Nyolc éve, július egyik délutánján, 5 óra tájt egy kis sün (mégpedig egy keleti sün – Erinaceus roumanicus) ballagott be a szomszéd nyitott kapuján. Éppen ott álltunk, beszélgettünk egymással. Szokatlan volt, hogy a fiatal állat fényes nappal az emberek közelségét keresi. Jobban megnéztük, és láttuk hogy baleset érte, mert egyik szeme megsérült, orra elferdült.
Éppen a kutyát vittük volna a soros oltásra, ezért a sündisznót is mellédobozoltuk. Az orvos adott neki egy antibiotikumos injekciót. Kenőcsöt a szemére. Azt mondta, már önállóan kell ennie, nem szopik. Talán megmarad.
Első két nap bizonytalan volt, hogy életben marad. Az orra folyt, furcsán, szörcsögve vette a levegőt. Reméltük, hogy nem lesz tüdőgyulladása. Nem tudott enni magától, kézből etettük. Macska-, kutyatáppal (konzervek), főt belsőségekkel, zabkásával. Szerencsére létezik süntáp, sünkonzerv is, ezért harmadnap már azt vettünk neki.
Közben áttanulmányoztam az interneten a sündisznóval kapcsolatos tudnivalókat, fölhívtam a Pécsi Állatkertet, az állatmentőket, egy-két arborétumot, mivel védett állat. Sajnos sehol nem tudták befogadni, leginkább helyhiány miatt. Végül abban maradtunk, hogy ez az állat mindenképpen ellátásra szorul, nem maradhat most még kint a természetben, kénytelenek leszünk fölnevelni és a szabad életre előkészíteni magunk. A vadállatok nagyon igényesek, sejtettük, hogy nem lesz egyszerű biztosítani számára azt, amit természetes körülmények között eddig megszokott.
Nyáron a nyitott tetőteraszunkon tartottuk, papírdobozokból készített konstrukcióban, 3 (!) dobozban, mert a sündisznó többszobás lakást kedvel. Ha esett az eső, befóliáztam a dobozok tetejét, egyébként egy szétbontott kutyaól műanyag hullámos tetejével fedtem le a sünlakást, ahonnan kedvére kijöhetett, és esténként szabadon mászkálhatott a 10 m2-es, oldalról teljesen zárt térben. Szénából, fűből, levelekből, leveles ágakból, amiket naponta fölvittem neki, készített magának búvóhelyet.
Reggel-este ránéztem, kitettem ennivalóját, vizét cseréltem, tisztítottam környezetét. Nem szóltam hozzá, nem kapott nevet – nem akartam megszelídíteni, hogy később probléma nélkül szabadon engedhessem.
Pár nap alatt mégis megszokott. Este hétkor már várt. Ha késtem, két lábra állt, és bekukucskált alul a terasz üveges ajtaján. Ha ilyenkor kimentem hozzá, rögtön hozzám csoszogott, és a lábfejemet kaparta kis mancsával. Én azonban gyorsan letettem neki az ételt, és bementem. Egyébként nem háborgattuk. Hamar jobban lett, szépen evett. Minden nap többet.
Őszre megerősödött, foga is kinőtt a balesete ellenére, de a sérült szeme sajnos kifolyt. Szerencsére a sündisznók inkább az orrukat követik, így félszemmel is teljes életet élhet.
Októberre, amikor elérte az egy kilót (a téli álom és az éhezés átvészeléséhez legalább 70 dekásra kell fölhíznia a sünnek) a kertben drótkerítéssel elkerítettünk számára egy szép nagy területet. Ebben a rezervátumban telelt át. Egy nagy, szájával lefelé fordított, és félig földbe ásott faláda oldalán ajtót vágtunk. Ez lett a téli szállása. Ez alá tettük a fészkét, amit még a nyári szálláson, a teraszon alakított ki magának. A láda tetejét faágakkal, avarral, szénával borítottuk. A háza elé is faleveleket, szénát szórtunk. Ezekből kedvére építkezhetett. Kezdetben még etettem, vizet is kapott. Ahogy jöttek a hidegebb napok, az eleséghez már nem nyúlt, megkezdte téli álmát.
Nagyon izgultunk, mi lesz tavasszal. Szerencsére fölébredt, s nagy örömmel fogadta az ételt. Egyszer még a kis mancsával is kinyúlt az ajtón, és gyorsan behúzta a házába a felé nyújtott edénykét.
Nyár elejére önállósította magát. Lukat rágott a drótkerítésen, és kiszökött. De esténként – egy ideig még – megjelent a házában, hogy ott fogyassza el a vacsoráját. Egyik reggel azonban érintetlen maradt az ennivaló. Sajnáltuk, mert már megszoktuk a szállóvendéget. Abban reménykedtünk, hogy nem ment világgá a félszemű sünike, hanem valahol a kertben, vagy a közelben lakik, s pusztítja szorgalmasan a csigáinkat, mert nincs belőlük olyan sok, mint korábban.
Provincia
P.S. Aki mindezt végigolvasta, megtapasztalhatta, hogy a sünmentés nem könnyű dolog, sőt jogszabályba is ütközik, ezért ha szabályosan szeretnénk eljárni, akkor minden esetben hívjuk az állatkerteket, állatmentőket. Most már könnyebb is a dolgunk, mint nyolc évvel ezelőtt, mert azóta megnyílt egy új állatmentő központ, a Sünispotály is.
