„Pécs lesz hazánk első ’zöld’ nagyvárosa” – uránbányával a háttérben?

Kommentár

A  cím első fele az újságcikkből származik, a másik fele az én kérdésem.

Valamit nagyon nem értek.

A tudósító arról ír, hogy „Pécsett mintegy 31 000 távfűtött lakásban közel háromszor ennyi ember él. Jövő decembertől valamennyien teljes egészében biomasszából előállított, környezetbarát eredetű távhő mellett melegedhetnek majd.

Ez – a már 2004 óta működő faapríték-tüzelésű kazánnal együtt – ugyanis teljes mértékben ki fogja váltani a fosszilis energiahordozókat a helyi hőtermelésből, kizárólag megújuló forrásokra alapozva azt…”

Meg arról is olvashatunk, hogy Magyarország elkötelezett a „zöldenergetikai projekt” mellett, ami „illeszkedik az EU és Magyarország célkitűzéseihez a megújuló energiák arányának növelésével kapcsolatban, és illeszkedik a várost élhetőbbé tenni igyekvő ’Zöld Pécs’ programba is.”

Ezeket a mondatokat még értem, és üdvözlöm is a törekvést. Viszont arról is olvastam több más helyen, hogy Pécs vezetősége, egy uránbánya megnyitásán gondolkodik. Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott legutóbbi tévé-beszélgetésből is valami hasonló derült kis, sőt még az is, hogy a kormányzat anyagiakkal is támogatná a pécsiek bánya melletti döntését. Egy olyan bánya megnyitását, ami Pécs centruma és összes védelem alatt álló övezete alá benyúlna (Vízvédelmi zóna, Natura 2000, Levegővédelmi, Régészeti védelem alatti területek stb.)

Ezek után már csak két kérdésem maradt.

  1. Nagyra becsült vezetőink nincsenek tisztában a „zöld” és az „öko” fogalmával?
  2. Vagy a lakosságot nézik teljesen … (a megfelelő szót mindenki tetszése szerint behelyettesítheti)?

Más lehetőség ugyanis nincs, mert azt ne mesélje be senki, hogy az emberek egészségét, a környezetet – ugyanúgy, vagy még jobban mint a fosszilis energiahordozók – veszélyeztető uránbánya belefér a „Zöld Pécs” programba és Magyarország ‘zöldenergetikai projekt’ -ébe!

Barta Gy. R.

“„Pécs lesz hazánk első ’zöld’ nagyvárosa” – uránbányával a háttérben?” bejegyzéshez 0 hozzászólás

  1. Vagy mint a “magyar narancs”, “kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk”. Ez lesz a “magyar öko-zöld”, kicsit sárgább, kicsit szennyezőbb, kicsit sugárzóbb, kicsit rákkeltőbb, de a mienk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*