Először hárman foglalták el a Spar elé kihelyezett két pad egyikét. Két viseltes öltözetű férfi és egy nő. Időnként körbejárt köztük egy-egy borosüveg, mindenki húzott belőle 1-2 kortyot. Ettől vidámabbak lettek, de sohasem látszottak részegnek. Bevásárlás után a maradék aprópénzt szétosztottam köztük. Nem jártam rendszeresen ide vásárolni. Néha több hét is kimaradt, de ha mentem, … Read More „Rekviem egy ismeretlen ismerősért” »
Kategória: Hírarchívum
Esszé AES-tól Orbán legutóbbi beszéde teljes egészében arról szól, hogy az ellenzékiség, a lázadozás idegen hatalmak működésének, ármányának műve. „Gazdaállat”, azaz pénzforrások és szervezett háttér híján ez a fajta rebellió el fog halni. És marad ugye a „nemzet” azaz a FIDESZ és leginkább Orbán Viktor maga. A magyar ellenzék még mindig nem érti, ahogy kezdetben … Read More „Orbán Viktor mint vátesz, diktátor és demagóg – Esszé” »
2016. március 15-én Budapesten: A hvg.hu szerint „több tízezer” pedagógus és támogatói vonultak az esőben a Kossuth téren (Külön köszönet Demeter Mártának a képekért). Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója március 23-ig ultimátumot adott Orbánnak és Ádernek. Bocsánatkérést várnak mindkettőjüktől, ha nem, akkor március 30-ra egyórás országos munkabeszüntetést hirdetnek.
HOLNAP 2015. dec. 22., 16:30 Pécs Városháza Széchenyi Tér 1., Pécs, 7621 Több kezdeményezés után végre döntött a pécsi közgyűlés arról, hogy közmeghallgatást szervez a Bodára tervezett atomtemető témájában. Talán nem véletlen, hogy eléggé lehetetlen időpontban, karácsony előtt két nappal kerül erre sor. A Nyugat-Mecsek térsége környezeti fenntarthatóságának kérdései – napirenddel meghirdetett közmeghallgatás meghívottja dr. … Read More „2015.12.22.: Közmeghallgatás a Bodára tervezett atomtemető ügyében a pécsi városházán – utolsó meghívas!” »