LMP: Gőzerővel folytatódik a város közelében az „atomtemető”-projekt

The bright future of PécsMa értesültünk az LMP közleményéről:

„A FIDESZ elárulja Pécset!

A várost a csőd szélére juttató, és pártpolitikai irányítás alá helyező FIDESZ újabb ügyekben árulja el Pécset. 8.5 év rombolás után már a jövőnket árusítják ki, amikor kiszolgáltatják Pécset az elfogadhatatlan urán-projekteknek, és nem engedik, hogy a város döntsön a saját jövőjéről. Gőzerővel folytatódik a város közelében az „atomtemető”-projekt, októberben pedig elindult az uránbányászati tevékenység környezeti hatásvizsgálati eljárása. A városvezetés pedig semmit nem tesz Pécs érdekeinek érvényesítéséért.

Csizi Péter fideszes országgyűlési képviselő a városi közgyűlés felhatalmazása nélkül tárgyal a paksi bővítésért felelős miniszterrel azt célozva, hogy Pécs „érdekelt” legyen a projektben. Azt, hogy pontosan mit akar elérni, még Páva Zsolt polgármester sem tudja – konkrét választ ugyanis nem tudott adni Keresztes László Lóránt képviselő erre vonatkozó kérdéseire. Érdemi tájékoztatás nincs, eközben folytatódik az atomtemető-projekt, és új lendületet vett az uránbányászat újraindítását célzó tevékenység.

Pécs gazdaságát új alapokra kell helyezni, a város elfogadott stratégiai dokumentumai szerint, az adottságok, lehetőségek jó kihasználásával. Ezekkel a célokkal minden szempontból ellentétes lenne az, hogy Pécs közelében nagy aktivitású nukleáris-hulladéktárolót építsenek, mind pedig az, hogy a város területét érintően ismét uránbányászatot készítsenek elő. E tevékenységek a környezeti kockázatokon túl, pusztán gazdasági szempontból is súlyos csapást jelentenének Pécsnek.

Az LMP a Közgyűlés októberi ülésén ismét benyújtja javaslatait, a város érdekeinek érvényesítése érdekében. Amennyiben a fideszes többség e javaslatokat újra lesöpri az asztalról, helyi népszavazást fogunk kiharcolni, együttműködésben a város civil szervezeteivel.

Október 24-én pedig újabb lakossági fórumot rendezünk e rendkívül fontos kérdések megvitatására.

Dr. Keresztes László Lóránt,
pécsi önkormányzati képviselő, LMP

Dr. Kóbor József,
megyei elnök, szakszóvivő, LMP”

Energiaklub: Magunk alá temetjük? Paks 2 és az atomhulladék sorsa

Gyertek!

  • Dátum
    2017. február 2. 18:00 – 20:00
  • Helyszín:
    VOKE Vasutas Művelődési Ház Váradi Antal utca 7/2, Pécs, 7621

Hogyan lehet atomerőművet tervezni legalább 70 évre előre, miközben a világ akár néhány év alatt a feje tetejére állhat? Hogyan fogjuk tárolni a nukleáris hulladékokat több százezer évig?

Résztvevők:

Fabók Márton, az Energiaklub munkatársa – Paks 2 engedélyezési folyamata és a jelenlegi helyzet

Koritár Zsuzsanna, az Energiaklub munkatársa – Az atomhulladék tárolásának problémái

Kóbor József, a PTE egyetemi docense – Az atomtemető pécsi-batanyai érintettsége

Műsorvezető: Ungár Tamás, az egykori Népszabadság újságírója

2015.12.22.: Közmeghallgatás a Bodára tervezett atomtemető ügyében a pécsi városházán – utolsó meghívas!

12360348_Atomtemeto_a_szomszedba_20151222.jpg

Meghívó

HOLNAP
2015. dec. 22., 16:30
Pécs Városháza
Széchenyi Tér 1., Pécs, 7621

Több kezdeményezés után végre döntött a pécsi közgyűlés arról, hogy közmeghallgatást szervez a Bodára tervezett atomtemető témájában.
Talán nem véletlen, hogy eléggé lehetetlen időpontban, karácsony előtt két nappal kerül erre sor.
A Nyugat-Mecsek térsége környezeti fenntarthatóságának kérdései – napirenddel meghirdetett közmeghallgatás meghívottja dr. Kereki Ferenc, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő NKft. ügyvezető igazgatója lesz.
Menjünk el minél többen, és tudassuk a városvezetéssel, hogy nem kérünk abból, hogy városunktól pár km-re atomtemető legyen!
Hívd meg ismerőseidet (ne csak a Facebookon) és oszd meg az eseményt, hogy minél többen tudjanak róla!
Nem rólunk, a gyerekeink, unokáink jövőjéről van szó!
Találkozzunk a városháza üléstermében (2. emelet 204.)!

Pécs: Újabb aláírásgyűjtés egy közmeghallgatásért a Bodára tervezett „atomtemető”-ügyében

Ma, 2015. december 6-án, újra a Lehet Más a Politika ökopárt gyűjtött aláírásokat LMP_alairasgyujtese_Boda_kapcsan_20151206_Pecs_vt_9807kl.JPGa pécsi vásártéren egy közmeghallgatás megtartásárért, a Bodára tervezett „atomtemető”-ügyében, miután a kormánypárti képviselők ismét elgáncsolták Keresztes László Lóránt erre vonatkozó előterjesztését. Többen ma a pécsi vásárban hallottak először a Boda-térségében folytatott kutatásokról, és igencsak felháborodtak az ötlettől is. Az elmúlt hónapokban a civilekkel közösen több ezer aláírást gyűjtött az LMP össze, így a városvezetés már nem bujkálhat sokáig a kérdések megtárgyalása elő.

(Az LMP Pécs – Baranya megye szervezetének közleménye. Fényképek: Sopianae.eu)

LMP_alairasgyujtese_Boda_kapcsan_20151206_Pecs_vt_9808kl.JPGLMP_alairasgyujtese_Boda_kapcsan_20151206_Pecs_vt_9810kl.JPG

 

1 2 3 4