Egy nővér 600 forintos órabért kap – és új hűtőszekrényről álmodik: Pódiumbeszélgetés

Tegnap este, 2016. április 18-án az Ökopolisz Alapítvány az „Ökopódium Plusz, Pécs“ rendezvénysorozatában „Dolgozói Szegénység“ címen pódiumbeszélgetést  rendezett a Művészetek és Irodalom Házában

A rendezvényen részt vettek:

Szél Bernadett – országgyűlési képviselő, társelnök, LMP

Sándor Mária – a fekete ruhás nővér

Nagy Erzsébet – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pécsi ügyvivője

Dr. Keresztes László Lóránt – önkormányzati képviselő Pécs, LMP

Moderátor: Dr. Glied Viktor

A vendégek bemutatása után dr. Glied Viktor politológus először Nagy Erzsébetnek adta át a szót, aki ismertette a PDSZ követeléseit (lásd a Függelékben) és azt a hosszú utat, amely a mostani tanárlázadásig vezetett. Beszélt az április 15-éről is, amely az oktatási és az egészségügy példátlan összefogásának napja is volt.  Április 20-án remélhetőleg még többen és főleg még több ágazat szakszervezetei csatlakoznak.  Megemlítette azt is, hogy a sztrájk szervezése során megpróbáltak – eddig sikertelenül – egyeztetni dr. Udvardy György megyéspüskök úrral. A püspök, aki az április 15-igazgatói értekezleten részt vett, egyebek mellett arról is szólt, hogy a pedagógus szakszervezetek megkeresték az egyházmegyét. A megyéspükpök a “pedagógusoktól azt kéri, semmilyen munkabeszüntetési, sztrájk kezdeményezésben (sic!) ne vegyenek részt, ellenkező esetben él eljárási jogával”. Nagy Erzsébet újabb megkeresésére az Egyházmegye kommunikációs igazgatója kitérő választ adott, tagadván, hogy a püspök bármiféle nyomást gyakorolt volna iskoláiban. Továbbá azt ajánlotta, ha kétségeik vannak a püspökség jogszerűségével szemben, akkor a hatályos jogszabályoknak megfelelően szerezzenek érvényt igényeiknek.
Dolgo20160418_Dolgozoi_szegenyseg_2334.JPG

Szél Bernadett összefoglalta az egész országban uralkodó nyugtalanság jellemző okait. „Orbán kormányzata azt bizonygatja, hogy képviseli a magyar állampolgárok érdekeit. De kik ezek a ‘magyar állampolgár’-ok? Akiket ők képviselnek, azok csak az ország dúsgazdag, korrupt elitje, olyanok, mint Andy Vajna vagy Habony Árpád. Pedig a magyar állapolgárokhoz tartoznak önök is, mi is, a nővérek és tűzoltók, a tanárok, a nyudijasok és a fiatalok, akik nem találnak munkát, és ezért mennek el tömegesen külföldre. Mert az éhbérből Magyarországon senki sem tud megélni, ezért áll folyamatosan az összeomlás szélén a kórházi ellátás, meg  az egész egészségügy” –  mondta a képviselőnő.

Ezt követően Sándor Mária jellemezte a gondozás területén tapasztalható hangulatot. Először arról beszélt a feketébe öltözött nővér a közönségnek, hogy ideiglenesen fel akarta adni az egészségügyi ellátás terén és a nővérek ügyéért folytatott harcát. Galló Istvánné volt, aki meggyőzte, hogy folytassa azt. Ő öntött belé bátorságot, ezért is tudott ma este itt lenni, mentegetőzött újra Sándor Mária. Mozgalmának okai között mindenekelőtt azt kell látni: hogy a nővérek csekélyke 600 Ft-ot kapnak óránként, és csak rengeteg túlórával, mely csaknem tönkre teszi őket, érik el a havi mintegy 140.000 Ft-ot. Nyaralást vagy igazi pihenést nem engedhetnek meg maguknak. Ha egy nővér nagyot mer álmodni: akkor az egy új, szép cipő a gyermekek vagy egy hűtőszekrény.

Keresztes Lóránt zárszavával fejeződött be a rendezvény. Megköszönte az előtte elhangzott felszólalásokat, és hangsúlyozta, a polgári ellenzéknek Magyarországon össze kell fogniuk a korrupt kormány ellen, csak akkor van esély a kormányzat leváltására, és véget vetni a fiatalok tömeges kivándorlásának.

A rendezvényről készült képek ITT láthatóak.

 

 

Függelék:

 

A PDSZ KÖVETELÉSEI

  • A gyermekek és tanulók terheinek csökkentése;
  • A pedagógusok munkaterhelésének csökkentése;
  • A Kjt. alá tartozó munkavállalók (pedagógiai munkát segítők és nem pedagógus közalkalmazottak) azonnali és jelentős béremelése;
  • Az iskolák biztonságos működtetetését lehetővé tevő azonnali költségvetési átcsoportosítás;
  • Az intézmények gazdasági és szervezeti autonómiájának helyreállítása;
  • A pedagógus-előmeneteli rendszer, a minősítési és a tanfelügyeleti rendszer jelenlegi formájának azonnali felfüggesztése, és a modern, korszerű rendszerek kidolgozásáig az intézményekben eddig működő belső önértékelési rendszer visszaállítása;
  • A tankötelezettség korhatárának visszaemelése a 18. életévre a szakellátás feltételeinek biztosításával;
  • A minden – nem felmenő rendszerben – bevezetett intézkedés azonnali visszavonása, az eredeti feltételrendszer visszaállítása (szakképzés, érettségi, két-tannyelvű érettségi, stb.);
  • A szakszolgálatok eredeti kapacitásának helyreállítása;
  • A szakközépiskolák közismereti óraszámcsökkenéssel járó átalakításának leállítása;
  • Érdemi, rendszeres érdekegyeztetésre alkalmas fórumok létrehozása és működtetése;
  • Az automatikus tagság megszüntetése a Nemzeti Pedagóguskarban.

 

„Erstmal arbeiten lernen“ Viktor Orbáns hohe Meinung von den Lehrern im Atom-Staat

Unser Frühstücksfernsehen zwischen 7 und 8 Uhr besteht aus einer Nachrichtenauswahl und Wiederholungen von Polit-Sendungen des Vorabends. Das Highlight im HírTV war demnach am Montagabend wieder einmal: unser hochgeschätzter, großer, von allen geliebter Viktor Orbán, der, noch sichtlich angegriffen von der Kraftanstrengung seiner Freitagsrede, von „Rájátszás“-Moderatorin Anett Szabó mit einem Schwall von Fragen eingedeckt wurde. Das ganze Repertoire wurde wieder mal durchgearbeitet. So stellte unser Führer einmal mehr seinen Minderwertigkeitskomplex zur Schau („Wir lassen uns von der EU nichts vorschreiben“), trat seinem Intimfeind, dem aus dem Amt scheidenden Notenbankpräsidenten András Simor (für Orbán bekanntlich ein „Offshore-Gauner“) hinterher („Es kann nur besser werden“) und wurde dann schließlich von der Interviewerin auf die aktuellen Forderungen der Lehrer-Gewerkschaft PDSZ angesprochen. Die PDSZ sei mit dem „Laufbahn-Modell“, was sich Orbáns Kultusminister Zoltán Balogh ausgedacht habe, unzufrieden, was der Regierungschef von der Behauptung der Gewerkschaft halte, die Pädagogen seien unterbezahlt? „Sie sollen erstmal mehr arbeiten, dann können sie mehr Geld kriegen“, ließ ein säuerlich dreinblickender Premier die Zuschauer wissen.
An was erinnert uns das noch: Als Gerhard Schröder 1994 zum zweiten Male ins Amt des niedersächsischen Ministerpräsidenten wiedergewählt worden war, konnte seine SPD erstmals mit absoluter Mehrheit in Hannover regieren. Nun schlug er einen strikten Sparkurs zu Lasten der Lehrer und Polizisten ein, den er 1995 in einer Schülerzeitung in Hinblick auf die Lehrer so rechtfertigte:

„Ihr wißt doch ganz genau, was das für faule Säcke sind.“ (Quelle: http://www.zeit.de/1995/26/Faule_Saecke_)

SO also ist auch die Botschaft unseres edlen Regenten zu lesen. Im Klartext: Ungarns Lehrer – alles faule Säcke, die erstmal arbeiten lernen sollen. Wer nicht arbeitet, soll auch nicht essen. Klar, im Gegensatz zu unserem schwer schuftenden Atomdikator, der vor Sorgen um das Wohl und die Zukunft seiner Untertanen nicht in den Schlaf findet, machen sich die überbezahlten Lehrer einen faulen Lenz. Dabei sollte man eines wissen: Die Präsenzpflicht der Schulpädagogen an ihrer Wirkungsstätte ist bereits stufenweise von 22 auf 26 Stunden angehoben worden und soll ab 1. September (bei Bedarf, wenn ein Kollege vertreten werden muss, bei außerordentlichen Sitzungen etc.) noch auf 32 (!) Stunden weiter steigen können.[1] Zusammen mit der Arbeitszeit, die zu Hause für Vorbereitungen der Stunden, Korrekturen von Hausarbeiten etc. anfällt, kann die Wochenarbeitszeit dann bis zu 60 Stunden betragen. Wie eigentlich können die Lehrer und Lehrerinnen unter diesen Umständen noch ihren Unterricht konstruktiv vorbereiten? Sollten sie nicht am besten gleich im Lehrerzimmer campieren? Orbáns Botschaft ist klar: Die faulen Säcke sollen sich nicht so viel auf Communityportalen wie Facebook rumtreiben. Wer so was tut, hat noch zu viel Zeit und kommt nur auf dumme Gedanken. Wer Zeit zum Nachdenken und zum Austausch mit anderen hat, hat eben zu viel Zeit, ist unbequem und passt nicht in den atomaren, gelenkten Zukunfts-Staat, den unser allseits geliebter, weise voraussehender Führer Viktor Orbán seinen „mi magyarok“-Untertanen bereiten möchte.

Matt

[1] Korrigierte Zahlen nach Auskunft der PDSZ, 27.02.13, M. R.