Az interneten mindenfelé terjed az a kis baki, amit a legutóbbi békemenet produkált. A menet piros fehér zöld tábláján ugyanis ez a szöveg volt olvasható: „Aki agresszív fél. Mi nem félünk„. Az első mondatot átértelmezi az „agresszív” és a „fél” között sajnálatosan kihagyott vessző. Azaz éppen az ellenkezőjére, miáltal a békemenet közönsége önmagát agresszívnak hirdeti.
Mondhatnánk mindez semmiség, ilyen apróság előfordulhat, a lónak is négy lába van… Csak egy vessző.
Igen, egy vessző, aminek elhagyása éppen csak megfordítja a mondat jelentését. A vessző e tulajdonságát elődeink nemcsak kiismerték, de föl is használták. Mégpedig sorsdöntő helyzetekben. E téma apropóján kalandozzunk kissé ilyen vonatkozásban is a történelemben.
A hagyomány szerinti szibüllák vagy szibillák (görögül: szibülla, latinul: sibylla) voltak az ókori világ titokzatos jósnői, akik isteni ihletésre, sokszor kétértelmű, homályos mondatokban fedték fel a jövőt jóshelyeiken. Ilyen híres jóshely volt az ókorban Cumae (görögül: Kümé), a Nápolyi-öbölnél. A jósnő, Sibylla a barlangjában ült, és falevelekre írta föl jövendöléseinek egyes szavait, melyet barlangja elé tett a földre, amiket aztán a legkisebb szellő is összekavarhatott. * A monda szerint ezt jósolta egy harcra készülő hadvezérnek: Ibis redibis nunquam per bella peribis. Így, vesszők nélkül. A vesszők kétféle elhelyezési lehetősége szerint azonban kétféle jelentésű lehet a mondat:
1. Távozol, visszatérsz, sohasem halsz meg a háborúban.
2. Távozol, sohasem térsz vissza, a háborúban halsz meg.
Bár törnie kár volt magát Sibyllának, hiszen a hadvezér se így, se úgy nem jött volna vissza reklamálni.
Bizony, egy vesszőn nagy dolgok bukhatnak. II. Endre király idejében vagyunk. Pontosan 1213-ban (800 évvel ezelőtt), amikor Endre király felesége, Gertrúd ellen összeesküvést szerveztek a főurak, János esztergomi érsek bevonásával. Az érsek valószínűleg nagy mestere lehetett, hogy kínos politikai helyzetekben mindig ügyesen kivágja magát, hogy akármelyik oldalra is áll, feddhetetlen maradjon. Ennek ellenére mégis inkább valamiféle anekdotának kell tekintenünk – ami leginkább a krónikaíró ókori ismereteit dicséri – azt a kétértelmű mondatot, amit az érsek az összeesküvők kérdésére írt, miszerint mi legyen a királynéval: „…Reginam interficere nolite timere bonum est et si omnes consenserint ego solus non contradico.” (A királynét meggyilkolni nem kell félnetek jó ha mind beleegyeznek én nem ellenzem.) – írta az érsek. A kétértelműséget a vesszők hiánya és azok pontos elhelyezésének sokfélesége okozza. Eszerint kétféleképpen olvashatjuk: *
1. A királynét meggyilkolni nem kell; félnetek jó; ha mind egyetértenek, én nem; ellenzem.
2. A királynét meggyilkolni; nem kell félnetek; jó, ha mind egyetértenek; én nem ellenzem.
Tanulság? Ha igényesek vagyunk magunkhoz, ha nagy nyilvánosságnak szánunk írásokat, akkor azért venni kellene a fáradságot, hogy irományunkat a megjelenés előtt valakivel, mondjuk az anyanyelvet jól ismerő szakértővel átnézetjük. Még vesszők vonatkozásában is. Hacsak… nem akarunk szándékosan kétértelműek lenni. 🙂
Provincia
