A Magyar Katolikus Püspökség nyilatkozatot tett közzé a járvány megelőzése érdekében foganatosított intézkedéséről. A rendelkezésnek különösen ezt a három pontját bírálta a katolikus hívek és a nem hívők, elsősorban a baloldali érzelműek, egy része.
„Kérjük a szentmiséken a kézfogás és a nyelvre áldoztatás elhagyását és a kézbe áldoztatás általánossá tételét […] kérjük a szenteltvíztartók kiürítést, azok használatának mellőzését„
A nem hívők gúnyos bírálata: „Nicsak, a szenteltvíz csak szemfényvesztés, mégsem véd meg járvány idején” várható volt, és nem is képezi a továbbiakban figyelmünk tárgyát.
Viszont annál inkább elgondolkodtató a katolikus hívek egy részének heves ellenállása a rendelettel kapcsolatban.
Pedig a kézfogás mellőzése érthető, elfogadható, hiszen minimális higiéniai előírásokat be lehet tartani ilyen járványos időszakban.
A szenteltvíz betiltása már problémásabb, és különösen kényes kérdés a kézre áldoztatás. Ez utóbbi ugyanis az előző két rendelkezés fényében már csupán higiéniai szempontból is ellentmondásos, hiszen az előző két rendeletet az a tény magyarázza, hogy mire a hívő a templomba ér, bizony a keze piszkos lesz, vírussal, baktériummal szennyezett. Bár ez is kivédhető, ha alapos kézmosás után kesztyűben indulunk a misére, és azt csak az áldozás idejére vetjük le.
A kérdés azonban továbbra is az, vajon a Magyar Katolikus Püspökség e rendeletei megalkuvóak-e, nem mutatnak-e hitbeli gyengeséget. Miért ez a túlzott aggodalom? Hiszen „ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31.), és sorolhatnánk további részeket a Bibliából Isten gondviselésére vonatkozóan. Tudjuk, hogy Isten az, aki végső soron gyógyít, ő az, aki megvéd a bajtól, aki hajunk minden szálát számontartja. De ez nem jelenti azt, hogy Istenre úgy hagyatkozzunk, hogy lemondunk a cselekvésről, vagy éppen szakítunk a józan ésszel. Mert Jézus azt is mondta. „Az is írva van: ne kísértsd uradat, Istenedet” (Lk 4,12.) Az isteni segítségbe vetett túlzó hit is tévutakra vihet.
Most már világjárványról van szó. A világi kormányzat törvényekkel, rendkívüli intézkedésekkel, operatív törzsek létrehozásával próbál gátat vetni a járvány további terjedésének.
A Szentírásból az is kiderül, hogy Jézus nem élt az emberi törvények (akár profán, akár egyházi törvényről van szó) semmibevételével. „Ő pedig így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené!” (Lk 20,25.) Vagy másutt: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” (Mt 5,17.)
A törvény követése Jézus részéről jól megfigyelhető akkor is, amikor fertőző betegekkel találta magát szemben. „Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak.” (Lk 17,12-13.)
Ekkor figyelembe veszi a szokásos előírásokat. Az evangelista ugyanis megjegyzi, hogy a leprások „távol megálltak„, ahogy azt a rendelkezések szerint tenniük kellett. Arról viszont nem ír, hogy Jézus közelebb lépett volna. Nyilván nem is tette, hanem távolról szólt hozzájuk, és csak később, szinte észrevétlenül gyógyította őket, amikor utasítása szerint a papokhoz mentek, ahogy ezt a törvény előírta: „A leprásra megtisztulása napján ezt a törvényt kell alkalmazni: Vezessék a paphoz„ (Lev 14,2.)
A másik esetben, szintén lepra gyógyításánál ugyan megérintette, de abban a pillanatban gyógyította is a beteget, és a törvény szerint eljárva ekkor is a paphoz küldte, sőt eszébe véste, mik a további kötelező teendői. „Akarom. Tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes rendelt el, bizonyságul nekik.” (Mt 8,3.)
Ha Isten, a mindenható, aki egyetlen szavával gyógyít, nem kérdőjelezte meg, hanem alázatosan tiszteletben tartotta teremtményeinek rendelkezéseit, akkor nekünk is engedelmeskednünk kell a törvénynek, az ország és az egyház vezetőinek.
„Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, Istentől rendeltetett. Aki tehát nem engedelmeskedik a hatalomnak, az Isten rendelkezésével fordul szembe; akik pedig szembefordulnak vele, azok maguknak köszönhetik ítéletüket. Mert nem a jó cselekedet miatt kell félni az elöljáróktól, hanem a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle, mert Isten szolgája ő neked a jó elősegítésére. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig a tisztelettel, annak a tiszteletet.” (Róm 13,1.)
Provincia