Szél Bernadett és Jávor Benedek kérdést intézett november 19-én a nemzeti fejlesztési miniszterhez a Pécs város-centruma alatti uránbányanyitás ügyében…
Megjegyzés: Facebook-os kerekasztal-beszélgetés a felvetett kérdéssel kapcsolatban:
„- Zöldi Miklós: Kérdésem volna: miért Szél Bernadett tette fel a kérdést a Parlamentben? /Ha jól tudom, Ő nem tagja a pécsi képviselő testületnek, valamint a tudomásom szerint Ö nem vesz részt a Pécs 2030 V.K. elkészítésében. Nos akkor: ki beszél itt nyilvánosságról? S független, igényes tájékoztatásról és hozzáállásról? / Remélem a résztvevők mindegyike öntevékeny módon – hittel és lokálpatriotizmussal felvértezve, az anyagi és politikai hasznot meg- és elvetve – vesz részt a koncepció elkészítésében! Üdvözlettel: Z.M.
– Sándor Bardóczi: Kedves Zöldi Miklós! Kérdésedre jelzem, hogy nem csak Széll Bernadettnek jutott eszébe feltenni a kérdést a parlamentben, hanem a tervezői csapatnak is eszébe jutott feltenni a kérdést minden lezajlott fókuszcsoportos megbeszélésen, még akkor is, ha egyenlőre nem foglalhatnak állást a kérdésben, éppen azért, mert ezen a kérdésen sok minden áll vagy bukik a hosszútávú koncepció ügyében. A legtöbb megkérdezett óvatos volt és a ma nem létező információktól, hatásvizsgálattól tette függővé az támogatását vagy elutasítását. Egyedül a gazdasági fókuszcsoport fogalmazott szinte kategorikusan úgy (legnagyobb meglepetésemre), hogy sem gazdasági, sem társadalmi, sem környezeti szempontból Pécsnek nem lehet érdeke az uránbánya megnyitása. Ideidézem a fókuszcsoportos véleményt részletesen „Az uránbánya ma gazdasági irrealitás. Ez a szektor annyira leépült, hogy ma már nincs hozzá helyben képzett munkaerő, nincs hozzá helyben technológia. Mi tehát az amit hozzá tud adni a város és mi az amit helyben visszakap belőle? Természetesen akár lehet ez profitábilis befektetés is egy befektető számára, de ez a város problémáit nem oldja meg, esetleg szaporítja azokat. A bányászinporttal már a 80-as években is próbálkoztak, de az akkor is rosszul sikerült. A Paksi Atomerőmű felelős vezetői közben azt állítják, hogy 35%-os áron be tudják ugyanazt a nyersanyagot szerezni Ausztráliából, mint amit Pécsett ki lehetne nyerni. Az ilyen típusú bányászkodás rentabilitását mindig a föld mélyéből kitermelt anyag rentabilitása határozza meg. Ha az ár éppen felfelé megy, akkor rentábilisabbnak tűnik, ha lefelé, akkor nem. Ugyanakkor egy bányanyitásnak, vagy újranyitásnak a költsége nem ezen az időhorizonton belül értelmezhető. Nem mellékesen 15 év alatt a rekultivációra, a járatok eltömedékelésére beledolgoztak 100 Mrd-forintot a „földbe”. Tehát ha most újranyitnák a bányát, akkor ez a rekultivációs költség kidobott pénznek minősülne és újabb hatalmas összegeket emésztene fel a lefedések, betömedékelések eltávolítása. Műszakilag a bányanyitás valószínűleg lehetséges, de sem a társadalmi, sem a gazdasági feltételek nem adottak, a környezeti kockázatok pedig óriásiak. Manapság ezek a nagy magánmonopóliumok nagyon hozzá vannak szokva az „afrikai megoldásokhoz”: azaz például a rekultiváció elfelejtéséhez (lásd: romániai aranybányák esete). Azt se felejtsük el, hogy a régen Cserkúton kibányászott uránérc annak idején nem közvetlenül Paksra került, hanem előtte tett egy kört a Szovjetúnió felé, hiszen a dúsítást ott, az ottani ipari kapacitással végezték el. Ez a helyzet pedig ma, a mai gazdasági-politikai klímában teljesen megváltozott. Attól lehet tartani, hogy az Uránbányászat megindítását, újraindítását egyéb lobbi és háttérérdekek, és nem racionális gazdasági-társadalmi érvek mozgatják. Sokkal több a kérdőjel ezzel kapcsolatban, mint a biztos pont. Az viszont egészen bizonyos, hogy az uránbánya a foglalkoztatási problémát nem tudná kezelni, az az 500 ember, akinek lenne munkája túl kicsi nyereség a bányászat kockázataihoz képest.”
– Nagy Gyula: Én is úgy látom, h jelenleg minden ami fölött a vezetőségünk elégséges befolyásolási képességgel bír, az az URALMI érdeknek (kényszerítő erődominancia létrehozása és fenntartása) alárendelten működik. Elemi érdekünk a tisztán (tisztábban) látásunk megszerzése és az érdekérvényesítő képességünk megnövelése.
– Zöldi Miklós: Kedves Sándor! Köszönöm válaszát! Eddigi ” bokorból kiugrató” stílusomat az Ön, részemre írt válasza után nem fogom alkalmazni! Őszintén megvallom, hogy a fenti megosztást – miután nem vagyok pécsi lakos, és ez a probléma személyemet közvetlenül nem érinti – nem is a gazdasági ill. a környezetvédelmi, egészségügyi szempontok miatt tettem fel, hanem kritikaként a pécsi országgyűlési képviselők ez ügyben tanúsított korrekt hozzáállásáról! /tájékoztatás, őszinteség/ Ennyivel tudtam „segíteni” az Önök munkáját! Tisztelettel: Zöldi Miklós környezetmérnök”
