Maróti Egon aforizmáiból

Ízelítők Maróti Egon, egykori egyetemi tanárom fullánkos gondolataiból. Az általunk tematikusan rendezett gondolatvillanások jól illenek hic et nunc / itt és most az “urán kibányászása Pécs-Nyugat lakónegyede alól” projekthez. Jó szórakozást és jó elgondolkodást kívánunk!

Dialektika:
“A természet életereje végtelen; – de a vele szemben álló emberi butaság és felelőtlenség is.”

Dilemma:
“Mi jobb, ha menet közben veszed észre, hogy rossz vonatra szálltál, vagy majd csak a végállomáson?!”

Kilátásaink:
“Az emberek gyakran aggodalommal tekintenek a jövő, a változó körülmények elé. Aztán jobbára kiderül, hogy tulajdonképpen még optimisták voltak.”

Vezetőinkhez:
“A hatalom felelősség.”

“Az önkormányzat ne legyen önkényes kormányzás!”

“Az emberek gyakorta megfeledkeznek az intelemről: Mielőtt fejest ugrasz, nézd meg, van-e víz a medencében!”

“Dilettáns döntés – romlásba döntés.”

“Nekünk mindig meg kell találnunk kirablóinkat, jőjjenek bármerről!”

“A XXI. századi gyarmatosítás alapelve: Nem a terület kell, hanem annak természeti kincsei!”

“Az olajforrásokból veszély fakad – remélhetőleg a mi hévíz- és gyógyforrásaink veszélytelenebbek.”

“Szülővárosom vezetőit sajnos nem a gyógyforrások, hanem a pénzforrások biztosítása érdekli.”

“Egyre általánosabb, hogy alkotások sorsáról olyanok döntenek, akik csak dönteni tudnak, építeni, alkotni nem.”

“Egy-egy építkezés erélyes szorgalmazásának fő mozgatója olykor nem holmi nemes lokálpatriotizmus, hanem az építőipari ‘vállalattól’ kapott százalék.” *
* A sötéttel szedett szavak a Pécs alatti bányaprojektre vonatkozóan módosíthatóak. Provincia megj.

Ókori bölcsesség modern változata:

“Nem az euro tesz európaivá, hanem a műveltség.”

Életelemünk a tiszta víz, és jogunk is van hozzá:
“A római jog szerint minden embert megilletett – ahogy ma mondanánk – „alanyi jogon” a levegő és az ivóvíz.”

“A rómaiak ’pompás’ sikereket értek el azzal, hogy elzárták a megszállni szándékozott város ivóvízellátását – kétezer évvel ezelőtt! Hát igen, tőlük ma is lehet tanulni!”

“Kútmérgező szomszédokkal nehéz soká jóban lenni.”

Információáradat, sajtók, internet:
“Számos aggasztó jelenségről sajátos módon csak a médiából értesülünk.”

“Számomra a közélet legnagyobb misztikuma a közvéleménykutatás: az idők folyamán még nem sikerült olyan emberrel találkozni, akinek a véleményét megkérdezték volna, vagy legalább ismerne olyan valakit, akiét firtatták.”

Irodalom: Maróti Egon, Tollhegy2; és Tollhegy3. Gondolatok, aforizmák, reflexiók. Szeged 2003; 2009.

A fájdalom falánál

40 éves koruk táján, daganatos betegségben elhunyt

pécsi unokatestvéreim emlékére

 

Június elején halt meg egyik unokahúgom agydaganatban. Mostanáig – a szokásos megfázásos betegségeket leszámítva – szinte kicsattant az egészségtől. Nem ivott, nem dohányzott, nem volt semmi szenvedélye. Csupán dolgozott, és élt Magyarország egyik városában, itt a Mecsek lábánál. Vezető állást töltött be egy külföldi érdekeltségű konszernnél. Jól bírta a munkát, szinte csak annak élt, szerette a foglalkozásával járó utazásokat, fáradhatatlannak látszott. Jó kedélyű, kellemes társasági ember volt.  Szerettem.

A külhoni anyavállalat, azonban váratlanul leépítette leányvállalatait, a mi városunkban is. Unokahúgom munkahelye ezáltal megszűnt, vele együtt mindaz a világ, amit felépített magának, amiben otthonosan mozgott, máról-holnap összeomlott. Igaz kapott egy még jobb ajánlatot, de egy másik városban, egy kis porfészekben, nem túl messze lakhelyétől, de ahhoz messze, hogy naponta utazgasson. Az éppen elkészült és szépen berendezett új lakását, szüleit, barátait itt kellett hagynia. Új munkahelye közelében kellett szállást bérelnie.

December elején kezdett az új cégnél. Ekkor jelentkeztek először a rák tünetei: hányinger, amit enyhe, de szokatlan fejfájás kísért. A januárban végzett biopszia állapította meg a szörnyű diagnózist: tumor. Márciusra írták elő az első kemoterápiát és a sugárkezelést.

–      Majd hétvégén jövök haza – búcsúzott, könnyedén, ahogy szokott – tőlem is, mert éppen találkoztunk a kertkapujuknál.

–     Anyósomat is műtötték 50 éves kora körül agytumorral, és azután még élt 42 évet… – kezdtem.

–      Engem csak kemo- és sugárterápiával fognak kezelni – válaszolta erre, és most mégis végigfutott arcán valami bágyadt szomorúság. Ahogy rám nézett, akkor vettem észre szemében a félelmet.

Furcsállottam, hogy nem műtik. Ugyanakkor reménykedtem, talán enyhe formájú, jóindulatú duzzanatról van szó.

Áprilisban, húsvétra hozták haza. A kezelésektől átmenetileg lebénult, de bíztak a gyógytornászban, majd az lábra segíti. Akkor is nála volt a tornásznő, amikor pár mandarinnal a szatyrunkban meglátogattuk, de nem láthattuk, mert még tartott az óra.

Többet nem találkoztunk.

Húsvét után szinte állandó fejfájás gyötörte, sugárban hányt, végül már csak epét.

Visszakerült a kórházba, mesterségesen táplálták, deréktól lefelé újra megbénult. Nyugtatózták, újabb gyógyszeres kezelést helyeztek kilátásba, majd ha a hányás csillapul. Aránylag jól tűrte a megpróbáltatásokat, csak az orrszonda zavarta.

Szinte naponta érdeklődtünk szüleinél, szerettük volna meglátogatni, de előbb betegség akadályozott, majd elapróztak a dolgok. Végül késő lett. Június elején, egy esős vasárnap délután aludt el. Ekkor már egy napja nem volt eszméleténél, a daganat szétrobbant fejében, és keringési rendszere összeomlott. 40 évet élt.

Édesanyámmal pár nap múlva meglátogattuk a hozzátartozókat. Az anya fogadott minket. Kerestük az együttérző szavakat. Milyen nehéz ilyenkor bármit is találni!

–     Nagyon sajnáljuk, olyan jó lélek volt. Egyetlen vigasztaló, ha lehet ezt mondani, hogy nem szenvedett sokat, hogy gyorsan elment, ha már mennie kellett – kezdtem ügyetlenül.

–     Igen, az orvosok is ezzel vigasztaltak – kapott a szón az anya.

Amikor már elbúcsúztunk, indultunk volna hazafelé, megállt a ház déli falánál, mi szemben vele. Sejtettük, valami nyomja még a szívét.

–     Azért ment el ilyen gyorsan, mert nem akarta, hogy sokáig szenvedjünk miatta. Nem akarta, hogy sokáig nézzük kínlódását – szólalt meg végül.

Nekünk mondta, de üres tekintettel valahová a hátunk mögé, messze nézett. Ahol a lemenő nap sugarai vörös patakként csorogtak le a hegyek zöld bársonyán, a völgyet keletről bezáró domb fölső harmadát pedig bearanyozták.

–  Jó lélek volt – ismételtem.

–   Aznap is így, ugyanitt álltam a házfalnál. Később akartuk meglátogatni… A barátnője ült az ágya mellett, akkor már kómába esett, alig hallhatóan lélegzett. Egyszer csak ez a gyenge pihegés is abbamaradt. A váratlan csöndre barátnője felfigyelt, közelebb hajolt hozzá. Olyan volt, mintha aludna, mintha lágy mosoly derengene át rajta. De csöndesen és mozdulatlanul feküdt. Barátnője hívta a nővért, az orvost, akik megállapították a halál beálltát. Emlékszem, itt álltam a falnál, pontosan akkor megeredt a könnyem. „Kislányom elengedlek” mondtam ki hangosan, és abban a pillanatban elment – mondta száraz szemmel, monoton hangon.

Úgy hangzott, mint egy ősi sirató. A fájdalom zuhatagja kibuggyant belőle, nem tudta már visszafogni, teljesen önálló irány vett.  Meghatottan, némán hallgattuk.

–     Előző nap még beszélgetett velünk, jobban volt, vidám, bizakodó, megpuszilt, úgy búcsúzott tőlünk. Kérdezte a kertet. Az volt a mindene, nagyon értett hozzá. „Ugye, Anya, nem hagyjátok el? Ki kell ültetni már a ládás virágokat szabad földbe.”

A szokásos nyár eleji pompájában ragyogott a kert, talán a kis egynyári virágok bólogattak kókadtabban, mintha osztoznának a lakók bánatában.

–     Nem tudom elhinni, néhány hónappal ezelőtt még itt állt mellettem, nevetgéltünk… „Anya ültessünk mi is hársfát, jó a teája megfázásra, amikor a fa virágzik, az egész környéket elárasztja illatával, mennyire szeretem. Milyen frissen árad be a szobámba, ha esténként kitárom az ablakomat” – javasolta egyszer. Vettünk egy kis csemetét. Most néztem meg, éppen virágba borult. Valahonnan hozott egy szőlőtövet is pár éve: „Anya erre nagyon vigyázzatok, ez valami különleges fajta, igen jóízű.” Idén virágzott először. Vannak rajta kis bogyók is. Szegény kislányom, ő már nem kóstolhatja meg a szőlő termését.

Ezt most olyan szépen mondta. Ettől hirtelen Jézus szavai visszhangzottak fülemben, aki az utolsó vacsorán így búcsúzott tanítványaitól, ezzel próbálta őket fölkészíteni arra, ami őrá magára és rájuk várt: „Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” (Mt. 26. 29.)

–    Szegény – szakítottam meg panaszát bátortalanul.

Pedig nem ezt akartam, hanem reményteljesebbet, azt, hogy „ne legyen szomorú, akit most gyászol, az ennél sokkal finomabbat kóstolhat, a túlvilági lakoma összes édességét választhatja.” De mi még a szavainkkal is ilyen esendőek vagyunk, ha tudjuk is mit kellene, akkor sincs bátorságunk kimondani a megfelelőt. Azt hiszem azonban, az anya nem várt mást, csak kis részvétteljes hallgatást.

–     Hát most csináljuk ezt a kertet, csináljuk, amíg tudjuk.

Nem sírt, nem átkozódott, tehetetlenül átadta magát valaminek, amit nem akart, mert nem tudott megérteni. Állt lecsüngő kézzel a házfal előtt, miként a fájdalom élő szobra, mint a gyermekeit sirató pogány Niobé, mint a keresztény Pieta, mint az ősanya, akiben abban a pillanatban a világ összes szenvedése egyesül.

Fájdalmának örvénye észrevétlenül ragadott el. Nem védekeztem, hagytam, hogy elborítson, hogy lebénítson, hogy elfoglalja minden gondolatomat, ez volt az egyetlen, amit tehettem érte.

 

Pécs, 2012. július 1.

Kiss Magdolna

Nem lesz kénsavas technológia a pécsi uránbányában?

2012.07.23.: A Wildhorse sajtóközleménye:

http://www.pecsistop.hu/regio/megszolal-vegre-a-wildhorse-a-pecsi-uranbanya-ugyeben/1067602/ …

2012.07.24.: … meg a neMecsek Mozgalom válasza:

Nincs veszélytelen megoldás

A neMecsek Mozgalom nem bármi ellen tiltakozik, hanem a mecseki uránbányászat újraindítása ellen jött létre. A konkrét tények: 2012 február 7-én együttműködési megállapodást kötött a Wildhorse Energy a Mecsekérc és a Mecsek Öko Zrt-vel, hogy vegyesvállalatot hozzanak létre az uránbányászatra. 2012 május 29-i bizottsági ülésen tulajdonosi hozzájárulást kértek a pécsi önkormányzattól, a területén végzendő kutatófúrásokhoz. 2012. június 26-án a magyar kormány határozatot hozott a mecseki uránbányászat újraindításáról. Szerintünk nem hangulatkeltés ezekre reagálni.
Az uránbányászattal szembeni félelmeket alaptalannak nyilvánítani viszont sértő a környéken élő emberekre és az uránbányász családokra nézve, hiszen több generáción keresztül működött itt uránbánya. Volt alkalmunk megismerni például a radioaktív radongáz hatásait, a környezet és egészségrombolást.
A hiányos és pontatlan információkról a Wildhorse Energy hiányos és pontatlan kommunikációja tehet, ezért egyedül ők a felelősek.
A műszakilag kivitelezhetetlen és több országban betiltott ISL technológiát éppen a Wildhorse ültette bele a köztudatba 2006 és 2008 között. Mi tudjuk, hogy 2008-ban világosan a hagyományos mélyművelésű bányászat mellett döntöttek, azonban ezt a váltást nem igyekeztek tisztázni a közvélemény előtt.
Üdvözöljük, hogy most 2012-ben már hajlandóak eloszlatni ezt a félreértést.
Amíg az egyetlen működő bányával sem rendelkező Wildhorse Energy hat év munka után továbbra is csak „valamilyen más eljárás”-ról nyilatkozik a tervezett uránbányászat kapcsán, addig joggal feltételezhetjük: vagy nem tudják, hogy mit akarnak csinálni, vagy visszatartanak információkat.
Jelenleg a Pécs területére tervezett Kismélyvölgy dűlői és mecsekszentkúti tervezett kutatófúrások jelentenek aktuális veszélyt, ezért továbbra is arra kérjük Pécs M. J. V. polgármesterét, Dr. Páva Zsoltot, hogy a kért tulajdonosi hozzájárulást ne adja ki a Wildhorse Energynek.

NeMecsek Mozgalom

Pécs, 2012. július 23.

Deutsche Deutsch Übersetzung (Matthias H. Rauert):

Die NeMecsek-Bewegung kämpft nicht gegen irgendetwas, sondern dagegen, dass die Uranmine im Mecsek wiedereröffnet wird. Die konkreten Tatsachen:

– Am 7. Februar 2012 kam es zu einem Kooperationsvertrag zwischen der Wildhorse Energy, der Mecsekerz und der Mecsek Öko AG mit dem Ziel, dass ein Gemeinschaftsunternehmen über die Uranmine zustande komme.
– Am 29. Mai erbat man im Rahmen einer Sitzung eines Komitees von der Kommune als Eigentümer des Gebietes die Zustimmung zur Durchführung von Erkundungsbohrungen.
– Am 26. Juni beschloss die ungarische Regierung die Wiedereröffnung der Uranmine.

Unserer Meinung nach ist es keine “Stimmungsmache”, darauf zu reagieren. Die mit der Wiedereröffnung der Uranmine verbundenen Befürchtungen unbegründet zu nennen, beleidigt die in ihrer Umgebung lebenden Menschen und die Uranbergbauarbeiterfamilien. Immerhin arbeitete die Uranmine mehrere Generationen lang. Wir hatten genug Gelegenheit, zum Beispiel die Wirkung des radioaktiven Radon-Gases, die Zerstörung der Umwelt und der Gesundheit kennenzulernen.
Die lückenhaften und ungenauen Informationen der Firma Wildhorse Energy ziehen eben eine entsprechende Kommunikation nach sich, wofür allein die Firma die Verantwortung trägt. Die technisch unbeherrschbare und in mehreren Ländern verbotene “In-situ-leaching”-Technologie (ISL) brachte Wildhorse selbst zwischen 2006 und 2008 öffentlich zu Bewusstsein. Wir erinnern daran, dass sich Firma 2008 klar und deutlich für den traditionellen Tiefbau entschieden hatte, indessen aber nicht bestrebt war, die jeweilige Änderung in der Öffentlichkeit zu erklären. Wir begrüßen es nun, dass man jetzt in 2012 dazu neigt, die Missverständnisse aufzuklären.
Solange die Firma Wildhorse Energy, die nicht eine einzige arbeitende Mine betreibt, nach sechs Jahren Arbeit sich weiterhin nur über “irgendwelche andere Verfahren” äußert, behaupten wir mit Recht: Entweder weiß sie nicht, was sie machen will, oder sie hält Informationen zurück.
Die gegenwärtig auf Pécser Gebiet im Kismélyvölgyer Weg und in Mecsekkút geplanten Probebohrungen [im Westen von Pécs, ca. 4 km vom historischen Stadtkern, Anm. der Redaktion] stellen eine aktuelle Gefahr dar. Deshalb bitten wir weiterhin den Bürgermeister der Freien Stadt Pécs, Dr. Zsolt Páva, er möge als Eigentümer der Firma Wildhorse Energy seine Zustimmung verweigern.

neMecsek Bewegung

 

Please join us at facebook.com:
Nem akarunk uránbányát Pécs alatt!

1 54 55 56 57