?

Hiszen ez is – az is keresztény. Mert nem állíthatjuk az Európai Unióról, még az alkotmányszerződése preambulumának, a magyarországitól eltérő szövegezése ellenére sem, hogy nem az. „Az Európai Unió alapvetően normatív értékek mentén szerveződött, a 10 parancsolat alapján a keresztény értékekre épült.

Orbán Viktor – saját bevallása szerint – az új modellben sem vetné el „a liberalizmus alapvető értékeit, mint pl. szabadság” (a kérdés továbbra is nyitott hogy akkor milyen nem „alapvető” értéket vetne el).

A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni, sőt építeni kell”. Sorolja fel további különbségként Orbán Viktor. Valóban különbség? A nyugati államokban nincsenek közösségek, amelyeket szervezni, erősíteni, sőt építeni kell, az csupán egyének halmaza?

Miben lenne tehát ez az új állammodell más?

A különbség, úgy tűnik, inkább csak eszmei síkon fogható meg:

„Ne az legyen a magyar társadalom szervezőelve, hogy mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti, hanem legyen az, hogy amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal.”

De ezt az elvet – mondja Orbán Viktor, és ezzel teljesen egyetérthet bárki – ”nem lehet törvénybe foglalni, itt most szellemi kiindulópontokról beszélünk.”

Ha ezt a kiindulópontot nem lehet törvénybe foglalni, akkor mennyivel jobb ez az elv a liberális demokrácia meglévő szabadságelvétől, amit igenis törvénybe foglaltak.

Ha nem kötelezi az embert törvény ennek az eszmének a betartására, akkor ki vagy mi garantálja, hogy ezt az elvet bárki is be fogja (következetesen) tartani. Hány ember él önpusztító életet, hány ember nem képes helyesen szeretni – még önmagát sem. Hány embert vakít el a gőg, vagy tesz beteggé az önbecsülés hiánya. Még a keresztények sem képesek a helyes szeretetre önerőből:18Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes.” (Róm7)

Pedig az Orbán Viktor által ostorozott „mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti.”- gondolat egyáltalán nem idegen a kereszténységtől, sőt ennél sokkal engedékenyebb formában jelenik meg a Bibliában:

Minden szabad nekem, de nem minden hasznos. Minden szabad, csak ne váljak semminek rabjává.” (I. Kor 6,12.)

Ám ugyanebben a Szentírásban mondja Jézus azt is: „Nem azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt, hanem hogy teljessé tegyem.” (Mt. 5, 17).

Meg azt is:

Adjátok hát meg a császárnak ami a császáré, és az Istennek ami az Istené!” (Márk 12,17)

 

2b) Az már inkább lapszélre való megjegyzés, vajon Orbán Viktor melyik jelentésében használja a latin illiberalis (illiberalis,e) melléknevet. Vajon a latin szó jelentéseiből melyikre gondolt: szabad emberhez nem illő; nemtelen, illetlen, aljas, ~ in aliquem: udvariatlan, illetlen valakihez, ~ad cognoscendum: érdektelen, kellemetlen, fukar, szűkmarkú? (Finály H. Latin-magyar szótára; a magyar nyelv sem használta eddig ezt a szót más jelentésben. Lásd a Magyar értelmező szótárt, vö.: Közszereplők Nemzeti Szégyenfala – Hungarian Wall of Shame ; 2014. július 28-án megosztott hivatkozását.)

 

 Konklúzió

Ha Orbán Viktor beszédét szavak zavaros halmazának vesszük, egyfajta választási pózolásnak, akkor nincs nagy baj.

Ha azonban Orbán Viktor komolyan gondolta, hogy elveti a liberális demokráciák azon szervező elvét, ami törvény segítségével garantálja az emberi szabadságjogokat, és helyébe egy, az emberi törvény által megfoghatatlan, meghatározhatatlan, lényegében rugalmas rendezőelvet helyez, akkor az az államforma vagy káoszba vagy diktatúrába fog torkollni.

 Provincia

Források, irodalom:

  • Orbán Viktor beszédei; 2007-ből;  2014. Tusnádfürdő, teljes egészében ezeken a linkeken elérhető: 1. leírva; 2. videó-link
  • Olvasóink kedvéért közreadjuk Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának kérdéses részét: (Déclaration des droits de l’homme et du citoyen) Kiadta a francia Nemzetgyűlés 1789. augusztus 26-án (Mika Sándor fordítása). A teljes szöveg pedig itt olvasható; http://mek.oszk.hu/00000/00056/html/228.htm

„IV. A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nem árt. Az egyes ember természetes jogainak gyakorlása tehát más korlátokba nem ütközhetik, mint azokba, amelyek a társadalom többi tagjai számára ugyane jogok élvezetét biztosítják; s e korlátokat a törvény határozhatja meg.V. A törvénynek csak a társadalomra nézve ártalmas cselekedetek megtiltására van joga. Amit a törvény nem tilt, azt senki nem akadályozhatja meg, s amit a törvény el nem rendel, arra senkit kényszeríteni nem lehet.VI. A törvény a közakarat kifejezése; alkotásában minden polgárnak joga van személyesen vagy képviselői révén közreműködnie. A törvény egyformán törvény mindenki számára, akár védelmez, akár büntet; s mivelhogy a törvény előtt minden polgár egyenlő, tehát minden polgár egyformán alkalmazható minden közhivatalra, állásra és méltóságra, erényeik és képességeik különbözőségén kívül egyéb különbséget nem ismerve.”

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*