Uránváros 60 éves • Sopianae.eu

Uránváros látképe a Szőlész dűlőből nézve az 1990-es évek végén. A városrész idén lesz 60 éves. A kép előterében Szentgyörgyvári János, a településért felelős egykori tanácstag (lásd erről bővebben; https://hu.wikipedia.org/wiki/Szentgyörgyvári_János) — Uránváros látképe a Szőlész dűlőből nézve az 1990-es évek végén. A kép előterében Szentgyörgyvári János, a településért felelős egykori tanácstag

Első nyaram Újmecsekalján
1966 nyarán költöztünk Uránvárosba. Most is előttem van az boldog nyár. Hallom a rigók füttyét, a galambok búgását. A fény reggeltől-estig akadálytalanul árad be a négy égtájra nyíló ablakainkon. Nekem az örökmozgó kislánynak a belvárosi házak tűzfalai által bezárt kis udvar után nagy örömet jelentett a háztömbök közötti játszóterek, a szépen gondozott parkok, tágasan elnyúló ligetek korlátlan szabadsága, ahol mindig akadt pár gyerek, akikkel futkosni, bújócskázni, labdázni vagy éppen fára mászni lehetett, bár az új ültetvények között kevés tekintélyes megmászható fa akadt. Ám a házunk közelében éppen akkor bontotta virágait egy hársfa, édes illata reggel-este bekúszott szobánkba.

Uránváros, játszótér (Kiss Magdolna iskolai vízfestménye 1968-ból)

Akkoriban autó nemigen járt az utcánkban – a szerintünk – a városrész legszebb utcájában, a Pollack Mihály utcában. Jó, ha háztömbönként egy-egy család rendelkezett gépjárművel, így nem kellett tartani balesettől.

Uránváros, Pollack Mihály utca 1969-ben — Uránváros, Pollack Mihály utcai parkrészlet 1969-ben

Annál inkább lehetett félni a napi rendszerességgel megjelenő parkőrtől. Szemetet szedett, bár nemigen volt, mit, mert mi tulajdonképpen nem szemeteltünk; és megintett, ha a pázsiton játszottunk, ámbár a szépen gondozott pázsitfűre is csak nagyon ritkán, titokban léptünk. Elég helyünk volt enélkül is az „őrjöngés”re.

A 6-os út sem készült ekkor még el, de nyomvonalát már kitűzték. Egyik szakasza éppen a házunk előtt vezetett tova, és olyan szépen zöldellt rajta a fű, hogy azt kár lett volna nem használatba venni. Ezért egy egykori futball-edző a földszintről, két kiszuperált kaput helyezett el két végére, majd fölrajzolták a pályához szükséges vonaljeleket, és indulhatott a labdajáték.

Uránváros, a 6-os út nyomvonala 1971-ben, még gyerekek játszóhelye

Uránváros, a 6-os út egyik szakasza 1998-ban, már 23 éve használatban — Uránváros, a **6-os út** egyik szakasza 1998-ban, már 23 éve használatban

Ha zenefoszlányok szűrődtek ki az alagsor egyik közös tárolójából, amikor a lépcsőházba léptem, rögtön lefutottam a lépcsőn, és benéztem a nevezetes kis helyiségbe. A friss meszeléstől még annak is inkább új, mint pinceszaga volt. A zenészek, tizenhat év körüli fiúk, bátyám és barátai, saját maguk által fából összeeszkábált gitáron, és hasonlóan készült dobon játszottak saját örömükre. Emlékszem, leggyakrabban az I Can’t Get No Satisfaction-t ismételgették. Azaz a Rolling Stones zenekar egy évvel korábban, 1965-ben született I Can’t Get No Satisfaction dalát gyakorolták napokon át, kiapadhatatlan lelkesedéssel és teljes hangerővel a pince fölött lakók nagy „örömére”.

Nagybátyám, aki korábban a bányában működött orvosként, szintén itt lakott a városrészben, mégpedig közelünkben, az akkor 39-es dandár útnak nevezett Nendtvich Andor úton. Három kislánya volt, mind fiatalabb nálam; a legidősebb unokahúgom csak fél évvel, a középső három, illetve a harmadik hét évvel született később, mint én. A korkülönbség nem okozott gondot, sokat játszottunk. Lényegében együtt nőttünk föl. Csak át kellett mennem a tervezett 6-os út túloldalára, majd ott a házak közötti park kis sétányán haladtam pár métert, és máris náluk voltam. Vagy ők látogattak meg, ugyanezen az útvonalon visszafelé haladva.

Szomszédságukban állt a nevezetes Olympia-étterem. Ezen a nyáron leginkább a sátortetős fagylaltozója érdekelt minket, ahol gyakori látogatóként teszteltük az aznapi fagylaltterméket.

Édesanyám (balról a negyedik, szürkés ruhában) és kollégái pedagógus napon az Olympia étterem bejáratánál, 1965-ben. Az Olympia komplexum Gádoros Lajos építész által tervezett, 1958-60 között épült, szocreál elemekkel díszített modern stílusú étterem és cukrászda volt. A szobor Borsos Miklós alkotása — Édesanyám (balról a negyedik, szürkés ruhában) és kollégái pedagógus napon az **Olympia-étterem** bejáratánál, 1965-ben. Az Olympia komplexum **Gádoros Lajos** építész által tervezett, 1958-60 között épült, szocreál elemekkel díszített modern stílusú étterem és cukrászda volt. A szobor **Borsos Miklós** alkotása

Éppen csak enni és aludni mentem föl a lakásba, mint a többiek. Gyönyörű nyarunkat még az egyre közeledő iskolakezdés sem ronthatta el, mert nem volt még meg az iskola, ami elkezdődhetett volna. Augusztus vége felé, azért némi kárörvendő érdeklődéssel naponta elment a gyerekbanda megnézni a 10 perc járásra folyó építkezést, vajon felépül-e az intézmény szeptemberre. Mindig megállapítottuk, hogy nem valószínű.

Pedig elkészült. Szeptembertől az erősen mész- és újszagú termekben mégiscsak megindult az oktatás.

Az egykori Acsády Ignác úti általános Iskola ( Kiss Magdolna iskolai vízfestménye,1969) Jelenleg bővítés és felújítás után az Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott többcélú közoktatási intézményként, mint a "Miroslav Krleza" Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium működik — Az egykori **Acsády Ignác úti Általános Iskola** (Kiss Magdolna iskolai vízfestménye,1969) Jelenleg bővítés és felújítás után az Országos Horvát Önkormányzat által fenntartott többcélú közoktatási intézményként, mint a „**Miroslav Krleza” Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium** működik

Az egykori Acsády Ignác úti általános Iskola folyosója (Kiss Magdolna iskolai vízfestménye,1969) — Az egykori **Acsády Ignác úti Általános Iskola** folyosója (Kiss Magdolna iskolai vízfestménye,1969)

Később a fák velem együtt nőttek, korosodtak; a házak friss vakolata megkopott-lemállott, már kétszer is felújításra szorult. Sok minden változott. Hihetetlenül megnőtt a forgalom, az utcákon egymás hegyén-hátán parkolnak az autók, a főúton percenként kamionok, teherautók dübörögnek át. Több lakó elköltözött, ki más városrészbe, ki a temetőbe; lassan már alig akad itt ismerősünk. Pár éve én sem lakom itt. De azért időnként még arra járunk, és én még mindig mindent olyan szépnek látok, mint azon az első hársillatú nyáron.

Uránváros, az árnyas Pollack Mihály utca 1994 nyarán

Történeti kitekintés
Pécs nyugati városrésze Uránváros (régebbi nevén Újmecsekalja) megszületése a magyarországi uránbányászattal függ össze. Az uránérc kitermelése ugyanis egy, 1955. július 1-i minisztertanácsi rendelettel indult Kővágószőlős közelében. Először Bauxitbánya Vállalat fedőnéven, hiszen az uránbánya akkoriban fontos katonai objektumnak is számított. 1957-től már nyíltan lehetett vállalni az üzemet, melyet ettől kezdve Pécsi Uránércbánya Vállalat-nak neveztek el. A bánya dolgozói, valamint családjuk, hozzátartozójuk számára a közelben, Pécs nyugati határában álmodtak meg egy modern városrészt, melynek tervezését Dénesi Ödön tervei alapján a bányanyitással egyidőben elkezdték, hivatalosan azonban az első lakásokat csak a következő évben, 1956. október 23-án adták át.

A kiválasztott terület lényegében üres volt. Részben a Szigeti külváros legelőjeként, részben katonai gyakorlótérként szolgált és repülőtér volt. Uránvárosban, melyet Újmecsekaljának neveztek a 60-as – 80-as években, rohamtempóban épültek a házak. Az 1970-es évek közepéig 7350 lakást adtak át. Ekkor már felkapták a városrészt, nemcsak bányászok, hanem az értelmiségiek, tanácsi vezetők, tehetős középosztálybeliek is előszeretettel költöztek az itt felajánlott tanácsi vagy szövetkezeti lakásokba.

A lakásépítés üteme még így is elmaradt az igényektől. A lakáshoz nem jutottak, illetve a lakásra nem jogosultak, vagy városban letelepedni nem szándékozók részére 1960-ban elkészült a három épületből, azokat összekötő folyósokból és az étteremből álló 800 fős Ércbányász Munkásszálló. A bányabezárást követően a munkásszálló is megszűnt. A K-i épület középiskolai kollégiummá lett átalakítva, a többi rész Hotel LATERUM néven Konferencia és Wellness Hotelként üzemel.

Uránváros, a munkásszálló keleti része, 1968-ban — Uránváros, az **Ércbányász Munkásszálló** keleti része, 1968-ban

Uránváros, a munkásszálló középső és nyugati részének fele, Kiss Magdolna rajza 1971-ből — Uránváros, az **Ércbányász Munkásszálló** középső és nyugati részének kétharmada, Kiss Magdolna vázlata 1971-ből

Az uránbányát, mivel veszteséges volt, egy 1989-es rendelettel bezárták, illetve ekkortól rekultivációs munkálatok folytak környezetében, melyek még biztosítottak sokak számára munkát.

A városrészt, mely ma is több tízezer lakost számlál, már nem jellemzi sem a korábbi arculat, sem a korábbi – bár látszólagos volt – virágzó állapot, ami a bányászati időkben meghatározta. Most inkább az egyetemek közelsége, az itt kialakított kollégiumok nyomják rá bélyegüket a lakónegyedre.