Karácsony nélkül…

„Nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni,
hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt,
ami a miénk.”
(Pilinszky J.: Advent)

Képzeljük el életünket a karácsonyi ünnepek nélkül. Ha nem ünnepelhetnénk a Megváltó születését. Persze nem azért nem ünnepelnénk Karácsonyt, mert nem vagyunk hívők, és gyerek sincs a közelben, ezért semmi kedvünk hozzá. Még csak azért sem, mert nélkülözők, netalántán hajléktalanok vagyunk; így honnan lenne pénzünk erre, meg amúgy is jéggé fagyott e közönyös világ farkasordító hidegében a szívünk, és azt már se a karitatív szervezetek forró levese, se az összekoldult pénzünkön megkockáztatott forralt bor nem melegíti föl. » Read more

Karácsonyi ajándék

Már a negyedik adventi gyertyaláng is bevilágította a korán sötétedő téli estéket. Az árvák, félárvák lázasan készülődtek Karácsonyra. Hazautazhattak azok, akiknek hozzátartozójuk elő tudta keríteni az utazás költségét, az árvaházban maradók pedig levelet címezhettek Jézushoz. Ebben írhatták le, hogy az 50 forint értékig megvásárolható ajándékok listájáról melyiket választják. Nagy pénz volt ez 1947-ben, egy gyerekre jutó családi pótlék ára. Ezzel támogatta az állam a protestáns alapítású intézményt, ahova pedagógus szülők árváit, félárváit fogadták be, felekezeti hovatartozásuk különbözősége ellenére. Sok katolikus is volt az árvák közt. A kort megelőzve, ökumenikus, békés együttélés alakult ki a gyerekek és nevelőtanárok között.

A tizenhét éves Anna nem kívánt semmit a választható ajándékok közül. Másra vágyott, szokatlanul másra. Megírta levelét, teli aggodalommal: vajon megértik-e?

Végre elérkezett a nagy izgalommal várt Szenteste! Hatalmas teremben ékeskedett a sok színben ragyogó karácsonyfa, alatta bújtak meg az ajándékok. A gyereksereg jóval hátrább vett részt a meghitt ünnepségen, amely után az igazgatónő elkezdte osztogatni az ajándékokat, a legkisebbektől kezdve. Mindenki kapott néhány szeretetből fakadó szót.

Anna maradt utoljára. Amikor neve elhangzott, alig tudott ólomsúlyúvá vált lábain előrehaladni. Mintha állna az idő, és a távolság elérhetetlenné nőne…

Félúton látja: Lili néni előhúz a karácsonyfa rejtekéből egy divatos, igencsak tetszetős kis táskát. Anna megállt, szinte levegőt sem kapott:

– Nem értettek meg! Miért is kértem lehetetlent – gondolta.

De íme, Lili néni kiemel a táskából egy kis fémtölcsért, majd bögrét, s végül egy kicsi fonott demizsont. Anna fellélegzett, félelme örömre változott. Mégis megértették!

– A legszebb ajándékot Anna kérte – szólalt meg Lili néni – a legnagyobb, amit kívánhat valaki. Nem játékot, nem könyvet, hanem magát Jézust kérte, hogy a Szentostyában minden nap jöjjön el őhozzá. Mi hozzásegítjük azzal, hogy reggelijét magával vihesse az iskolába.

Nagy csend támadt a teremben. Talán mindenki jobban átérezte most a Karácsony misztériumát, mint máskor.

Anna ezután engedéllyel mehetett misére, amit eddig titokban, több nehézség árán tehetett meg.

A reggelit ugyanis otthagyni, eldobni tilos volt. A szentségi böjt megtartásához meg kellett kérnie egy-egy asztaltársát, hogy igya meg az ő kávéját is. Akadt mindig vállalkozó, ha a kenyeret is megkapja. A tejporból kevert kávé magában nem a legjobb volt, és a kenyér amúgy is kevés. Néha egy-egy jobbszívű kenyér nélkül is elfogyasztotta a kávét, hogy Anna ne éhezzék fél háromig, mire az iskolából megérkezik az ebédhez.

A másik nehézség abból adódott, hogy reggeli után az egész gyereksereget egyszerre indították a kapuban álló tanárok az iskolába. Amikor a tanárok látótávolságából kijutottak, Anna kilépett a sorból, és futott a város közepén álló templomig. A mise elejéről lemaradt és a végéről is, mert áldozás után távoznia kellett, hogy – ismét futva – becsöngetésig megérkezzen a város másik szélén lévő iskolába.

1984-et írtak már, amikor Anna egy temetésen összetalálkozott – sok-sok év után – Marikával, volt árvatestvérével. Mindketten tanárok lettek.

– Tudod többször volt kísértésem arra, hogy megtagadjam hitemet, de ilyenkor magam előtt láttalak téged, ahogy futottál minden reggel, hogy áldozhassál; és megmaradtam hitemben – mondta váratlanul Marika, amikor elbúcsúztak egymástól.

„Áldott legyen az Isten, …s magasztaljuk
fölséges kegyelmét, amellyel szeretett
Fiában fölkarolt minket.” (Ef. 1,3,6–7)

Szentgyörgyvári Jánosné Magyarlaki Magdolna

(Nyomtatásban megjelent; Jó Hír
A Pécsi Egyházmegye lapja, III. évf. 11. sz. 2006. dec. 20. 7.p.)

Ein seltsamer Wunder-Rabbi. Die Weihnachtsgeschichte neu erzählt von Peter Konok

Immun gegen alles Nationale, hatte Umgang mit Huren, machte Wasser zu Wein und verursachte einen Skandal in der Kirche – die Weihnachtsgeschichte in moderner Sprache von Péter Konok

Péter Konok, Budapest, hat heute auf Facebook die Weihnachtsgeschichte für moderne Leser neu erzählt. Wir veröffentlichen hier seine ungarische Originalfassung in deutscher Übersetzung:

“Gerüchten zufolge gab es irgendwann mal einen ausgesprochen für jede Form ‘nationalen Zusammenschlusses’ unfähigen, unruhestifenden Wunderrabbi, den man als sonderbaren Kulturhelden in Ehren hält. Er heiratete nie, hatte keine Kinder, machte Wasser zu Wein, hatte keinen ständigen Wohnsitz, hatte Umgang mit Huren, war doppelter Staatsbürger, nahm nicht wirklich für Autonomiebestrebungen Partei, war als uneheliches Kind einer in fester Partnerschaft lebenden Frau als obdachloser Migrant zur Welt gekommen, schätzte die Maßnahmen zur Seuchenvorsorge eines Gesundheitswesens, welches Lepröse im Interesse des Gemeinwohls ausstieß, gering, hielt aufstachelnde Reden, demonstrierte für kostenlose Speisung, löste in der Kirche einen Skandal aus, wurde am Ende wegen staatsfeindlicher Umtriebe hingerichtet – ich glaube kaum, dass man sagen könnte, er hätte gern mit László Kövér* gefeiert, aber gegen die Teilnahme eines ehemaligen Pornostars an seiner Geburtstagsparty hätte er wohl keine Einwände gehabt.”

* Ungarischer Parlamentspräsident der Staatspartei FIDESZ, für seine drakonischen Strafen gegen demonstrierende Oppositionelle im Parlament berüchtigt, der Übs.

Deutsche Übersetzung: admin

1 2