Jobban kellene ismernünk a népvándorlás korát – Interjú Kiss Magdolna ókortörténésszel

[Deutsche Übersetzung siehe unten]

Az interjú először a kultúrpolisz oldalon jelent meg.

-Mi indította a történészi pályára: Volt valami speciális élmény, tapasztalat?

Tíz éves koromig a képzőművészet érdekelt, szerettem rajzolni. De művész ismerőseink azt javasolták; válasszak valamilyen „komoly” szakmát. Akkor kezdtünk el történelmet tanulni, és a könyvünk elején a képek régészeket ábrázoltak ásatás és rajzolás közben, akkoriban találtam a könyvszekrényünkben egy latin-magyar dióhéj szótárt, ami néhai latin tanár nagyapámtól maradt ránk. Ez a két élmény döntött a jövőmről. Elhatároztam, hogy régész leszek, „komoly szakmának tűnik, és rajztudásra is szükség van”. Mégpedig annak a népnek az emlékeit fogom kutatni, akinek olyan szép hangzású szavaik voltak, mint aquilla, aurea, provincia…

-Az Ön szűkebb szakterülete a népvándorlás kor. Írt például könyvet gót vezérekről. Mit kell erről a területről a laikusoknak tudnia? Vannak-e új kutatási irányok?

Népvándorláskori kutatásaim és az említett könyvem középpontjába három, gót vezetőt: a keleti gót Alatheust a társvezérével, az alán Safrac-al együtt, a nyugati gót Alarich-ot, végül a keleti gót Nagy Theoderich királyt állítottam.

-Miért esett a választásom éppen erre a három személyre?

Mert rajtuk keresztül jól tanulmányozható egy összetett és hosszú folyamat. Nevezetesen: A hunok elől menekülő gótok betelepednek – részben engedéllyel, részben anélkül – a Római Birodalom tartományaiba. Majd különböző katonai és diplomáciai eszközök, zseniális vezetőik révén, akik egymás politikáját csaknem folytatják, rokoni kapcsolatba kerülnek a római uralkodókkal, magas pozíciókat szereznek meg, végül átveszik a Nyugat római Birodalom feletti uralmat.

A könyvem szűkebb helyszíne Pannonia, mivel a Birodalom egészére kiható jelentős események, népmozgások kiindulópontja ez időben a Dunai tartományok, főleg Pannonia területe, amely egyúttal hazája, sőt szülőföldje volt a korszak egyes kiemelkedő egyéniségeinek.

Mivel gót vezetőkkel foglalkozó disszertációm a vizsgált korszaknak csak egy kis szeletére terjedt ki, új irányvonalak is megjelentek azóta a kutatásban, melyek a korszakot más aspektusból vizsgálják, és egyúttal kiegészítik, folytatják az eddigi kutatást. Mint például Hudák Krisztina disszertációja a pannoniai kereszténység 374-456 közötti történetéről.[1]

Ugyancsak új irányvonal a Magyarországra visszakerült, és a 4. századra keltezhető Seuso-kincs kutatása. Egy, erről szóló tanulmánykötet megjelentetésénél a GeniaNet Kiadó társkiadó volt.

[2]

-Ismerik az emberek eléggé a kései antikvitás, a népvándorlás korát?

Az a gyanúm, hogy nem. A Római Birodalom történetének a 3-4. századtól az 5. századig terjedő időszaka a középiskolai oktatásban nem kap hangsúlyt, csak 1 leckét jelent, ennek megfelelően 1 érettségi tétel (A népvándorlás). Nem tudom, mi a helyzet manapság az egyetemen, az én egyetemista koromban Szegeden egyáltalán nem volt oktatója ennek az időszaknak, így csak tankönyvből készültünk föl úgy-ahogy a vizsgára.

E korszak jobb megismeréséhez egyébként latintudásra, a latin irodalom és kultúra minimális ismeretére is szükség van, és ebben elég nagy visszaesés mutatkozik – az 1980-as évek fellendülése után – a magyar oktatásban.

Például a bölcsészettudományi karokon két szemeszteres latin-kurzusokat tartanak, de – eltérően a kétezres évek elejétől – nincs záróvizsga. Magyarországon egyetlen MA-program sem követel meg latin nyelvtudást, kivéve, értelem szerűen a klasszika-filológiát. De a bolognai rendszernek megfelelő képzés 2005-ben történt bevezetése óta az előbb említett szakot is el lehet kezdeni latin nyelv ismerete nélkül. Egészen elképesztő! (Mi csak latin érettségivel jelentkezhettünk annak idején a Szegedi egyetem klasszika-filológia képzésére.) Ez a visszaesés számszerűen is kimutatható: 2010-ben 611 érettségi vizsgát tettek latin nyelvből, ami az összes vizsga 0,13%-t jelentette. 2022-re ez a szám a harmadára esett vissza, azaz 222 vizsgát jegyeztek fel, vagyis az összes vizsgának a 0,06%-át.[3]

-Lehetne- e tenni azért hogy a történelmet népszerűsítsük olyan csatornákon is amelyeken mintha háttérbe szorult volna? Például én szívesen néznék beszélgetéseket történészekkel a tévében, ha visszagondolok arra mekkora élmény volt egy-egy szeminárium például a principátus koráról.

Bizonyára jó lenne a tévében is beszélgetéseket szervezni, hasonlót, mint a politikai szakértőkkel folytatott műsorok. Személy szerint én és a GeniaNet Kiadónk ingyenesen is elérhető virtuális „Olvasóteremmel”[4], részben szabadon letölthető képes falinaptárokkal (pl. a Seuso-kincsről), facebook-csoporttal (Seuso-kincs)[5], bloggal[6] igyekszünk a korszakot népszerűsíteni.

 

-Lehet-e a történészi, jelesül az ókor történészi tudást, a népvándorláskori kutatásokat használni a mai mindennapok gyakorlatában? Gondolok a világban történő tájékozódásra, akár a politikára.

Igen, megfelelő kritikával és fenntartásokkal lehet. Bár a mondás szerint a „történelem nem ismétli meg mindig önmagát. Néha csak kiabál: ‘Miért nem figyelsz rám’?” (John W. Campbell Jr)

Természetesen minden hasonlat sántít, és ha a késő Római Birodalmat nézzük, akkor egészen más gazdasági-technikai, politikai alapokon állt, mint a mai „nagybirodalmak”, vagy az Európai Unió. Bizonyos hasonlóságot azonban felfedezhetünk saját korunkkal: a kereszténység vallási és kulturális szerepe, az erősödő népmozgások, a „népvándorlás”, a centralizáció vagy decentralizáció kérdése.

Mai vonatkozások közül most csak a népmozgásokat emelem ki.

„Az egyiket ez, a másikat amaz ok csalta máshová otthonából:

de az az egy minden bizonnyal nyilvánvaló,

hogy semmi sem marad veszteg ott, ahol született.

Az emberiség szakadatlanul szerterajzik;

ezen a roppant világon minden nap hoz valami változást” (Seneca: Helvia vigasztalása)

Seneca megállapítása örökérvényűnek tekinthető. Így korunk aktuális problémája is az Európai Unió minden országára – különböző mértékben – nehezedő új kihívás: a modern népvándorlásnak nevezett népmozgás. Ez a közel-keleti háborús övezetekből és az afrikai országokból kiinduló népáradat, melynek legnagyobb hulláma még ezután várható, hasonló kérdések elé állítja az ugyancsak válságot megélő Európát, mint annak idején a hanyatló Római Birodalmat.

A Római Birodalom amúgy sem egységes etnikai képe ugyanis a 4. század folyamán vált különösen sokszínűvé. Ennek a változásnak az egyik oka az volt, hogy már a 3. század végétől egyre több idegen népcsoport költözhetett a római kormányzat engedélyével a Birodalom területére, illetve nem egy, a barbárok ellen fellépő katonai akciót központilag irányított betelepítéssel zártak le. Az idegenek befogadása sajátos vonását alkotta a római külpolitikának.

A Gót vezéregyéniségek a késő Római Birodalomban c. könyvemben ezeknek a telepítéseknek a jellegzetességeit vizsgálva történészi és régészeti módszerekkel, azt is kutattam, vajon hogyan sikerült az ókor egyik nagy civilizációjának, a mai Európa nagy részét, köztük a Kárpát-medencét, továbbá Afrika északi szeletét is magába foglaló „világbirodalomnak” a népvándorlás hullámaival megküzdenie, milyen jogi-politikai eszközökkel tudta az idegeneket betagozni a római tartományokba, és ezáltal még mintegy 200 évvel meghosszabbítani a Római Birodalom élettartamát.

-Ki volt az Ön által legérdekesebbnek vagy legkiválóbban tartott történelmi figura a szakterületén?

Egy kevésbé ismert, a forrásokban és az eddigi kutatásban jelentéktelen személy, akit a gót Alarich, majd a gót Athaulf által trónra ültetett bábcsászárnak tartottak. Priscus Attalusról van szó, aki 350 körül született Kis-Ázsiában. 409-ben az állami pénzügyek irányítója (comes sacrarum largitionum), majd Róma városának feje (praefectus Urbis Romae). 409-410, illetve 414-415 folyamán ellencsászár.

Politikai munkásságát két, egyidejű törekvés jellemezte:

1. Egyik: az elkötelezettség a pogány rómaiság mellett,

2. a másik: a gótokat-rómaiakat kibékítő magatartása.

Az első visszamutat a régi dicső múltba, célja a római hagyomány (mos maiorum)[7] átmentése, a másik viszont időben kissé előreszalad. Hogyan egyeztethető össze e két ellentétes beállítottság? Egyáltalán összeegyeztethető-e? És ez az a pont, ahol Attalus személye kezdett érdekessé válni. Ezért Horváth Szilviával egy közös tanulmányban próbáltunk válasz találni a feltett kérdésekre. Kutatásunk során egyre élesebben rajzolódott ki Attalus karaktere is. Végletekig elvhű, a mos maiorum alapján álló, tapasztalt politikus, ugyanakkor tragikus hős.[8]

 

-Milyen ma Magyarországon egy kisebb tudományos könyvkiadót menedzselni? Megéri anyagilag?

2006 óta működtetjük a GeniaNet Kiadót. Ez a tevékenység az utóbbi pár évben inkább egyfajta önkéntes szolgálat, amit szabadon végezhetünk, mivel fő jövedelmünk már nem ebből származik.

Anyagilag egyébként mindig problémás volt a menedzselése, ezért igyekeztünk nagy intézményekkel együttműködni. A Pécsi Tudományegyetemmel. Az említett tanulmánykötet a Seuso-kincsről a PTE Régészet Tanszékével közös kiadásban.[9] A Kaposvári múzeummal van egy határozatlan idejű szerződésünk tudományos művek közös kiadására.

Tíz évvel ezelőttig még szép reményekkel indítottuk az éveket. Volt több pályázati lehetőségünk, (MTA sorozatkiadási támogatása, Magyar Könyv Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap), ahol rendszeresen pályáztunk és szépen nyertünk is. Ezek a lehetőségek fokozatosan csökkentek. 2010-ben a Magyar Könyv Alapítvány, majd 2024-ben az NKA átszervezésekor a Könyvkiadás Kollégiuma szűnt meg. Így az állami támogatásokat gyakorlatilag megvonták a kis kiadóktól. Ezzel egyidőben a korábbi könyvterjesztőink fejezték be működésüket, leginkább gazdasági okokból. A 2000-es években néhány nagy könyvkereskedő, és könyvkiadó cég kezdte uralni a piacot (Alexandra, Libri, Líra). Az ezredfordulón nagyobb volt a vásárlói kedv és a kapacitás a hagyományos kiadványok iránt. Az internet, az okostelefonok térnyerésével az elektronikus kiadványainknak lenne nagyobb esélyük, ha azokat megfelelően le lehetne védeni. Már 2008-ban ráálltunk az online kiadásokra, Magyarországon az elsők között, de mára a kis kiadók erről a térről is kiszorulnak. A kegyelemdöfést az új kötelespéldány rendelet adta ehhez, amit tiltakozásunk ellenére tartalmilag változatlan formában fogadtak el[10]

Számunkra Különösen kedvezőtlen a törvénynek ez a része:

„15. § (5) *Az elektronikus kiadványok kötelespéldányait az MNM KK (Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ) a szerzői jogról szóló törvény rendelkezéseinek figyelembevételével teszi hozzáférhetővé a könyvtárhasználók számára a kötelespéldány-szolgáltatás kedvezményezett könyvtáraiban kialakított zárt hálózaton, másolási lehetőséget kizáró terminálon keresztül. Az online elektronikus kiadványt az MNM KK egyidejűleg legfeljebb hat példányban teheti hozzáférhetővé.”

Ez olyan kiadványok esetében, amit csak a szűk szakma keres, olyan ritkaságok, mint pl. ismeretlen ókori szerző latin-magyar elektronikus szövegkiadása azért gond mert…

1. a) Ha a kiadó print-on-demand formában árulná az internetes kiadványt, akkor azt már nem veszik meg, hiszen egy-egy szemeszterben naponta hatnál több hallgató biztos nem keresi az ilyen könyvritkaságot. Másrészt kizárt, hogy a másolást meg tudja akadályozni a kutatóhely, könyvtár. A mi szakkönyveinkből a hallgató sokszor 1-2 oldallal is megelégszik, amit akár egy jó fényképezőgéppel, okostelefonnal is lefotózhat a könyvtári képernyőről.

2. b) Ha szabad felhasználású tartalomközlésként jeleníti meg a könyvet a kiadó a saját weboldalán (némi forgalmat remélve oldalának), és vele egyidőben az MNM KK, vagy könyvtára az OSZK is, akkor azt a könyvet biztos nem a kiadó oldalán, amit kevésbé ismernek, hanem az OSZK könyvtárban tekintik majd meg, amit minden hallgató ismer.

3. c) Szerzői jogokkal való ütközés! Minden digitalizált mű képernyőn való megjelenítése többszörözés. Nem kell letölthető formátumban lennie a műnek, és az is teljesen közömbös, hogy az a könyvtárban álló gépen, vagy külsőn történik. A többszörözésre pedig azzal nem kapta meg a könyvtár automatikusan a jogot, hogy nála van az elektronikusan beszolgáltatott kötelespéldány.

A GeniaNet Kiadó megoldási javaslatai:

1. Nagy-Britanniában a print-on-demand internetes kiadványok kötelespéldányai kizárólag megőrzési céllal (egyébként 2010-ig még nálunk is ez volt a gyakorlat) kerülnek a könyvtárba, illetve a kötelespéldány-jogosult könyvtárak elveszett vagy megrongálódott példányainak pótlása érdekében másolhatók, vagy konvertálhatók. (Ez a többszörözés problémát is kezeli).

2. Ugyanezt javasoljuk a kiadónál megjelentett szabad hozzáférésű online tartalom esetén is. Az elektronikus kiadványokat az MNM KK archiválja, és nem teszi hozzáférhetővé semmilyen zárt részlegében, csupán a könyv impresszumát, és a kiadó oldalára mutató linket.

-Mostanában környezetvédő aktivistaként is tevékenykedik. Ezzel kapcsolatban tudna nekünk beszélni? Mi motiválja? Ugye ez a Pécs környéki természet védelméről szól?

A végéről indítva a választ. A ma már Pécshez tartozó szűkebb környezetem, Magyarürög városrész egyik patakjának, az Éger-pataknak a megóvásáról van szó. A pécsi önkormányzat egy 2016-ban elnyert EU-s támogatás révén betonelemekkel kívánta kedvelt patakunkat leburkolni, és ezáltal környezetét, még meglévő állat és növényvilágát kipusztítani. Többféle tervezetet találtak ki, közülük a legdurvábbat akarták végül a lakosságra erőltetni 2021-ben. Tiltakoztunk ellene minden formában és minden fórumon (sajtóközlemény, rádiónyilatkozat, internet). Aláírásokat gyűjtöttünk a nyomtatott petíciónkra, melyet a polgármesternek címeztünk. Részt vettünk többen tiltakozó molinókkal a városi közgyűlésen, ahol az Éger-patak burkolásáról is szó volt. Az online petíciónkat félezernél több tiltakozó írta alá.[11] A facebook-on kerültünk kapcsolatba zöld aktivistákkal, pártokkal, további szakemberekkel, akik sok különféle segítséget nyújtottak nekünk. Új facebook-oldalt indítottunk: A pécsi Éger-patak és az Éger-völgy mindenkié.[12] Egy éven át naponta fotóztam patakunk növény és állatvilágát, melynek során sikerült 50-nél is több védett állatfajt megörökítenem, bizonyítani az Éger-patak jelentős szerepét a biológiai sokféleségnek megtartásában. A patak ügye – új tűnik – jó irányt vesz, az önkormányzat lakossági nyomásra átdolgoztatja a korábbi tervet, az ökológikus mederrendezésre helyezi a hangsúlyt. Majd meglátjuk…

Mi motivál? Hosszú folyamat. Életem legkorábbi emlékei nagyszüleim szőlőskertjébe visznek, ahol növények, állatok vettek körül, amikre naponta rácsodálkoztam. Amikor el akartam taposni valamilyen kis bogarat, anyám figyelmeztetett: „Ez is Isten teremtménye, hagyd élni!”. A természetvédelem családunk életformája volt mindig, ezért gyerek koromtól megszoktam, hogy úgy nézzek a világban mindenre, mint Isten teremtményére.

A döntő motiváció volt az említett durva mederrendezési tervezet az önkormányzat részéről. A kemény ellenálláshoz egyre nagyobb kitartásra és erkölcsi megerősítés is szükségessé vált. Ezért 2022-ben elvégeztem „A Laudato si’- animátorképző” tanfolyamot, melyet Magyarországon akkor indítottak elsőként. A program a Zöld Út Konzorcium KEHOP-3.1.5-21-2021-00003 sz. “Szemléletformálás, oktatás, tudatosítás” elnevezésű projektje részeként, a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága, a nemzetközi Laudato Si Movement és a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület együttműködésében valósult meg, és folytatódik azóta is. Mert „tehetünk azért, hogy a környezetvédelem ne a vallásokkal szembeni alternatívaként, esetleg valamely politikai oldal által „kisajátítva”, hanem az egész társadalom közös ügyeként kerüljön be a köztudatba.”[13]

 

-Végezetül: készül új könyve vagy új tanulmánya?

Igen. Több félkész munkám van. Tanulmány is, könyv is társszerzőkkel. Eléggé vegyes témák. Epigráfia, régészet-helytörténet. Közeli tervem: az Éger-patakról és környezetéről szeretnék befejezni társszerzőként egy interdiszciplináris művet. A környék régészeti, településtörténeti, geográfiai, biológiai szempontból történő bemutatása a cél.

 

Az interjút készítette Bártfai Imre. A jegyzeteket Kiss Magdolna készítette.

[Übersetzung aus dem Ungarischen:]

Wir sollten mehr über die Zeit der Völkerwanderung wissen – Interview mit der Althistorikerin Magdolna Kiss

Das Interview erschien zuerst auf Kultúrpolisz.hu

-Was hat Sie dazu bewogen, Historikerin zu werden: Gab es ein besonderes Erlebnis oder eine besondere Erfahrung?

Bis zu meinem zehnten Lebensjahr interessierte ich mich für bildende Kunst, ich liebte es zu zeichnen. Aber unsere Künstlerfreunde rieten mir, einen „seriösen“ Beruf zu wählen. Damals fingen wir an, Geschichte zu lernen, und am Anfang unseres Buches waren Bilder von Archäologen zu sehen, die gerade ausgruben und zeichneten. Zu dieser Zeit fand ich in unserem Bücherregal ein lateinisch-ungarisches Taschenwörterbuch, das uns mein verstorbener Großvater, ein Lateinlehrer, hinterlassen hatte. Diese beiden Erlebnisse haben über meine Zukunft entschieden. Ich beschloss, Archäologe zu werden, „es scheint ein seriöser Beruf zu sein, und man braucht auch zeichnerisches Geschick“. Und zwar würde ich die Spuren jenes Volkes erforschen, dessen Wörter so schön klangen wie aquilla, aurea, provincia…

– Ihr engeres Fachgebiet ist die Zeit der Völkerwanderung. Sie haben zum Beispiel ein Buch über „gotische Führungspersönlichkeiten“ geschrieben. Was sollten Laien über dieses Gebiet wissen? Gibt es neue Forschungsrichtungen?

Im Mittelpunkt meiner Forschungen zur Völkerwanderungszeit und meines erwähnten Buches stehen drei gotische Anführer: der Ostgote Alatheus zusammen mit seinem Mitführer, dem Alan Safrac, der Westgote Alarich und schließlich der Ostgote König Theoderich der Große.

Warum fiel meine Wahl gerade auf diese drei Personen?

Weil sich anhand ihrer ein komplexer und langwieriger Prozess gut untersuchen lässt. Nämlich: Die vor den Hunnen fliehenden Goten lassen sich – teils mit, teils ohne Erlaubnis – in den Provinzen des Römischen Reiches nieder. Durch verschiedene militärische und diplomatische Mittel sowie dank ihrer genialen Anführer, die die Politik ihrer Vorgänger fast nahtlos fortsetzten, knüpften sie verwandtschaftliche Beziehungen zu den römischen Herrschern, erlangten hohe Ämter und übernahmen schließlich die Herrschaft über das Weströmische Reich.

Der engere Schauplatz meines Buches ist Pannonien, da zu dieser Zeit die für das gesamte Reich bedeutsamen Ereignisse und Bevölkerungsbewegungen ihren Ausgangspunkt in den Donauprovinzen hatten, vor allem im Gebiet Pannoniens, das zugleich Heimat und sogar Geburtsort einiger herausragender Persönlichkeiten dieser Epoche war.

Da sich meine Dissertation über gotische Führer nur auf einen kleinen Ausschnitt der untersuchten Epoche erstreckte, sind seitdem neue Forschungsansätze entstanden, die die Epoche unter anderen Gesichtspunkten beleuchten und gleichzeitig die bisherige Forschung ergänzen und fortsetzen. Wie zum Beispiel die Dissertation von Krisztina Hudák über die Geschichte des Christentums in Pannonien zwischen 374 und 456.[1]

Ebenfalls eine neue Richtung ist die Erforschung des Seuso-Schatzes, der nach Ungarn zurückgekehrt ist und auf das 4. Jahrhundert datiert werden kann. Bei der Veröffentlichung eines Sammelbands zu diesem Thema war der GeniaNet-Verlag Mitherausgeber.[2]

– Sind die Menschen ausreichend mit der Spätantike, der Zeit der Völkerwanderung, vertraut?

Ich vermute, nein. Der Zeitraum der Geschichte des Römischen Reiches vom 3. bis 4. Jahrhundert bis zum 5. Jahrhundert wird im Sekundarschulunterricht nicht besonders hervorgehoben, er umfasst nur eine Unterrichtsstunde und dementsprechend ein Abiturthema (Die Völkerwanderung). Ich weiß nicht, wie es heute an der Universität aussieht, aber zu meiner Studienzeit in Szeged gab es überhaupt keinen Dozenten für diese Epoche.

Um diese Epoche besser verstehen zu können, sind übrigens Lateinkenntnisse sowie zumindest grundlegende Kenntnisse der lateinischen Literatur und Kultur erforderlich, und hier ist – nach dem Aufschwung in den 1980er Jahren – ein recht deutlicher Rückgang im ungarischen Bildungswesen zu beobachten.

So werden beispielsweise an den geisteswissenschaftlichen Fakultäten zweisemestrige Lateinkurse angeboten, doch – anders als noch zu Beginn der 2000er Jahre – gibt es keine Abschlussprüfung. In Ungarn verlangt kein einziger Masterstudiengang Lateinkenntnisse, außer natürlich im Fach Klassische Philologie. Doch seit der Einführung des Bologna-Systems im Jahr 2005 kann man auch den zuvor genannten Studiengang ohne Lateinkenntnisse beginnen. Das ist wirklich erstaunlich! (Wir konnten uns damals nur mit einem Abitur in Latein für das Studium der klassischen Philologie an der Universität Szeged bewerben.) Dieser Rückgang lässt sich auch zahlenmäßig belegen: Im Jahr 2010 wurden 611 Abiturprüfungen in Latein abgelegt, was 0,13 % aller Prüfungen entsprach. Bis 2022 ist diese Zahl auf ein Drittel gesunken, d. h. es wurden 222 Prüfungen abgelegt, was 0,06 % aller Prüfungen entspricht.[3]

– Könnte man etwas tun, um Geschichte auch auf Kanälen zu popularisieren, auf denen sie scheinbar in den Hintergrund gedrängt wurde? Ich würde mir zum Beispiel gerne Gespräche mit Historikern im Fernsehen ansehen, wenn ich daran zurückdenke, was für ein Erlebnis einzelne Seminare waren, zum Beispiel über die Zeit des Prinzipats.

Sicherlich wäre es gut, auch im Fernsehen Diskussionsrunden zu organisieren, ähnlich wie in den Sendungen mit Politikexperten. Persönlich bemühen wir uns, diese Epoche bekannt zu machen, unter anderem mit dem kostenlos zugänglichen virtuellen „Lesesaal“ (Olvasóterem) [4] unseres GeniaNet-Verlags, mit teilweise frei herunterladbaren Bildkalendern (z. B. zum Seuso-Schatz), einer Facebook-Gruppe (Seuso-Schatz)[5] und einem Blog[6].

– Lässt sich das Wissen der Geschichtswissenschaft, insbesondere der Altertumswissenschaft, sowie die Forschungen zur Völkerwanderungszeit im heutigen Alltag nutzen? Ich denke dabei an die Orientierung in der Welt, ja sogar an die Politik.

Ja, mit entsprechender Kritik und Vorbehalten ist das möglich. Auch wenn es heißt: „Die Geschichte wiederholt sich nicht immer. Manchmal schreit sie nur: ‚Warum hörst du mir nicht zu?‘“ (John W. Campbell Jr.)

Natürlich hinkt jeder Vergleich, und wenn wir das späte Römische Reich betrachten, so beruhte es auf ganz anderen wirtschaftlich-technischen und politischen Grundlagen als die heutigen „Großreiche“ oder die Europäische Union. Dennoch lassen sich gewisse Ähnlichkeiten mit unserer eigenen Zeit entdecken: die religiöse und kulturelle Rolle des Christentums, die zunehmenden Bevölkerungsbewegungen, die „Völkerwanderung“, die Frage der Zentralisierung oder Dezentralisierung.

Natürlich hinkt jeder Vergleich, und wenn wir das späte Römische Reich betrachten, so beruhte es auf ganz anderen wirtschaftlich-technischen und politischen Grundlagen als die heutigen „Großreiche“ oder die Europäische Union. Dennoch lassen sich gewisse Parallelen zu unserer eigenen Zeit erkennen: die religiöse und kulturelle Rolle des Christentums, die zunehmenden Bevölkerungsbewegungen, die „Völkerwanderung“, die Frage der Zentralisierung oder Dezentralisierung.

Senecas Feststellung kann als zeitlos angesehen werden. So ist auch das aktuelle Problem unserer Zeit eine neue Herausforderung, die – in unterschiedlichem Maße – auf alle Länder der Europäischen Union lastet: die als moderne Völkerwanderung bezeichnete Bevölkerungsbewegung. Diese aus den Kriegsgebieten des Nahen Ostens und den afrikanischen Ländern ausgehende Völkerwanderung, deren größte Welle noch bevorsteht, stellt das ebenfalls in einer Krise befindliche Europa vor ähnliche Fragen wie damals das im Niedergang begriffene Römische Reich.

Das ohnehin nicht einheitliche ethnische Bild des Römischen Reiches wurde im Laufe des 4. Jahrhunderts nämlich besonders vielfältig. Ein Grund für diesen Wandel war, dass bereits ab dem Ende des 3. Jahrhunderts immer mehr fremde Volksgruppen mit Genehmigung der römischen Regierung in das Reich einwandern durften und dass nicht nur eine einzige, gegen die Barbaren gerichtete Militäraktion mit einer zentral gesteuerten Ansiedlung abgeschlossen wurde. Die Aufnahme von Fremden bildete ein besonderes Merkmal der römischen Außenpolitik.

Von den heutigen Bezügen möchte ich hier nur die Bevölkerungsbewegungen hervorheben.

„Der eine wurde aus diesem, der andere aus jenem Grund von seiner Heimat fortgetrieben:

doch eines ist ganz gewiss offensichtlich,

dass nichts dort verweilt, wo es geboren wurde.

Die Menschheit streut unaufhörlich aus;

in dieser weiten Welt bringt jeder Tag eine Veränderung mit sich“

(Seneca: Tröstung der Helvia*)

In meinem Buch „Gotische Führungspersönlichkeiten im späten Römischen Reich“ habe ich die Besonderheiten dieser Ansiedlungen mit historischen und archäologischen Methoden untersucht und dabei auch erforscht, wie es einer der großen Zivilisationen der Antike gelang, sich als „Weltreich“, das einen Großteil des heutigen Europas, darunter das Karpatenbecken, sowie den nördlichen Teil Afrikas umfasste, mit den Wellen der Völkerwanderung zu bewältigen, mit welchen rechtlich-politischen Mitteln es die Fremden in die römischen Provinzen integrieren konnte und dadurch die Lebensdauer des Römischen Reiches um etwa 200 Jahre zu verlängern.

– Wer war für Sie die interessanteste oder herausragendste historische Persönlichkeit auf Ihrem Fachgebiet?

Eine wenig bekannte Persönlichkeit, die in den Quellen und der bisherigen Forschung kaum Beachtung fand und als Marionettenkaiser galt, der zunächst vom Goten Alarich und später vom Goten Athaulf auf den Thron gesetzt wurde. Die Rede ist von Priscus Attalus, der um 350 in Kleinasien geboren wurde. Im Jahr 409 war er Verwalter der Staatsfinanzen (comes sacrarum largitionum), anschließend Stadtpräfekt von Rom (praefectus Urbis Romae). In den Jahren 409–410 sowie 414–415 war er Gegenkaiser.

Sein politisches Wirken war von zwei gleichzeitigen Bestrebungen geprägt:

Zum einen: das Bekenntnis zum heidnischen Rom,

zum anderen: sein auf Versöhnung der Goten und Römern gerichtetes Verhalten.

Das erste verweist auf die glorreiche Vergangenheit, sein Ziel ist die Bewahrung der römischen Tradition (mos maiorum)[7], das andere hingegen eilt der Zeit etwas voraus. Wie lassen sich diese beiden gegensätzlichen Haltungen miteinander vereinbaren? Sind sie überhaupt vereinbar? Und genau an diesem Punkt begann die Person des Attalus interessant zu werden. Deshalb haben wir gemeinsam mit Szilvia Horváth in einer gemeinsamen Studie versucht, Antworten auf die gestellten Fragen zu finden. Im Laufe unserer Forschung zeichnete sich auch der Charakter des Attalus immer deutlicher ab. Ein bis zum Äußersten prinzipientreuer, auf dem mos maiorum basierender, erfahrener Politiker und zugleich tragischer Held.[8]

– Wie ist es heute in Ungarn, einen kleineren wissenschaftlichen Verlag zu managen? Lohnt es sich finanziell?

Seit 2006 betreiben wir den GeniaNet-Verlag. Diese Tätigkeit ist in den letzten Jahren eher zu einer Art ehrenamtlichem Dienst geworden, den wir frei ausüben können, da unser Haupteinkommen nicht mehr daraus stammt.

Finanziell war die Führung übrigens immer problematisch, deshalb haben wir versucht, mit großen Institutionen zusammenzuarbeiten. Mit der Universität Pécs. Der erwähnte Sammelband über den Seuso-Schatz wurde gemeinsam mit dem Institut für Archäologie der Universität Pécs herausgegeben.[9] Mit dem Museum in Kaposvár besteht ein unbefristeter Vertrag über die gemeinsame Herausgabe wissenschaftlicher Werke.

Bis vor zehn Jahren starteten wir noch mit großen Hoffnungen in die Jahre. Wir hatten mehrere Fördermöglichkeiten (Förderung von Buchreihen durch die Ungarische Akademie der Wissenschaften, die Ungarische Buchstiftung und den Nationalen Kulturfonds), bei denen wir regelmäßig Anträge stellten und auch erfolgreich waren. Diese Möglichkeiten gingen nach und nach zurück. Im Jahr 2010 wurde die Magyar Könyv Alapítvány aufgelöst, und 2024, im Zuge der Umstrukturierung des NKA, wurde das Kollegium für Buchveröffentlichungen abgeschafft. Damit wurden den kleinen Verlagen die staatlichen Fördermittel praktisch entzogen. Gleichzeitig stellten unsere früheren Buchvertriebe ihren Betrieb ein, vor allem aus wirtschaftlichen Gründen. In den 2000er Jahren begannen einige große Buchhändler und Verlage, den Markt zu dominieren (Alexandra, Libri, Líra). Zur Jahrtausendwende waren die Kaufbereitschaft und die Kapazitäten für traditionelle Publikationen größer. Mit dem Vormarsch des Internets und der Smartphones hätten unsere elektronischen Publikationen größere Chancen, wenn man sie angemessen schützen könnte. Bereits 2008 haben wir uns auf Online-Veröffentlichungen verlegt, als eine der ersten in Ungarn, doch mittlerweile werden auch kleine Verlage aus diesem Bereich verdrängt. Den Gnadenstoß versetzte uns die neue Pflichtexemplarverordnung, die trotz unserer Proteste inhaltlich unverändert verabschiedet wurde[10]

Für uns ist dieser Teil des Gesetzes besonders nachteilig:

„§ 15 (5) *Die Pflichtexemplare elektronischer Veröffentlichungen werden vom MNM KK (Zentrum für öffentliche Sammlungen des Ungarischen Nationalmuseums) unter Berücksichtigung der Bestimmungen des Urheberrechtsgesetzes den Bibliotheksnutzern in den begünstigten Bibliotheken des Pflichtexemplarservices über ein geschlossenes Netzwerk und über Terminals, die das Kopieren ausschließen, zugänglich. Das MNM KK darf die elektronische Online-Publikation gleichzeitig in höchstens sechs Exemplaren zugänglich machen.“

Bei Publikationen, die nur von einem engen Fachpublikum gesucht werden, bei Raritäten wie z. B. der elektronischen Textausgabe eines unbekannten antiken Autors in Latein und Ungarisch, ist das deshalb ein Problem, weil…

1. a) Wenn der Verlag die Online-Publikation im Print-on-Demand-Verfahren verkaufen würde, würde sie nicht mehr gekauft werden, da in einem Semester sicherlich nicht mehr als sechs Studierende pro Tag nach solch einer Buchseltenheit suchen. Andererseits ist es ausgeschlossen, dass die Forschungseinrichtung oder Bibliothek das Kopieren verhindern kann. Von unseren Fachbüchern begnügen sich die Studierenden oft schon mit 1–2 Seiten, die sie mit einer guten Kamera oder einem Smartphone vom Bildschirm in der Bibliothek abfotografieren können.

2. b) Wenn der Verlag das Buch als frei nutzbaren Inhalt auf seiner eigenen Website präsentiert (in der Hoffnung, etwas Traffic auf seine Seite zu lenken) und gleichzeitig auch das MNM KK oder die Bibliothek der OSZK dies tun, dann wird das Buch sicherlich nicht auf der weniger bekannten Seite des Verlags, sondern in der Bibliothek der OSZK angesehen, die jeder Student kennt.

3. c) Verstoß gegen das Urheberrecht! Die Darstellung jedes digitalisierten Werks auf einem Bildschirm gilt als Vervielfältigung. Das Werk muss nicht in einem herunterladbaren Format vorliegen, und es ist völlig unerheblich, ob dies auf einem Computer in der Bibliothek oder extern geschieht. Die Bibliothek hat das Recht zur Vervielfältigung nicht automatisch dadurch erhalten, dass sie im Besitz des elektronisch gelieferten Pflichtexemplars ist.

Lösungsvorschläge des GeniaNet-Verlags:

1. In Großbritannien werden die Pflichtexemplare von Print -on-Demand-Internetpublikationen ausschließlich zu Archivierungszwecken in die Bibliothek aufgenommen (das war übrigens bis 2010 auch bei uns die Praxis) und dürfen kopiert oder konvertiert werden, um verlorene oder beschädigte Exemplare in den bibliothekarischen Pflichtexemplarsammlungen zu ersetzen. (Dies regelt auch das Problem der Vervielfältigung).

2. Dasselbe empfehlen wir auch für frei zugängliche Online-Inhalte, die beim Verlag veröffentlicht wurden. Die elektronischen Publikationen werden vom MNM KK archiviert und in keinem seiner geschlossenen Bereiche zugänglich gemacht, sondern lediglich das Impressum des Buches und ein Link zur Website des Verlags.

– Sie engagieren sich derzeit auch als Umweltaktivist. Könnten Sie uns etwas darüber erzählen? Was motiviert Sie? Es geht doch um den Schutz der Natur in der Umgebung von Pécs, oder?

Ich beginne meine Antwort am Ende. Es geht um den Schutz eines Baches, des Éger-Baches, in Magyarürög, einem Stadtteil, der heute zu Pécs gehört. Die Stadtverwaltung von Pécs wollte unseren beliebten Bach mithilfe einer 2016 bewilligten EU-Förderung mit Betonelementen zubetonieren und damit seine Umgebung sowie die noch vorhandene Tier- und Pflanzenwelt zerstören. Es wurden verschiedene Entwürfe ausgearbeitet, von denen man der Bevölkerung 2021 schließlich den drastischsten aufzwingen wollte. Wir haben in jeder Form und in jedem Forum dagegen protestiert (Pressemitteilung, Radioerklärung, Internet). Wir haben Unterschriften für unsere gedruckte Petition gesammelt, die wir an den Bürgermeister gerichtet haben. Viele von uns nahmen mit Protestplakaten an der Stadtverordnetenversammlung teil, bei der auch die Befestigung des Éger-Baches zur Sprache kam. Unsere Online-Petition wurde von mehr als 500 Protestierenden unterzeichnet.[11] Über Facebook kamen wir mit Umweltaktivisten, Parteien und weiteren Fachleuten in Kontakt, die uns auf vielfältige Weise unterstützt haben. Wir haben eine neue Facebook-Seite gestartet: Der Éger-Bach in Pécs und das Éger-Tal gehören allen. [12] Ein Jahr lang habe ich täglich die Pflanzen- und Tierwelt unseres Baches fotografiert und dabei mehr als 50 geschützte Tierarten dokumentiert, um die bedeutende Rolle des Éger-Baches für den Erhalt der biologischen Vielfalt zu belegen. Die Angelegenheit des Baches scheint – so sieht es aus – in die richtige Richtung zu gehen: Die Gemeinde überarbeitet auf Druck der Bevölkerung den früheren Plan und legt den Schwerpunkt auf eine ökologische Gewässerrenaturierung. Wir werden sehen…

Was motiviert mich? Ein langer Prozess. Meine frühesten Kindheitserinnerungen führen mich in den Weinberg meiner Großeltern, wo ich von Pflanzen und Tieren umgeben war, die ich jeden Tag voller Staunen beobachtete. Als ich einmal einen kleinen Käfer zertreten wollte, ermahnte mich meine Mutter: „Auch das ist ein Geschöpf Gottes, lass es leben!“ Der Naturschutz war schon immer Teil unseres Familienlebens, daher habe ich mich von Kindheit an daran gewöhnt, alles in der Welt als Geschöpf Gottes zu betrachten.

Ausschlaggebend war der bereits erwähnte grobe Plan der Gemeinde zur Flussregulierung. Für den harten Widerstand wurden immer mehr Ausdauer und moralische Stärkung notwendig. Deshalb absolvierte ich 2022 den Kurs „Laudato si’ – Animatorenausbildung“, der damals zum ersten Mal in Ungarn angeboten wurde. Das Programm ist Teil des Projekts „Bewusstseinsbildung, Bildung, Sensibilisierung“ (Nr. KEHOP-3.1.5-21-2021-00003) des Konsortiums Zöld Út und im Rahmen des Széchenyi-2020-Programms mit Unterstützung der Europäischen Union, kofinanziert durch den Kohäsionsfonds, in Zusammenarbeit mit dem Caritas-in-Veritate-Ausschuss der Ungarischen Katholischen Bischofskonferenz, der internationalen Laudato-Si-Bewegung und dem Naturschutzverein Naphimnusz durchgeführt und wird seitdem fortgesetzt. Denn „wir können dazu beitragen, dass der Umweltschutz nicht als Alternative zu den Religionen oder etwa von einer bestimmten politischen Seite ‚vereinnahmt‘ wird, sondern als gemeinsames Anliegen der gesamten Gesellschaft ins öffentliche Bewusstsein rückt.“[13]

– Zum Schluss: Arbeitest du gerade an einem neuen Buch oder einer neuen Studie?

Ja. Ich habe mehrere unfertige Arbeiten. Sowohl Studien als auch Bücher mit Co-Autoren. Die Themen sind recht vielfältig. Epigraphik, Archäologie und Lokalgeschichte. Mein nächstes Projekt: Ich möchte als Mitautorin ein interdisziplinäres Werk über den Éger-Bach und seine Umgebung fertigstellen. Ziel ist es, die Gegend unter archäologischen, siedlungsgeschichtlichen, geografischen und biologischen Gesichtspunkten vorzustellen.

Das Interview führte Imre Bártfai. Die Anmerkungen stammen von Magdolna Kiss. Übersetzung ins Deutsche: Deepl . com – Matthias H. Rauert

.-.-.-.-.-

Anmerkung des Übersetzers: Für die Freunde „klassischer“ Übersetzung sei die von Albert Forbiger 1867 beigebracht (ich verhehle aber nicht, dass mir meine Variante besser gefällt):

Die Einen hat diese, die Andern jene Ursache zum Auszug aus ihrer Heimath bestimmt. So viel in der That ist offenbar, daß Nichts an demselben Orte geblieben ist, wo es geboren wurde; es findet ein beständiges Hin- und Herziehen des menschlichen Geschlechtes Statt; täglich verändert sich Etwas auf dem so weiten Erdkreise.

http://www.zeno.org/nid/20009267565