Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet.” Aztán így szólt Isten: „Ez legyen jele a szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek levő minden élőlény között minden nemzedékre: szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson. (Ter 9,9-15)
Isten nemcsak megteremtette a földet és minden élőlényt, nemcsak gondoskodik róluk, hanem békejobbot is nyújtott nekik, és szövetséget kötött velük a vízözön után. Sőt nem egyedül az emberrel áll Isten szövetségben, hanem minden állattal, minden élőlénnyel, amely megmenekült a pusztító árvíztől.
Nemcsak egy alkalomra, egy meghatározott időre érvényes a szerződés, hanem előre minden emberi és állati nemzedékre vonatkoztatva, azaz örök időkre szól, „örök szövetség”, melynek jele az égen időről időre megjelenő szivárvány.
Ha Isten a szövetségi kötelékébe nemcsak az embert, hanem mintegy egyenrangú félként az állatokat és a többi élőlényt is bevonta, akkor nem pusztíthatom – a „teremtés koronájának” járó gőgtől hajtva – az engem körülvevő élővilágot, csak úgy, mert megtehetem. Bár megtehetem. „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít.” (1Kor 10,23). Mert mindegyikben Isten egy-egy szövetségesét semmisítem meg, akiket Isten ugyanolyan bonyolult tökéletességgel, művészi szépséggel és szeretettel alkotott meg, ahogy engem, és akikre Istennek ugyanúgy egyenként van gondja, ahogy rám. Akiknek éppenúgy megígérte az Úr, hogy „többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel”.
Nyilván indokolt esetekben – megfontoltan, mértékletességet tanúsítva –, feltéve táplálékforrásról van szó; amennyiben haszonnövényeknek kell a hely, mert észszerű gazdálkodás folyik; ha életveszély áll fenn; vagy kisarkított helyzetekben, ha választani kell ember és állat között, akkor vehetem el e lények életét. De öncélúan, a kényelmemet szolgálva, mohó étvágyam kielégítése végett, és hogyha van más választási lehetőségem, akkor tiszteletben kell tartanom, hogy az az állat, az a növény is velem azonos szintre emelt társszövetségesem az Istennel kötött egyezményben, és léte szükséges a földi élet szempontjából.
A gyerekek, a gyermeklelkű felnőttek értik ezt:
Ha fülünket a földre szorítjuk
egy nyári napon,
hallani a motozó gyökereket,
amint helyüket keresik,
ágbogaikkal
átfonva egymást
a talaj nagy úthálózatában.Valami szöszmötöl.
Egy giliszta fektet le csöveket.
Micsoda zsivaj!
Pockok suhannak metró-alagútjukban!És még van, aki ásót mer nyomni a földbe! (Ingrid Sjöstrand)
Provincia