[Zur deutschen Fassung des Artikels]
Ahol gyerekkoromat töltöttem, a házak körüli parkokban a városi kertészek sok szép virágon kívül ültettek még gyönyörű jezsámen bokrokat, melyekről sokáig azt hittem, jázminok – de nemcsak én, ezért úgy is neveztük őket. Amikor a májusi, júniusi estéken finom illat jelezte virágzásukat, szinte mindig József Attila versének ezeket a különös szépségű sorait szavaltam el magamban:
„Az éjjel hazafelé mentem, éreztem, bársony nesz inog, a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok” (József Attila: Hazám)