Magyarország egyik helységében, miután az ingatlanunk előtti vízelvezető csatornát a mostanában divatos – legalább is nálunk – betonburkolattal látták el, úgy döntöttünk valamit kezdünk a járda és a csatorna közti földnyelvvel.
A betonozási munkálatok során bolygatott és részben ráhordott új föld először inváziósoknak, köztük szép számban parlagfűnek adott otthon. Első körben ezektől szabadultunk meg, mégpedig kézi ásóval és lehetőleg minden növénynél a teljes gyökérzet eltávolítására törekedve. Lassú, fáradságos munka, de eredményes.
Következő év tavaszán a kevésbé sikeresen kiszedett inváziósok, gyomok újra kihajtottak, ezért az önkormányzat megnyugtatására a tarvágást is be kellett vetni – legnagyobb sajnálatomra. Az önkormányzat ugyanis gyommentesítésre és a növényzet 15 cm-t meghaladó egyedeinek visszavágására kötelezi a tulajdonosokat. Amúgy nem tudjuk, mitől szebb az ilyen tarra vágott utcarészlet. Ráadásul haszontalan, hiszen a rovaroknak nem nyújt semmit, miáltal az ember jólétét is veszélyezteti.
Szerencsére a tavaszi kaszálást sok hazai vadvirág és gyógynövény túlélte, hálából nyáron ilyen szép virágoskertet hoztak létre mindannyiunk örömére. Azóta szitakötők, ritka lepkefajok, méhek, poszméhek és egyéb beporzók állandó látogatóink. Kompromisszumként egyelőre az út melletti földnyelven még engedélyezem az egész területre kiterjedő kaszálást, de annak méhlegelővé alakítása is terveink között szerepel.
Provincia
