A pécsi hajléktalan-perhez

Pécsett is előállították még múlt héten az első hajléktalant, „életvitel szerű közterületen való tartózkodás” vádjával. A tárgyalást a bíró, a „szabálysértőt” kísérő rendőrök, ügyész, védő ügyvéd részvételével, a zsúfolásig megtelt teremben annak rendje-módja szerint megtartották. Az ítélet végül a vádlott javára dőlt el. A bírónő elvetette a szabálysértés vádját. “A pécsi hajléktalan-perhez” bővebben

A bécsi Ifjúságvédelem terrorja egy magyar értelmiségi család ellen

Kein Kulturrabatt für Ungarn!
Nincs kulturális engedmény
Magyarország számára (M.H. Rauert)

 

Updating (2018. 11. 12.)

A történet még mindig nem ért véget, a kisebbik fiú azóta is a gyámügy őrizete alatt van. Helyesebben mondva nem régen  “sikeresen” megszökött, és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, csupán facebook-bejegyzéseiből derül ki, hogy él – ha egyáltalán ő jelentkezik, és nem más a nevében…

Az apa legutóbbi nyilatkozata az ECHO-tévében

A történet kezdete

Az ügyről szóló eredeti videó (lásd alább) magyar fordítása-ismertetése

A 14 éves Leonard azt mesélte az iskolában, hogy az apja hetente 1-2 szer  megütötte. Erre az Ifjúságvédelem kiemelte őt és testvérét a családból, azaz „védelmébe vette”. A gyerek az intézetben visszavonta az állítást, mondván, hogy hazudott. Az Ifjúságvédelem nem hitt neki. A következmény: kilenc hét a Bécsi Kríziscentrumban, majd négy hónap egy szociális pedagógusok által ellenőrzött Wohngemeinschaftban (mint nálunk az Intézet. http://www.volkshilfe-wien.at/jugend-familie/wohngemeinschaften/), Grazban. De mivel 14 éves lett, saját kérésére hazakerülhetett, a fiatalabb testvére még mindig az intézetben van. A szülők a kisebb gyerekért még mindig harcolnak az Ifjúságvédelemmel.

A videón látható, hogy 2017. augusztus 2-án legalább 8 rendőr viszi el a gyerekeket otthonról, úgy kezelik az apát, mint valami bűnözőt. A gyerekek szorosan kapaszkodnak apjukba, és állítják, hogy az nem verte őket. Mégis elszakítják tőle a fiúkat. Az apa hívja az ombudsmant, de nem tud tenni az sem semmit. “A bécsi Ifjúságvédelem terrorja egy magyar értelmiségi család ellen” bővebben

Negyven éve újra itthon a Szent Korona

By Maxim91 (Own work) [Public domain], via Wikimedia Commons,

 

A mai gimnazistának, egyetemistának nem jelent nagy ügyet, gondol egyet, és elutazik Budapestre, majd a Parlament épülete előtt vár valamennyit a sorára, és hamarosan ott áll a Szent Korona és a koronázási jelvények vitrinjei előtt. Talán megilletődve, talán nem, rácsodálkozik a tárgyakra, majd megy is tovább.

Amikor én jártam gimnáziumba, még csak nem is álmodtam róla, hogy a magyar királyaink uralmi szimbólumát, valaha is közvetlen közelből megpillanthatom. Fásult egykedvűséggel vettük akkoriban tudomásul, hogy legföljebb rajzról, jó-rossz minőségű fotókról láthatjuk, és ez már így marad életünk végéig.

Emlékszem arra az izgalommal teli januárra, amikor elterjedt a híre, hogy a Szent korona mégis csak hazajön. Igen „hazajön”, mert úgy érkezett, mint Izráelhez a frigyládája. Igaz, nem hajtó nélkül, két borjas tehén-vontatta szekéren, hanem repülőn és gondos őrök között, de ugyanolyan csodaszámba ment, mint az az esemény egykor.

Az egész ország láthatta televízióban az érkezését. Éppen ismerősöknél voltam, a beszélgetés csak erről szólt, a tévét is időben bekapcsoltuk, nehogy lemaradjunk az érkezés nagy pillanatairól. Meghatottan néztük, amikor a repülő landolt a Feri-hegyen, majd a díszőrség sorfala mellett újra Magyar földön  vonult el történelmünk egy jó része. Azt hiszem, ekkor lettünk újra azonosak önmagunkkal.

*

Az Egyesült Államokban “tartózkodó” Szent Korona a demokrata párti Jimmy Carternek és a hidegháború enyhülésének köszönhette visszatértét. Az amerikai elnök lépése érdekes módon megosztotta az akkori magyar diaszpórát, többen kritizálták Cartert, míg voltak, akik kiálltak mellette.  Végül az elnök akarata győzött, csupán azt kötötték ki, hogy még látszatra sem legyen egyfajta amerikai gesztus a kommunista vezető felé, ezért Kádár János távol maradt az 1978. január 6-án lezajlott koronaátadási ceremóniától. A koronát nem az éppen hivatalban lévő államvezető, hanem egyértelműen a magyar nép kapta vissza.

Forrás, történeti kitekintővel és a visszatérés pillanatairól készült felvételekkel: https://www.hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2018/01/03/negyven-eve-erkezett-vissza-hazankba-a-szent-korona

A Szent korona fotója: By Maxim91 (Own work) [Public domain], via Wikimedia Commons.

 

 

 

Társashaza

Fotó: Simor Árpád, 2017.

A társasházakkal nagyjából ugyanaz a baj, mint az országgal.

A lakók közül csak az a körülbelül 10 % megy el közgyűlésre, aki kellően buta és szakmailag felkészületlen a hatalomvágyhoz, aztán a társasház pénzén a saját hasznát építgető ún. közös képviselő, meg az Alzheimer-kór bemutató darabjaként lézengő pár nénike. Ezek határozzák meg, mi történjen: kerékpárok kitiltása, az udvar lerakatása 4–5-szörös áron a vérprosztó és géppuskaropogós viacolorral a málló-revés acélszerkezet javíttatása helyett, ami miatt egyszer csak le fog szállni az emelet a földszintre, és így tovább.

A házban lakó fiatalok, gyerekesek, a gazdasági és műszaki dolgokban valóban jártas emberek nem néznek a közgyűlések tájékára sem, így a ház fölötti uralmat átveszi néhány kiöregedett művezető, aki – mint ahogy a debilek óvodájában a hülyegyerek gátat épít a homokozóban – rendre építkezést játszik a ház pénzén, és sajnos a lakók objektív adottságnak veszik a ház dolgainak ilyen intézését (a sor hosszan folytatható lenne ugyanis), ahelyett, hogy rájönnének, pár ember játszmája ez csupán, ami ellen némi idő beáldozásával hatékonyan tenni lehetne.

Azt gondolom, hogy amint az emberek a társasházi ügyeiket képesek lesznek maguk, hatékonyan, lényeglátóan, az idejüket rááldozva, a szükséges konfrontációkat is fölvállalva intézni, akkor az ország dolgai is jól fognak menni, egyszerűen azért, mert azt is efféleképp kell. Akkor majd nem a terméketlen, orbánkitalálta ki-kivel-együtt-az-ellenzéki-oldalon-típusú gumicsontokon rágódik az ország java, hanem elintézi, hogy a (például a most regnáló) hatalom idejében menesztődjék, ha gazember.

– srá –