Aszfaltrajztól – az atomerőművekig

Először azt hittem a meleg ment az agyamra, amikor meghallottam, hogy Budapesten megtiltották a menekült gyermekeknek az elszenvedett borzalmak feldolgozásában segítő önfeledt rajzolást, mert e tevékenységüket a  közterület aszfaltján művelték. Hirtelen megképzett előttem gyermekkorom – abban az előző rendszerben -, amikor a járdákra ugrálós játékokat rajzoltunk krétával, vagy ház alaprajzát és családot játszottunk (ezt különösen kedvelték a csonka családban élők).  Senki nem szólt ránk, még a parkőr sem, az akkori köztisztasági felügyelő sem, aki pedig büntetett azonnal, ha a “fűre léptünk”, azaz a park szépen nyírt füvében szerettünk volna játszani, mert nekünk ott volt a kavicsos játszótér.

Nem álltam meg csak töprengésnél, megkerestem a köztisztasági törvényt, melynek 196. § (1)-a szerint köztisztasági szabálysértést követ el, aki “a) a közterületen, a közforgalom céljait szolgáló épületben, vagy közforgalmú közlekedési eszközön szemetel, ezeket beszennyezi…”

Ha a törvényt nézzük, akkor igen nagy fantáziára van szükség, hogy a krétarajzot valaki is szennyezésnek nézze.

Mert hát miből is áll a kréta:  A kréta a mészkő különleges változata. A tengervízből kiváló, kevésbé porózus, tömörebb diagenizált mészkő. Vagyis nem mérgező, természetes anyag, sőt ellentétben az aszfalttal semmi mesterséges anyagot nem tartalmaz.

Ha a kréta ártalmatlan, akkor talán a rajzoló személyében lehet a hiba?

20150428_Graffiti_Orban_latogatasara_Pecsett0087_800x600
A neMecsek Mozgalom tiltakozik aszfaltszöveggel a bodai atomtemető terve ellen, Orbán Viktor látogatása alkalmával

Kik is rajzolnak utóbbi időben aszfaltra, ezt is megnéztem:
1. Az ellenzék ott hirdeti időnként a programjait, vagy a civilek vélemény-nyilvánításának egyik eszköze.
2. A gyerekek, akiknek van még merszük közölni valamit a nagyvilággal.
3. Utóbbi időben pedig a migránsok gyermekei, akik ezzel – a kormányzati körök szemében – nagy veszélyt jelentenek az ország biztonságára.

Értem most már a tiltást.

Sőt a krétarajzok kapcsán vannak továbbgondolásra érdemes javaslataim.
Ha a krétarajz köztisztasági szabálysértésnek minősül, akkor ajánlom t. vezetőségünknek, hogy hasonlítsák össze az esőtől lemosódó krétarajzok környezetre gyakorolt hatását a bányászat, nehézipar, energiaipar és a hagyományos közlekedés káros anyagkibocsátásának környezetszennyező nagyságával. Garantáltan meglepő eredményekre fognak jutni.

A gépjárműből kifolyt olaj 300 méteres körzetben szennyezte az aszfaltot. Az eső sem mosta le, sőt az esővíz segítségével a patak felé vette útját
A gépjárműből kifolyt olaj 300 méteres körzetben szennyezte az aszfaltot. Az eső sem mosta le, sőt az esővíz segítségével a patak felé vette útját

Addig is elárulom; egy krétarajz-mérgezésbe még nem halt bele senki, de Kövágószőlősön az uránbánya miatt szinte minden családban meghalt egy-egy fő rákban. Népes városok váltak lakatlanná bánya- vagy atomerőműkatasztrófák következtében (Centralia, Csernobil). Jelenleg pedig az egész világ fölé magasodik fenyegetően Fukushima katasztrófája.

Esetleg azt is újra megfontolhatná jelen kormányzatunk, miért erőlteti az uránbányászatot, az atomerőműveket, az atomtemetőt Pécs városa közelében, és miért hanyagolja el a jóval kevésbé környezetterhelő, és sokkal emberbarátibb megújuló energiahordozók fejlesztését… és miért fordítanak fölöslegesen energiát az egyébként ártalmatlan krétarajzok üldözésére.

20150428_Graffiti_Orban_latogatasara_Pecsett0087_800x600.JPG
A krétarajzok nem akadályozzák a közlekedést. Mint a fotón látható, a városi hulladékkezelő autója probléma nélkül azonnal ráparkolt a feliratra, olvasásának megnehezítése végett

Végül megnéztem más európai nemzet hozzáállását az aszfalton “elkövetett” krétarajzok kérdéséhez. Németországban Elisabeth Schmidt, ügyvéd, a Berlini Gyermekvédelmi szövetség tagja úgy nyilatkozott: szabad krétával az aszfaltra rajzolni (ha az nem magánterületen van), az nem minősül környezetszennyezésnek, mivel a krétarajzok se nem rongálják a felületet, se nem akadályozzák a közlekedést (ha már elkészültek). Nem beszélve arról, hogy a következő esőzéskor általában nyomtalanul eltűnnek. Nyilvánvalóan vannak azért közlekedésbiztonsági szempontból bizonyos szabályok, amire figyelni kell a rajzok elkészítésekor. Magánterületen pedig ki kell kérni a tulajdonos engedélyét – de ez is egyértelmű minden felnőtt számára.

Konklúzió:

Meg kell újra és újra állapítanom, hogy még mindig erősen le vagyunk maradva Európától. Nos, hajrá, pár száz év múlva majd csak behozzuk ezt a lemaradást.

 Provincia

Források:

Paksi paktum – Pécs és Baranya sem ússza meg a következményeket

Február 6-án a magyar parlament Fidesz-KDNP kormánykoalíciója, és lelki társa, a Jobbik által megszavazott paksi atomerőmű bővítés átírta Magyarország elkövetkező száz évének történelmét. Csillagászati számok: háromezer-milliárd forintos beruházás (ami a valóságban sokkal több lesz), amiből hétszázötven milliárd az önerő, a többi Putyin Oroszországa által adott hosszú lejáratú hitel, ami Orbán Viktornak sokkal jobban tetszik, mint az IMF-kölcsön. A Fidesz és Orbán Viktor orosz gyarmatot csinált hazánkból. Ezt az irdatlan pénzt csak a jelenleginél háromszor drágább áramárral vagy a magyar társadalom további kizsigerelésével lehet visszafizetni – vagy újabb hitelekből. A rezsicsökkentés, Magyarország állítólagos energetikai függetlensége mind silány fideszes hazugsággá válik a történtek fényében.

Mindez akkor, amikor Csernobil és Fukushima után okulva Németország, Ausztria, Svédország, Olaszország és még számos ország vagy nem számol az atomenergiával, vagy kifuttatja meglévő atomkapacitásait. Forrásaikat  energiahatékonyságra, megújuló energiaforrásokra és intelligens hálózatokra fordítják, mert ez a jövő útja. Magyarországon viszont ezek után ilyesmire gyakorlatilag nem lesz pénz.

Baranyát és Pécset külön is érinti az ügy, hiszen a kiégett fűtőelemeket és  az oroszok által visszaküldött reprocesszálási nagy radioaktivitású hulladékot Bodán fogják elhelyezni, a város alatt pedig – valószínűleg az állami Magyar Urán Zrt irányításával – uránbányászat (beleértve több millió tonna meddőt is) indulhat. Mindez teljes ellentétben áll a város által eddig elfogadott környezetvédelmi és városfejlesztési koncepciókkal.

Szégyenletes, hogy a Pécsett önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként is dolgozó kormánypárti parlamenti képviselők: Hoppál Péter, Nagy Csaba  és Csizi Péter ezt egy árva szó, vita nélkül megszavazták, Kővári Jánostól is csak annyi tellett, hogy “elsunnyogta” a szavazást. Hogyan fognak a polgárok, a gyerekeik szemébe nézni ezek után – eladták a jövőjüket!

Az LMP nem adja fel ! Alkotmánybíróság előtt támadjuk meg a döntést, és bízunk az öntudatos, gondolkodó  magyar emberek támogatásában!

dr. Kóbor József
dr. Keresztes László Lóránt

Forrás:
LMP Pécs mjv. önkormányzati képviselőinek közleménye, melynek alapján Kóbor József 2014. február 27-én napirend előtti felszólalást tartott a pécsi Városházán a Közgyűlés előtt.

A cikk németül itt→

 

Fukusima: A stroncium beépül a csontokba | Fukushima: Strontium lagert sich in den Knochen ein

A Japán Gazdasági Minisztérium közleménye szerint naponta 270.000 liter radioaktív anyagokkal szennyezett talajvíz ömlik Fukusima előtt a tengerbe, és már két éve. A baleset következményeként az erőműben ugyanis 23 600 köbméter sugárszennyezett víz gyülemlett fel. Az a víz szennyeződött el, melyet korábban föld alatti tartályokban a reaktorok hűtésére használtak, mivel ezek a tartályok ereszteni kezdtek, a vizet ideiglenesen acéltartályokba szivattyúzták át, azonban a szivárgás ezután sem szűnt meg. Az itt tárolt vizek feltehetően százszor annyi stronciumot, mint céziumot tartalmaznak. Ez pedig nagyobb gond, mert a cézium, mint a só, viszonylag gyorsan átfut az ember szervezetén, a stroncium azonban beépül a calcium helyett a csontokba, és rákos megbetegedést, végül halált okoz. További nyugtalanságra ad okot, hogy a stroncium mértékét igen nehéz méréssel kimutatni, nehezebb, mint a céziumét. A Japán halászat és a halgazdaság is nagyon megszenvedi a baleset következményeit, hiszen a fogyasztók nemcsak Japánban, de a világ más országaiban is elvesztették a “made in Japan” halakba vetett bizalmukat.

http://www.welt.de/print/die_welt/politik/article118841712/Strontium-geht-in-die-Knochen.html

http://www.origo.hu/idojaras/20130709-kilencvenszeresere-nott-a-radioaktiv-cezium-koncentracioja-a-fukusimai-talajvizben.html

Fukusima: A sugárzó víz átlép minden akadályt | Fukushima: Strahlendes Wasser überwindet jedes Hindernis

Így lesz kerek a világ a Nagasaki-atomtámadás évfordulóján | A német DER SPIEGEL alapján

Miközben Ózdon folyik a küzdelem a közkutakért, a Fukusima-i atomerőmű területéről sugárral szennyezett talajvíz folydogál a tengerbe. Az erőművet működtető cég, a Tepco ugyan egy „vegyi falat” spriccelt a talajba a védelem megerősítésére, de kénytelenek voltak most elismerni, hogy a védőfal környékéről ömlik a víz a tengerbe. A mérések szerint igen magas radioaktiv cézium -134 és a cézium -137 koncentrációja a reaktor körzetében, miközben a tengerben mért sugárzás folyamatosan emelkedik. Mindezek ellenére azt tervezi a japán kormányzat, hogy a modernizált erőműveket újra elindítják.
Az erőművek beindításával egyidőben azért a szél- de főleg a napenergia fölhasználását is szorgalmazzák. Elemzők szerint 2013-ra Japán a a világ legnagyobbjai között lesz a napenergia felhasználása terén.
Így lesz kerek a világ a Nagasaki-atomtámadás évfordulóján.

http://www.spiegel.de/wissenschaft/natur/akw-fukushima-grundwasser-ueberwindet-sperrmauer-a-915086.html
http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2013/07/10/csendes-oceanba-szivarog-sugarszennyezett-fukusimai-viz