Kein Kulturrabatt für Ungarn!
Nincs kulturális engedmény
Magyarország számára (M.H. Rauert)
Updating (2018. 11. 12.)
A történet még mindig nem ért véget, a kisebbik fiú azóta is a gyámügy őrizete alatt van. Helyesebben mondva nem régen „sikeresen” megszökött, és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, csupán facebook-bejegyzéseiből derül ki, hogy él – ha egyáltalán ő jelentkezik, és nem más a nevében…
Az apa legutóbbi nyilatkozata az ECHO-tévében
A történet kezdete
Az ügyről szóló eredeti videó (lásd alább) magyar fordítása-ismertetése
A 14 éves Leonard azt mesélte az iskolában, hogy az apja hetente 1-2 szer megütötte. Erre az Ifjúságvédelem kiemelte őt és testvérét a családból, azaz „védelmébe vette”. A gyerek az intézetben visszavonta az állítást, mondván, hogy hazudott. Az Ifjúságvédelem nem hitt neki. A következmény: kilenc hét a Bécsi Kríziscentrumban, majd négy hónap egy szociális pedagógusok által ellenőrzött Wohngemeinschaftban (mint nálunk az Intézet. http://www.volkshilfe-wien.at/jugend-familie/wohngemeinschaften/), Grazban. De mivel 14 éves lett, saját kérésére hazakerülhetett, a fiatalabb testvére még mindig az intézetben van. A szülők a kisebb gyerekért még mindig harcolnak az Ifjúságvédelemmel.
A videón látható, hogy 2017. augusztus 2-án legalább 8 rendőr viszi el a gyerekeket otthonról, úgy kezelik az apát, mint valami bűnözőt. A gyerekek szorosan kapaszkodnak apjukba, és állítják, hogy az nem verte őket. Mégis elszakítják tőle a fiúkat. Az apa hívja az ombudsmant, de nem tud tenni az sem semmit.
Úgy kezdődött valamivel korábban az ügy, hogy a 13 éves és a 10 éves fiúk az iskolában elmesélték, hogy apjuk veri őket. A riport során az idősebb fiú elmondja, hogy volt egy vízilabda(játék) során szerzett karcolás a kezén, és azt megmutatta az iskolában, mondván, hogy az apja okozta a sérülést.
A gyerekvédelem sms-ben tájékoztatta az apát, hogy a gyerek náluk van. „Ön rosszul bánt a gyermekével” mondták az apának másnap a személyes meghallgatáson.
A riporternek ezeket meséli az apa a meghallgatásról:
– Mit csináltam? Ki mondta? – kérdeztem a hivatalban.
– A saját gyerekétől hallottuk.
– Mi? A saját gyerekem? Ez valami vicc, vagy tévedés. Mást nem tudok elképzelni – tiltakoztam.
– Nem, mi szakemberek vagyunk, mi profik vagyunk, tudjuk mit teszünk. A gyerekek nem hazudnak – válaszolták az Ifjúságvédelemnél.
A gyerek meséli a riporternek: „Másnap a Kríziscentrumban mondtam, hogy hazudtam”. Mire ők azt felelték: „Nem, nem, mi ezt már nem hisszük. Amit először mondtál azt elhisszük, de ezt már nem hisszük el neked”.
– Ekkor észrevettem, hogy „behúztak a csőbe”. Azt mondják, hogy segítenek nekem, erre azt elhiszik, amit hazudok, viszont, amikor igazat mondok, azt nem hiszik el – folytatja a gyerek a riporternek.
„Miért hazudtál”; kérdezi a riporter a fiútól. A fiú válaszából kiderül, hogy új mobiltelefont szeretett volna, a társai tanácsolták, ha a szüleire nyomást gyakorol, akkor megkapja azt, amit akar.
Az Ifjúságvédelem ügyvivője, Herta Staffa (végzettségei: Akademie für Sozialarbeit, Organisationsentwicklung – Leitung – Szociális Munkaügyi Akadémia, Szervezeti Fejlesztés – Menedzsment) azt gondolja, hogy a gyerek első állításának visszavonása csak védekező hazugság, Az első állítását fogadják el, mert azt többször hangoztatta: egy tanár előtt, a szociális munkás, majd a rendőr előtt is. Herta Staffa szerint a szülők nyomására vonta vissza első állítását. Ezért gondolják, hogy ez a második állítás nem igaz. Ráadásul a kisebbik gyerek nem ismerte el eddig, hogy hazudott.
– A dolog arról szól, hogy az apa bottal verte a fia kezét zongorázásnál, az úszástréningnél, ha nem úgy sikerült minden, ahogy azt az apa elképzelte. Persze nem mindenki előtt, hanem a WC-ben verte meg – állítja H. Staffa.
Az apa erre így válaszol a riporternek
– Azt képzelik, hogy az uszodában, amikor más szülő is ott van, lehet nyíltan verni a gyereket, vagy el lehet tűnni, és gyereket verni! Akkor annak rögtön nyoma lenne.
A magyar születésű zenész apa egyébként úszásoktatóként dolgozik. A hivatalos szervek állítása szerint bottal verte a gyerek kezét akkor is, miközben az zongorán gyakorolt.
– Bottal verni a gyerek kezét, miközben gyakorol, majd elvárni, hogy azzal a kézzel játsszon? Ez nonszensz! Miért találták ezt ki? Nem tudom – mondja az apa.
A gyerekek elvitele után nem sokkal, az apa elvesztette a munkáját. Jelenleg munkanélküli. A feleség, az egykori balett táncos, mint szakácsnő dolgozik.
– Történt erőszak valaha is a családban? Akár fizikai, akár lelki? – kérdezi a riporter az anyát.
– Nem, nem soha – mondja az anya.
Hat hónap után jött csak a nagyobbik gyerek haza, saját külön kérelmére, miután betöltötte 14. évét. A kisebbik még mindig az intézetben van .
-Biztonságban érzem magam, mióta itthon vagyok. De alvászavaraim vannak, ha az öcsémre gondolok. De sokkal jobban érzem magam, amióta itthon vagyok – meséli a nagyfiú.
Az ügyvéd szerint ez a helyzet tarthatatlan. Lehet hibázni, de aztán dolgozni kell rajta, el kell ismerni a hibát. Az Ifjúságvédelem ragaszkodik a saját verziójához, hiába bizonyítanak a többiek mást. Abszurdum, amit csinálnak. Hiába bizonyítja az iskola, a baráti kör, hogy a gyerekeknek otthon sokkal jobb, mint az idegen környezetben.
Herta Staffa (Ifjúságvédelem) szerint:
– Normál esetben érdekünk a párbeszéd. Normál esetben nem az az érdekünk, hogy a gyermeket elvigyük Bécsből. Ebben az esetben az az oka, hogy a szülők ennyire erős nyomást gyakorolnak a gyerekekre. Ennél az esetnél az apa veri a gyerekeket, az anya nem nyújt támogatást, ez az oka, miért kerültünk mi ebbe a játékba – hajtogatja továbbra megrögzötten H. Staffa.
Az apa nem látogathatja az intézetben a gyereket, 5 hónapja teljesen elszigetelték őt a gyerektől.
A kisebbik gyerek megpróbál kézzel írt levélben segítséget kérni.
Herta Staffa szerint, furcsa ennek a levélnek az előkerülése, szerinte az apa íratta. A kisebbik gyerek szerintük egyébként jól tanul, beilleszkedett az intézetben, van barátja.
Az ombudsman szerint évente több 100 panasz érkezik az Ifjúságvédelem túlkapásai miatt.
Minden hivatalos vizsgálat azt állapította meg, hogy a gyereket nem verték. A szülök sokat gondolkodnak, mi lehetett az egésznek az oka, az anya szerint csak az elfoglaltságra tudnak gondolni. A sok munka mellett mindig hiányzik egy-egy fél óra, amit a gyerekkel beszélgetve tudnának eltölteni.
Az Ifjúságvédelem munkatársnője szerint a szülők viselkedése az oka a kialakult helyzetnek. Tárgyalásra tesznek ajánlatot, de csak akkor, ha kölcsönösen respektálják egymást.
– Tárgyalás? Természetesen készek vagyunk rá. De az Ifjúságvédelemben azt mondják, „akkor tárgyalunk csak, ha ön elismeri azt, amit tett”. De hogyan ismerhetem el azt, amit nem tettem – mondja ki a végszót az apa.
Konklúzió
I.
Érdekes módon a történetben rejlő logikai bukfencet senki nem vette észre, csak a tinédzser. „– Észrevettem, hogy „behúztak a csőbe” Azt mondják, hogy segítenek nekem, és azt elhiszik, amit hazudok, viszont, amikor igazat mondok, azt nem hiszik el – folytatja a gyerek a riporternek.”
Az Ifjúságvédelem „tévedhetetlen szakemberei” ugyanis általánosan deklarálták, „hogy a gyerek nem hazudik„.
A történetünkben szereplő Leonard szájából azonban két ellenkező állítás hangzott el az üggyel kapcsolatban, ezt mondta leegyszerűsítve:
1. Apa ver.
2. Hazudtam, apa nem ver.
A) Mármost fogadjuk el a „szakemberek” állítását, „a gyerek nem hazudik”. Akkor mindkét állítás egyszerre igaz, ami logikai nonszensz.
B) Az egyik állítás hamis, tehát a „szakemberek” tévednek. Mégsem annyira szakemberek, és ezt még csak be sem látják. Azaz nem alkalmasak posztjukra.
C) De melyik állítás hamis az 1. vagy a 2.? Milyen alapon fogadja el a hivatal az első állítást, miért nem a másodikat? Mert az elsőt többször mondta a gyerek? Az igazság nem számok függvénye! Mert a másodikat szülői nyomásra állította a gyerek? Ki, hogyan bizonyította ezt?
Az Ifjúságvédelem hamis magyarázat alapján, önkényesen ragaszkodik a gyerek egyik állításához, míg a másik állítást az Ifjúságvédelem – önmagával is ellentmondásba kerülve – tagadja. A hamis állítás alapján jogtalanul szakította el a gyermekeket családjuktól, számukra beláthatatlan traumát okozva. Az Ifjúságvédelem a túlkapásaival az apa hírnevét súlyosan csorbította, melynek hatására az munkanélkülivé vált. Ezzel további jelentős anyagi kárt okozott az Ifjúságvédelem az egész családnak.
II.
Az Ifjúságvédelem a szóban forgó személyek testi és pszichikai vizsgálatát és a környezettanulmányt is hanyagul végezte.
Nem vette észre, hogy:
1. A hazugságot állító gyermek mind testileg, mind lelkileg jól fejlett, csendes, nyugodt, értelmes.
2. Se testi, se lelki nyoma rajta bántalmazásnak.
3. A szülők értelmiségiek, felsőfokú végzettséggel, a család jó, rendezett körülmények között él.
4. A vádolt apa kiegyensúlyozott, szenvedélymentes, szimpatikus személyiség. Szereti családját, és azok is szeretik őt.
5. A gyermek hazugsága (első állítása) – melynek kezelése – a szülőkkel egyetértésben – elsősorban orvos-pszichológusok feladata lett volna, de csak úgy, hogy a gyermekek a családban maradnak, nem ritka jelenség. Az ilyen jellegű hazugságok minden korú gyermeknél előfordulnak, de főleg a kamaszkorban. A szülők tiltó szava miatt a tinik hazugsággal igyekeznek elérni azt, amire vágynak. Amikor azt érzik, az igazmondás nem lesz hasznos számukra, és csak egy cél lebeg a szemük előtt. De ezzel minden – szakmáját értő – pszichológus-pedagógus tisztában van, legalább is itt Magyarországon. Érdekes, hogy a bécsi Ifjúságvédelemnél nem akadt egy ember sem, aki erről tudott volna.
A bécsi Ifjúságvédelem tehát súlyosan tévedett. Bárki tévedhet, de a bécsi Ifjúságvédelem nem akarja elismerni tévedését, nem látja be, hogy egy ártatlan családot anyagilag és erkölcsileg súlyosan hátrányos helyzetbe hozott. Mivel az apa magyar születésű, az Ifjúságvédelem túlkapásainál felmerül a rasszista indíttatás gyanúja is.
A tévedésért felelősök alkalmatlanok posztjukra, és hatalmukkal való visszaélés (rasszizmus?) miatt kemény büntetést érdemelnek. A családot anyagilag és erkölcsileg rehabilitálni kell, bár a tőlük jogtalanul ellopott hónapokat soha, senki nem tudja már visszaadni.
***
A történet margójára – Egy berlini eset
Tessék, a leghajmeresztőbb ügyeket is meg lehet oldani kellő odafigyeléssel, hozzáértéssel és tapintattal!
Az alábbi videó tartalma röviden: Az Ifjúságvédelemnél megjelent teljesen egyedül egy kisiskolás gyerek, hatalmas lila-piros véraláfutással az egyik karján, hátizsákjában a legszükségesebb személyes dolgokkal, és közölte, hogy „új családot szeretne″.
Az Ifjúságvédelem fiatal alkalmazottja első meglepődése után, megpróbálta kideríteni, ki ez a kisfiú, kik a szülei, majd felhívta a már rettenetesen aggódó szülőket. Együtt elmentek a gyerekkel annak otthonába, és ott a szülőktől megtudta, hogy a véraláfutásokat barátaival való játék során szerezte a kisfiú. Továbbá a szülők bevallották, hogy az utóbbi időben sok a nézeteltérés köztük. Újabb kisbabát várnak, valahogy át kellene rendezni a lakást stb. A gyermek bizonyára meghallotta a veszekedést, és úgy értelmezte, hogy ő már fölösleges.
A dolog mindenki megelégedésére zárult, a kisfiú örömmel vette, hogy testvére lesz, és a szülei nem miatta veszekednek, őt nagyon szeretik. A fiatal alkalmazott pedig biztosította a családot arról, ha majd az átalakításnál anyagi támogatásra lesz szükségük, segíteni fog.
A Berlini Ifjúságvédelem, külsőleg meglehetősen extravagáns alkalmazottja nagy lelki intelligenciáról, szakértelemről és empátiáról tesz tanúbizonyságot. Az első ránézésre teljesen „egyértelmű″ helyzetet tökéletesen kezeli. Tanulhatnának tőle a bécsi Ifjúságvédelem „szakértői″.
Dr. Kiss Magdolna
