Sol invictus – legyőzhetetlen Nap

December 25-ét 350-ben nyilvánította I. (Szent) Gyula pápa Jézus Krisztus születésnapjává, ezt a döntést az időpontról a keresztény világ némely egyház kivételével* elfogadta, azóta ünnepeljük december 25-én, karácsony napján a Megváltó születését. A választás nem volt véletlen, és a pápa nagy ráérzését bizonyítja. Ehhez az időszakhoz ugyanis szinte évezredek óta fontos ünnepek kapcsolódtak minden népnél. Ezek az ünnepségek a téli napforduló csillagászati eseményét fejezték ki a köznapi természet-magyarázat nyelvén.

A pogányok a Nap, azaz a Napot megszemélyesítő napisten (újjá)születésének örvendeztek. Rómában Saturnalia-nak hívták a december közepétől kezdődő ünnepsorozatot. A római hagyomány szerint az ünnepnek nevet adó Saturnus isten uralkodása alatt boldog aranykorban éltek az emberek. Ezt idézték fel december közepétől több napon keresztül, amikor is teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. A családtagok apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak. Ennek hagyománya – sokszor a fogyasztói társadalom csapdájába esve –, tovább él a mai karácsonyi ajándékozásban. A saturnaliákhoz tartozott még, hogy egyfajta ősi egyenlőségre emlékezve a római gazdagok a szegényeket megvendégelték, a rabszolgák láncait leoldották, a szolgák az uraik asztalához ülhettek. Sajnos ez utóbbi szokás nem honosodott meg a keresztény Európában. Arra bárki hajlandó, hogy adománnyal tegye elviselhetővé a karácsonyt nélkülöző embertársai részére, de hogy asztalához is ültesse és együtt egyen vele… Igazából én is csak most gondoltam erre, miközben e sorokat írom.

Közép-Kelet Európa ősi népei ugyancsak ajándékokkal próbálták elnyerni, de nem rokonaik, barátaik, hanem  a téli sötétség démonainak jóindulatát.

A germánok Votan és Thor istenek tiszteletére tüzet raktak, hogy az isteneiket jelképező fény elűzze a sötétséget. A kelták örökzöldeket ültettek, melyek a közeledő tavaszt, a megújuló élet körforgását szimbolizálták.

De nemcsak a téli napforduló tájékán ünnepeltek, hanem egészen pontosan december 25-e is ünnepnap volt, mégpedig Aurelianus császár vezette be 274-ben a Római Birodalomban a Sol invictus (legyőzhetetlen Nap) kultuszát, és  születésének ünnepét erre a napra helyezte. A Sol invictus kultuszában a görög Héliosz – a római Sol – és a perzsa eredetű Mithras tisztelete fonódott össze.

Mint ebből a rövid kitekintésből is kiderül egyáltalán nem volt véletlen a pápai döntés 350-ben. A pogányok nyilván sokkal szívesebben tértek át a keresztény hitre, ha megszokott ünnepnapjaik, köztük a téli napfordulós ünnepsorozat más tartalommal, de megmaradt. Karácsony e nevezetes napra helyezése azonban magával hozta, hogy Jézus Krisztus imádatában óhatatlanul megjelennek e pogány jelek. Az ókeresztény ábrázolásokon Khrisztosz (Krisztus) Hélioszként glóriával látható; illetve a napszekéren (a napisten Héliosz kocsiján) utazik a mennybe, mint például a vatikáni mozaikon, ahol Krisztus – az igazságosság napjaként – azonosul Sol iustitiae-val.

Mindezek az elképzelések, szimbólumok még valamit elárulnak, mégpedig azt, hogy minden korban, minden időben tisztában voltak a Napra vonatkozó fontos csillagászati,  meteorológia, mezőgazdasági jelenségekkel, az égitest gyógyító, éltető (és pusztító) erejével. Ezért kapott főistennek kijáró tiszteletet, vagy miként az igazság és jóság fénye, lett a zsidó-keresztény Isten egyik jelképévé, aki úgy ragyog be mindent irgalma ragyogásával, és úgy tesz mindent láthatóvá, akár a Nap: „Ragyogtassa rád arcát az Úr s legyen hozzád jóságos!” (Szám6.25).

Ám az emberiség eddig még nem jutott el odáig, hogy a Nap sugárzó melegét energiatermelésre is fordítsa. Először a mi korunkban vált lehetségessé, hogy a fosszilis energiahordozókat és az atomenergiát minél nagyobb mértékben kiváltsa a megújuló energiahordozók egyike, a napenergia. Ez pedig nemcsak nagy  lehetőségünk, hanem vezetőink óriási felelőssége is. Igen, a ma vezető embereinek a jövő generációja előtt számot adó felelőssége, hogy élünk-e, élhetünk-e mielőbb ezzel az óriási jelentőségű ismeretanyaggal. Mert az, hogy a Nap fényének erejét felhasználjuk-e, és milyen mértékben, nem technikai tudás, nem gazdaságossági mutatók, csupán politikai döntés és jóakarat kérdése.

* Némely ortodox és antikhalkedóni egyházak (szerb, macedón, ukrán, orosz és grúz ortodox egyházak, valamint kopt, etióp és eritreai egyházak) január 7-én, az örmény keresztények pedig január 6-án ünneplik a karácsonyt.

 

Kiss Magdolna

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*