A Csipkerózsa (Rosa canina) Európától Közép-Ázsiáig terjedően mindenhol őshonos. Az ókori rómaiak a csipkerózsa szirmait veszett kutya harapása ellen is használták – melynek hatása nem bizonyított – innen származik tudományos neve, a „kutya-rózsa”. Mózesnek egy égő – de el nem égő csipkebokorban jelent meg Isten (Mózes II. 3. 1-5.) A régi germánoknál Freya istennőnek, akihez mind a gyermektelen asszonyok, mind a szülő nők imádkoztak, ajánlották a növényt. A germán nerviusok a bokrok tüskés és vadul burjánzó jellegét védelemnél hasznosították. A megnyesett facsemeték „törzseit a föld felé hajlították, s mikor az egyre terebélyesedő és sűrűsödő lombozat összefonódott a szeder- és csipkebokrok indáival, a sövény falnak is beillő erődítéssé vált, melyen nemcsak áthatolni, de még átnézni sem lehetett„. (Iulius Caesar: A Gall háborúról II.17.) A keresztény népi vallásosságban a növényt Máriának ajánlották a boszorkányok elleni védelemért. Ugyanakkor a növény az örök élet szimbóluma is a keresztény gondolkodásban, melyet az magyarázhat, hogy a bogyók télen át – egészen tavaszig megmaradnak a bokrokon. A Csipkebogyó ugyanakkor nagy hatású gyógynövény, melyből lekvárt, szörpöt, teát készítenek. Az érrendszerre jótékonyan hat, C-, és A-vitaminforrás, immunrendszer-erősítő.
A bogyóból nagyon finom lekvárt készíthetünk, az alábbi képek és rövid tanácsok segítségével.
Provincia