Mai eszmefuttatásunk a címhez kapcsolódóan két fő kérdésre korlátozódik.
1. A Pécs környéki bánya-rekultivációk kapcsán merül fel az első kérdés: Lakhatunk-e valaha ismét a tározók felett, élhetőek-e ma már a bányaterületek?
A szakember válasza az internetes riportban így hangzott: „A hasznosítás mikéntjén tőlünk nyugatra is tapogatóznak. A legfőbb gondot az okozza, hogy rekultivált zagytározó felett olyan speciális talaj van, amelynek szerkezetét nem lehet megbolygatni, így nem építhetők be. Bár legelőnek is használják már némelyiket, s modellező repteret is működtetünk az egyiken, de nagy valószínűséggel komolyabb hasznosításban nem gondolkodhatunk az elkövetkezendő években. A telepítendő növény fajtáját is gondosan kell megválasztani, hiszen a gyökérzet sem bonthatja fel a védőréteget. Úgy vélem, mindezek összessége miatt hosszú-hosszú évekig kell még az utógondozást itt ellátni, ez pedig rengeteg pénzt emészthet fel. A költségek csökkentésében azonban vannak még lehetőségeink.”[1]
A válasz első fele konkrét, míg a folytatás inkább csak tapogatózás. A tanulság azonban teljesen világos: a rekultivált terület hasznosítása – még a mi korunk óriási technikai tudásával is – rendkívül korlátozott. Az elkövetkező pár évben ezért senki ne reménykedjen abban, hogy egykori bányaterületen valaha újra megleli az „elveszett Paradicsomot”.
2. A Pécs alá tervezett új uránbányával kapcsolatos a következő. A Wildehorse Energy-vel karöltve létrejövő bánya túlnyomóan lakott területet érintene. A kérdés most a telek-háztulajdonosok kártalanítása körül forog, akiknek ingatlanjai alatt alagút méretű lejtős aknákat (2-3) és egyéb oldalirányú vájatokat fúrnának, bennük hatalmas dömperek, gépek dübörögnének naponta. Mit kapnak ezért cserébe?
„…a bányakapitány válaszolt. Szerinte a bányanyitási eljárás során mindenki, akinek ott van háza, ingatlana, ügyféllé válik, de kártérítés nem lesz, nincs joga rá…”[2]
Remek! Lakóterület alatti uránérc-kitermelés még csak kísérleti stádiumban sincs, mert eddig a világon sehol sem bányásztak ilyen körülmények között. (Kővágószőlős-alatti kitermelés epizódszerű története erre nem jó példa, ismert a fellépett vízhiány.) Még a legnagyobb szakmai tudás, legnagyobb elővigyázat mellett is rendkívüli kockázatnak lesznek kitéve az érintett ingatlantulajdonosok, mégis mint ügyfelek két dologra lesznek csak jogosultak:
- Egyrészt jogosultak tűrni – minden kártérítés, minden ellenszolgáltatás nélkül -, hogy időzített bomba ketyegjen alattuk. Ráadásul kell, hogy tűrjék, mert „röghöz lesznek kötve”. Egyik kötelék – ha aktív keresők – a munkahely, a másik kötelék a lakás. Hiszen nem könnyű a régi munkahelyet fölrúgni, és újat találni, és az sem valószínű, hogy valaha is el tudják adni elértéktelenedett házaikat. Ki lesz az a bolond, aki ide költözik? (Persze, az objektivitás kedvéért, nem zárható ki, hogy lesznek érdeklődők, akik jó befektetésben gondolkodnak, de nem fognak tülekedni. )
- Másrészt jogosultak továbbra is fizetni, gyakorlatilag 0-értékű ingatlanjaik után az ingatlanadót, másként településfejlesztési adót. Talán ez lenne az egyik lehetőség a fent emlegetettek közül a rekultivációs költségek csökkentésére, melyeket egyébként az újonnan megnyíló bánya – ha nem is a korábbi mértékben – tovább fog növelni, megnövelve a rekultiválandó, azaz gyakorlatilag hasznosíthatatlan vidékek számát.
A 22-es csapdája! Ugye, pécsi magyarok, kár volt lecserélni a jurtát, szilárd építményre?
[1] http://www.pecsma.hu/helyi/2010/12/06/fordulat-elott-a-mecsek-oko-zrt/
[2] http://vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20120817-az-uran-barkit-utoler-lakossagi-forum-a-pecsi-uranbanyaszat.html