Deviáns történetek – Állatbarát

Még csak pár hónapja voltunk boldog kutyatulajdonosok, egy öt hónapos kiskopó gazdái. Ahová lehetett, mindenhová vittük magunkkal állatunkat, bár ezt a szokást később ugyanúgy megtartottuk, kezdetben mégis jóval többet volt az eb velünk, mint azután. Egy pár hónapos kiskutyát ugyanis könnyen be lehetett rakni a kerékpárom csomagtartójára felszerelt kosárba. Hámjánál fogva biztonságosan rögzítettem, és irány a város. Mindketten szerettük ezeket a biciklis kirándulásokat. A kisállat, mint egy antik szobor, szinte megkövülten ült a helyén, csupán kis fejét dugta ki hol jobbra, hol balra a vállam mellett, és csodálta az utca nyüzsgését. Én meg a magam örömén kívül, az ő világra csodálkozását is élvezhettem.

Ennél kevésbé felhőtlen örömet jelentett a gyalogos séta, főleg ha pár percre be kellett ugranom valamelyik kisboltba, bármi apróságot venni. Ilyenkor kint kellett hagynom az ajtó előtt; ha nem ugatott, akkor a bolt környékét porszívózta fel orrával, és megkóstolt minden ehetőt vagy ehetetlent. Emiatt a vásárlást nélküle intéztem, de olyankor majd a szívem szakadt meg, mert be kellett zárnom az üres lakásba, ha éppen otthon nem volt senki.

Egyik kora nyári napon egy séta során, az utcánk végében lévő vegyesbolt ajtajánál jutott eszembe, hogy elfogyott a tej. Jó lett volna bemenni, a vásárlást elintézni egy füst alatt a kutyasétáltatással, mert ahhoz ma már fáradt voltam, hogy újból lejöjjek a harmadik emeletről, meg vissza – egy liter tej miatt. „Mi legyen, menjek vagy ne menjek?” Töprengéseimet egy hang szakította félbe.

– Hagyd itt nálam a kutyát, vigyázok rá, amíg vásárolsz.

Meglepve néztem fel, váratlanul ért a megszólítás, de még váratlanabbul a tegezés. Egy szakadt öltözetű, kissé torzonborz, szakállas férfi volt, ő is most ért a bolthoz. Ahogy jobban megnéztem, észre vettem, milyen világos kék a szeme és a szőrzet egészen barátságos arcot takar. Pár percig azért haboztam. „Bízzak meg benne? Nem ismerem. És ha elviszi a kutyát?” Végül bizalmat szavaztam az embernek, annál is inkább, mert a boltban ekkor nem volt senki. Úgy gondoltam, a liter tej megvásárlása pár pillanat lesz, meg a nagy üvegablakból rálátok a vegyesbolthoz ragasztott kis kocsma kültéri asztalaira, melyek egyikéhez ült le.

Valóban nem volt okom a bizalmatlanságra. Amikor kijöttem, az ember békésen üldögélt a padon egy fröccs mellett, egyik kezén a pórázzal, a másikkal időnként végigsimított a kiskutyán. Így kezdődött ismeretségünk, az állattal pedig tartós barátsága.

Ezután többször láttuk egymást, hol a bolt melletti ivónál, hol az utcánkban, amikor a kukákat látogatta.

Kutyám egészen különösen vonzódott hozzá. Egyszer egy kerthelyiség mellett sétáltunk el, az ebállat váratlanul megmakacsolta magát a nyitott kertkapunál, és nem törődve ellenkezésemmel, egyszerűen behúzott magával a kocsmába. Magától értetődően állt meg az egyik asztalnál, és barátságos farkcsóválással köszöntötte az ott egyedül iddogáló embert. Persze ő volt, a kékszemű, torzonborz barátja.

Ő állítólag lakott valahol, többnyire józan volt, és soha nem kért, nem fogadott el semmit. Egyetlen egyszer sikerült egy pár jó erős, vadonatúj cipőt rátukmálnunk (férjem kapta, de az ő lábára nem illett), annak nagyon örült. Egyébként nem kellett neki semmi, ő csak a kutyát szerette. Ha szembejött, már jóval előbb megállt, kissé meghajolt, széttárta karjait, én elengedtem a négylábút, az hozzá szaladt. Ilyenkor hagytam, hadd örvendezzék ki magukat.

Később elköltöztünk, kertes házba. Bár ritkábban, azért jártunk arrafelé, és az emberrel is találkoztunk néha. Barátságuk a kiskutyával azonban változatlan maradt.

Több mint tíz év telt el megismerkedésünk óta. Mostanában újra gondoltam rá, midőn immár öreg kutyánkat a bodzabokor alá fektettük – utolsó nyugvóhelyére.

 

Kiss Magdolna

Az élő víz

Az „élő víz” mind az ókori pogány, mind a keresztény vallási-irodalomban a források, folyóvizek közös elnevezése – szemben az állóvizekkel. Különösen a vízszegény területeken, ahol az év szárazabb időszakában ciszternába gyűjtött esővízzel kellett a lakosoknak megelégedniük, tudták igazán értékelni a folytonosan csörgedező kristálytiszta forrást, ha véletlenül ilyenre bukkantak. Az élő víznek a tisztulást – gyógyerejű forrás esetén pedig a gyógyulást – segítő hatásuk miatt minden korban és népnél (kivéve az egyistenhívő zsidókat és a keresztényeket) isteni erőt tulajdonítottak.  Az európai kultúrára leginkább ható többisten-hívő pogány görögök-rómaiak ezért vettek mindig tiszta forrásvizet az isteneknek szánt áldozati szertartásokhoz, főként, ha az áldozat az ég istenének, az istenek királyának szólt.

„Iuppiter áldozatát készült bemutatni Apollo…

’Menj, madaram’ – szólott – ’ne halasszuk az áldozatot már!

élő forrásból hozz ide tiszta vizet!’”

(Ovidius Fasti II. 247., 249–250.)

Ugyancsak forrásvizet használtak a zsidók a sátoros ünnep utolsó napján (Tisri hónap 21-én) az úgynevezett vízmerítés szertartásán. A pap a Siloé forrásból merített vizet, majd az égő áldozati oltár lábához öntötte e szavakkal: „…mert az Úr az erősségem, a dicsőítő / énekem, / és az üdvösségem. / Örömmel meríttek majd vizet / az üdvösség forrásaiból.“ (Izajás 12.3.)

A zsidó-keresztény felfogás szerint az élő víz maga ugyan nem rendelkezik isteni erővel, de a víz forrása Isten, ezáltal a víz szimbolizálja Isten megtisztító, szomjat oltó, azaz életet adó szeretetét, lényegileg Istent önmagát.

De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn4.14.) Hasonlóan egy másik szakaszban: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem; belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak.“ (Jn 7.37-39.)

Ahhoz pedig, hogy Istennel találkozhassunk, meg kell tisztulnunk, meg kell szabadulni elsősorban az önzéstől, a bűnök forrásától. Ezért előzi meg a Megváltó eljövetelét Keresztelő Szent János, aki …”bejárta a Jordán egész környékét hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára(Lk 3.3.), és keresztelt a Jordán folyónál. Hiszen a keresztség során a kereszteltre öntött tiszta víz egyszerre tisztítja meg az embert, és közvetíti számára Isten örökre szomjat oltó szeretetét.

Advent második vasárnapja van, gyújtsuk meg a második gyertyát, és kérjük gondolatban a Teremtőt, hogy óvja meg Pécs forrásvizeit, és segítsen mindannyiunkat, hogy az Ő élő vizét ihassuk.

1 2 3 4 5