Bajor tandíjmentesség (Részletek)

„…Mint tudjuk, a fiatal Magyarország kifelé törekszik, éspedig – fájdalom – százezres nagyságrendben. Miközben idehaza azzal kell kínlódnia, hogy fizet-e tandíjat vagy sem (oppardon: képzési költséget), Burgenlandtól Bajorországig egyetemek sora fog neki kínálni ingyenes oktatást… De nem azért, mert szamaritánus gyülekezetek, hanem azért, mert pontosan tudják, hogy akit egyszer ők képeztek ki, az helyben is marad…

…Ajánlom ezt az okfejtést a röghözkötéssel kísérletezők figyelmébe. Különösen azt a szakaszát, hogy maga az állami költségvetés kártalanítja az egyetemeket a kiesett tandíjbevételekért…

P.s. Ostoba duma, hogy ha valakit „az adófizetők pénzéből” neveltek ki, annak kutya kötelessége ezt a tartozást valamilyen formában visszafizetni. Tudniillik mindenütt egy ORSZÁG, egy nemzet, egy nép, magyarán: a köz KOLLEKTÍV érdeke, hogy szakértelmisége legyen illetve, hogy a meglevőt újra- és újratermelje…”

Aczél Endre

 

A teljes cikk itt olvasható:

http://galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=194767%3Abajor-tandijmentesseg&catid=9%3Avendegek&Itemid=66

 

„Megtaláltam, hajléktalan!”

Ezzel a hírrel robbant be e-mail fiókomba egyik évfolyamtársam, aki már sokadik egyetemi találkozónkat szervezte, és fáradságot nem ismerve kutatott egy másik társunk után. De hiába írt a megadott címre, hiába hívta az ismert számot. A kutatást mégis egész véletlenül siker koronázta. Egyik tévé-riportban szólaltattak meg egy hajléktalant, aki meglepő módon több nyelvet beszélt. Nem csoda, hiszen nyelvtanárként végzett az egyetemen. Ő volt az az égen-földön keresett csoporttárs.

Ez jutott eszembe, amikor arról olvastam, hogy a negyedik alkotmánymódosításba belekerül, az egyébként az Alkotmánybíróság által már elvetett „hajléktalan” törvény, vagyis az alaptörvénybe írnák, hogy törvény vagy helyi önkormányzati rendelet jogellenessé nyilváníthatja, hogy bárki közterületen éljen.

A történelem folyamán minden korban, minden időben voltak koldusok, csavargók, nincstelenek, „hajléktalanok” hol kisebb, hol nagyobb számban. Csupán a társadalom többi tagjának hozzáállása a kérdéshez mutat változatosságot koronként, népekként. A szegényekről való spontán vagy szervezett gondoskodásnak alapvetően mégis két formája alakult ki. Az egyik a nincstelent is emberszámba vevő, vele irgalmat gyakorló, segíteni akaró törekvés. (Például a mindenki előtt ismert római proletarius, az ókori proletárság, akiknek az állam rendszeres gabonaosztást és cirkuszi játékokat szervezett.)  A másik a hajléktalant nemkívánatos, bűnöző elemnek tekintő, létezését a büntetőjog tárgykörébe utaló megnyilvánulás. Ebből a kétféle viszonyulásból nyújtok át egy-két kevésbé közismert válogatást.

Ismerünk olyan időszakokat, például a görög-római pogány világban, amikor a hajléktalanban vagy koldusban istent „…háthogyha egy égbeli isten a vándor.” (Odüsszeia XVII. 484., Kr. e. 8. század) vagy legalábbis isteni hírnököt tiszteltek, akiket illett megvendégelni, akik hozzátartoztak a lakodalmas ház forgatagához, az ünnepi szertartásokhoz: „…Nosza, hozz alamizsnát / Apollón koldusának tarsolyába tedd…” (Görög népdal, Koldusok éneke az olaj-ág ünnepen, vö.: Fekete M. Események és szemelvények, Pécs 2007. 93.)

Több száz évvel később, Európa más területein is hajléktalanokhoz való hasonlóan jóindulatú viszonyulás figyelhető meg. Ilyennel saját hazánkban, szűkebb pátriánkban is találkozhatunk, mint például Baranya megye 18. század végi -19. század eleji falvaiban. A nincsteleneket az összeírások tanúsága szerint számba vették, és a falusi lakosság tartotta el őket. Teljesen természetes volt a házról-házra járó koldusok látványa, és az is, ha engedélyezték nekik, hogy itt-ott meghúzzák magukat éjszakára.

Az államvezetés azonban népektől és koroktól függetlenül nem egyszer kegyetlenül lépett fel vagy próbált fellépni, a vezetői képességük – vélt – kudarcát jelentő nincstelen-tömegek ellen.

Így például több antik görög város irányítói gazdasági eszközök helyett egyszerűen jogi lépésekkel orvosolták a problémát. Törvényt hoztak, melyben halálbüntetéssel sújtották a koldulást.

A Római Birodalom 4. századi gazdasági-politikai és erkölcsi válságának egyik mutatója ugyancsak a nincstelenek, fedél nélküliek „kényelmetlenül” nagy száma volt. A kegyetlen keresztényüldözéseiről elhíresült Galerius császár a hajléktalan-kérdésben is önön formáját nyújtotta. Elrendelte ugyanis, hogy birodalmában fogdossák össze a nincsteleneket, tegyék hajóra, majd süllyesszék el őket. (Lactantius: A keresztényüldözők halála 23.)

2013-ban itt állunk újra szemben a problémával, újra gond lett a szegénység Magyarországon is, mint a Római Birodalom hanyatló időszakaiban. Újra megszaporodott a koldusok, a hajléktalanok száma.

Vajon mit teszünk ellene?

Elfogadjuk jelenlétüket, tudomásul vesszük a minden embert megillető döntési szabadságot, amennyiben egyesek, vagy tudatosan választották eme életformát, vagy nem akarnak rajta változtatni? Emellett azonban megpróbáljuk gazdasági, humánus eszközökkel csökkenteni számukat, tapintatos szeretettel segíteni felemelkedésüket? Jól végrehajtott “közmunkaprogrammal” támogatjuk az ilyen sorsú embereket, hogy szunnyadó energiájukat, tehetségüket újra kibontakoztathassák, hogy emberi méltóságukat újra visszanyerhessék?

Vagy a problémát jogi eszközökkel kívánjuk megszüntetni, mint a pogány görög városvezetőség, mint a keresztényüldöző római uralkodó, de persze náluk sokkal „humánusabban”, csak  „szabálysértésnek” ítéljük a hajléktalanok, nincstelenek, koldusok jelenlétét.

Ha ez utóbbi mellett döntünk, akkor a történelem „nagy hajléktalanjait” is: az összes ókori vándorprófétát, vándortanítót, vándorfilozófust: úgy mint a piac mellett hordóban lakó Szinópéi Diogenészt, Mózest, Jónást,  Gautama Buddhát és nem utolsó sorban Jézus Krisztust ‒ aki ezt mondja magáról: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak / fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.” (Mt 8.20-21., vagy Lk 9.58-59) ‒,  utólag szabálysértőnek, bűnözőnek bélyegezzük.

 

Provincia

Kiszámítható jövő

 

A szüleim az uránbányában dolgoztak. Volt lakás, biztos munka, jó megélhetés és kiszámítható jövő. Nos, ez a jövő eljött: leukémia, rák, szenvedés, rokkantnyugdíjból nyomorgás.”

 Valahogy szíven ütött ez a kis bejegyzés a Dunántúli Napló sms-rovatában. Lehet, hogy nem tett volna rám ekkora hatást, ha nem bukkantam volna – szinte vele egyidőben – az interneten két rövid bejegyzésre ugyancsak a bányászat tárgyköréből: egy tőzsdei felhívásra és egy nagyszabású partiról szóló tudósításra.

 A kérdéses tőzsde eddig kevésbé ismert részvényekre hívta fel a figyelmet a következő igen előnyös ajánlattal: „ …F. M.  nyilvánvalóan eddig eredménytelen aranytermelő volt, akinek részvényeit eddig senki sem akarta. Ma 400%-os a mi árfolyam ajánlati listánkon.  A. Ltd édesvizigyöngytermelő, az általunk  leginkább ajánlottak között volt, ma Vanádium termelő, és vele 350%-os nyereségünk van.

WH.  jelenleg a piacról, mint urán-részvény jelent meg…, amik bizonyíthatóan nagy lehetőséget rejtenek magukban.

Pontosan ezért kell Önöknek most ebbe a vállalkozásba fektetniük, mielőtt az első kutatási eredmények Magyarországról nyilvánossságra kerülnek, mielőtt a részvényeket jegyzik a londoni tőzsdén, mielőtt néhány európai fonttal a részvények emelkednek, és mielőtt a vállalkozás további projekteket vásárol meg Európában! ” (Nem kívánom reklámozni a cégeket, ezért nevüket sem írtam ki. Részletesen itt olvasható: www.minenportal.de/artikel.php?sid=14845, Ford. Provincia)

 Egy drágakövekkel kereskedő orosz milliomos pedig bérbe vette születésnapjára a szardíniai Smaragd-part egyik legszebb öblét.  „Az este összesen egymillió eurójába kerül az üzletembernek.”  http://mno.hu/szinesvilag/egy-egesz-oblot-vett-berbe-a-bulihoz-1099234

Valami nagyon nincs jól.

–          Ugyan kérem – hallom az egyik ellenvéleményt – a bányaprojektekhez egyaránt szükség van bányamunkásokra, de befektetőkre is. Az csak természetes, hogy a részvényes nemcsak pénzét kívánja vissza, de minél nagyobb haszonra is szeretne szert tenni. Nekik is kell élniük valamiből.  A kereskedő meg miért ne ünnepelne, ha ilyen jól megy az üzlet. Miért ne költene, ha van miből.  Az öbölért fizetett pénz egyébként is a helyi önkormányzaté lesz, használják fel okosan azok.

–        Van igazság ebben is, de a munkások sok helyen embertelen körülmények között dolgoznak… – kozkáztatom a vitát.

–         A bányászok csak ne panaszkodjanak, inkább örüljenek a munkahelynek. Egyik munkahely ilyen, másik olyan – toldja meg más az előbbi véleményt – egyébként nem kötelező bányában dolgozni.

–          De a bányászattal tönkre teszik a termőföldet, a természeten nagy sebet ejtenek, addig akik meg az innen jött kincseket élvezik, nem tudják mit csináljanak!!… – siet a segítségemre egy jóérzésű ember.

–         Hát ha van pénze? Miért ne élvezze? Egyszer élünk. Savanyú a szőlő? – torkolnak le minket.

 Epilógus

2013. március 7-én volt bányászok tüntettek Pécsett. A tüntetésre Pécs és Komló mellett többek között Magyarszékről, Kalocsáról és Hódmezővásárhelyről is érkeztek.

http://www.bama.hu/baranya/kozelet/volt-banyaszok-tuntettek-pecsett-487097

Provincia

„Erstmal arbeiten lernen“ Viktor Orbáns hohe Meinung von den Lehrern im Atom-Staat

Unser Frühstücksfernsehen zwischen 7 und 8 Uhr besteht aus einer Nachrichtenauswahl und Wiederholungen von Polit-Sendungen des Vorabends. Das Highlight im HírTV war demnach am Montagabend wieder einmal: unser hochgeschätzter, großer, von allen geliebter Viktor Orbán, der, noch sichtlich angegriffen von der Kraftanstrengung seiner Freitagsrede, von „Rájátszás“-Moderatorin Anett Szabó mit einem Schwall von Fragen eingedeckt wurde. Das ganze Repertoire wurde wieder mal durchgearbeitet. So stellte unser Führer einmal mehr seinen Minderwertigkeitskomplex zur Schau („Wir lassen uns von der EU nichts vorschreiben“), trat seinem Intimfeind, dem aus dem Amt scheidenden Notenbankpräsidenten András Simor (für Orbán bekanntlich ein „Offshore-Gauner“) hinterher („Es kann nur besser werden“) und wurde dann schließlich von der Interviewerin auf die aktuellen Forderungen der Lehrer-Gewerkschaft PDSZ angesprochen. Die PDSZ sei mit dem „Laufbahn-Modell“, was sich Orbáns Kultusminister Zoltán Balogh ausgedacht habe, unzufrieden, was der Regierungschef von der Behauptung der Gewerkschaft halte, die Pädagogen seien unterbezahlt? „Sie sollen erstmal mehr arbeiten, dann können sie mehr Geld kriegen“, ließ ein säuerlich dreinblickender Premier die Zuschauer wissen.
An was erinnert uns das noch: Als Gerhard Schröder 1994 zum zweiten Male ins Amt des niedersächsischen Ministerpräsidenten wiedergewählt worden war, konnte seine SPD erstmals mit absoluter Mehrheit in Hannover regieren. Nun schlug er einen strikten Sparkurs zu Lasten der Lehrer und Polizisten ein, den er 1995 in einer Schülerzeitung in Hinblick auf die Lehrer so rechtfertigte:

„Ihr wißt doch ganz genau, was das für faule Säcke sind.“ (Quelle: http://www.zeit.de/1995/26/Faule_Saecke_)

SO also ist auch die Botschaft unseres edlen Regenten zu lesen. Im Klartext: Ungarns Lehrer – alles faule Säcke, die erstmal arbeiten lernen sollen. Wer nicht arbeitet, soll auch nicht essen. Klar, im Gegensatz zu unserem schwer schuftenden Atomdikator, der vor Sorgen um das Wohl und die Zukunft seiner Untertanen nicht in den Schlaf findet, machen sich die überbezahlten Lehrer einen faulen Lenz. Dabei sollte man eines wissen: Die Präsenzpflicht der Schulpädagogen an ihrer Wirkungsstätte ist bereits stufenweise von 22 auf 26 Stunden angehoben worden und soll ab 1. September (bei Bedarf, wenn ein Kollege vertreten werden muss, bei außerordentlichen Sitzungen etc.) noch auf 32 (!) Stunden weiter steigen können.[1] Zusammen mit der Arbeitszeit, die zu Hause für Vorbereitungen der Stunden, Korrekturen von Hausarbeiten etc. anfällt, kann die Wochenarbeitszeit dann bis zu 60 Stunden betragen. Wie eigentlich können die Lehrer und Lehrerinnen unter diesen Umständen noch ihren Unterricht konstruktiv vorbereiten? Sollten sie nicht am besten gleich im Lehrerzimmer campieren? Orbáns Botschaft ist klar: Die faulen Säcke sollen sich nicht so viel auf Communityportalen wie Facebook rumtreiben. Wer so was tut, hat noch zu viel Zeit und kommt nur auf dumme Gedanken. Wer Zeit zum Nachdenken und zum Austausch mit anderen hat, hat eben zu viel Zeit, ist unbequem und passt nicht in den atomaren, gelenkten Zukunfts-Staat, den unser allseits geliebter, weise voraussehender Führer Viktor Orbán seinen „mi magyarok“-Untertanen bereiten möchte.

Matt

[1] Korrigierte Zahlen nach Auskunft der PDSZ, 27.02.13, M. R.

1 53 54 55 56 57 64