Szerző: Áldozó István, történész
Sajnos, a közelünkben súlyos harcok dúlnak, a világ második legerősebb hadserege szemben áll az egyik szomszédunkkal. Nekünk Magyarország érdekei mellett a kárpátaljai magyarokra, valamint az ország energia ellátásának biztonságára is gondolnunk kell, így sem az ukránokkal, sem az oroszokkal nem szabad megrontanunk a viszonyt. A fegyveres konfliktustól távol kell maradnunk. Tudom, nagyon nehéz a helyzetünk. Valamennyien azt szeretnénk, fejeződjön be az esztelen háború, legyen béke!
A konfliktus elmérgesedése több tényező szerencsétlen együttállásának következménye. Oroszország és főképpen Vlagyimir Putyin, a kezdeti konszolidáltabb politizálást követően egyre inkább a nagyhatalmi játszmák újbóli aktív résztvevője kívánt lenni. Eleinte csak verbálisan, majd 2008-tól kezdve már katonai eszközökkel is érvényt kívánt szerezni az orosz expanziós törekvéseknek.
Ukrajna az 1991-es függetlenné válást követően mindig Oroszországgal szemben határozta meg magát. A politikai elit nyugatos és oroszbarát táborra szakadt, ez 2004-ben robbanáshoz vezetett. Az ország állandóan a polgárháború szélén táncolt.
Ukrajna jelenlegi irányítói a NATO csatlakozást tűzték ki elsődleges céljuknak, ez az oroszok érdekét nagyban sértette, ők ugyanis az egykori szovjet utódállamokat kimondva-kimondatlanul az érdekszférájukhoz sorolták.
Ukrajna vezető politikusai a narancsos forradalom után egy radikális csoportosulás hálójába kerültek, akik hallani sem akartak az orosz többségű régiók autonómiájáról. A nemzetállami ábrándokat követő ukrán politika áldozatai voltak a kárpátaljai magyarok is.
Oroszország az oroszokkal szemben elkövetett sérelmek orvoslójaként léphetett fel a viszony elmérgesedésének kezdetén. Mindez 2022. február 24-ig így is tűnhetett, de most már nem arról van szó…
Nyilvánvaló, hogy kormányt akarnak buktatni, Ukrajnát el akarják tántorítani a NATO csatlakozástól, s a Krím-félsziget 2014-es annektálását akarják elismertetni (Amúgy ezt még Kína sem tette meg eddig).
A tavalyi elnökválasztást követően az Amerikai Egyesült Államokban is stratégiai változás történt. Donald Trump a republikánus hagyományoknak megfelelően a Csendes-óceán térségében folytatott aktívabb politizálást, ő a kínai gazdasági hegemónia megtörését tartotta elsődleges feladatának., Putyinnal egyfajta modus vivendire törekedett.
Joe Biden demokratáinak Európa a nemzetközi politizálás főbb küzdőtere, ők a hagyományos amerikai geopolitizálásnak azt az elemét porolták le, hogy Európában ne nyerjen teret egy nagyhatalom. Jelen helyzetben potenciálisan Oroszország a legerősebb, így őket igyekeztek ellensúlyozni. Várható volt, hogy az érdekek ütköznek.
Ez a tavalyi fehérorosz választásokon, s most Ukrajnában csúcsosodott ki. Az amerikai és brit politika az ukránokat stratégiai szövetségesnek tekintette, még a fegyverrel történő ellátásukról is gondoskodtak. Hibát követtek el azzal, hogy az ukrán radikálisokat nem csitították, sőt inkább lovat adtak alájuk. Ez láthatóan olaj volt a tűzre.
Tudom, Oroszország is ürügyet keresett, de a dolgukat így nagyon megkönnyítették.
Az amerikai-orosz konfliktus elmérgesedik, közben Kína szép csendben tovább gyarapodik. Ők valószínűleg még nem kezdeményeznek konfliktust Tajvanon, bár adva van nekik a lehetőség…
Ki tudná feloldani ezt a tragikus helyzetet?
Van pár jelentkező. Emanuel Macron francia államfő érzi, hogy ha az EU tagállamai nem lépnek, tehetetlenségüket bizonyítják. Az elnök napi kapcsolatban áll orosz kollégájával, próbálja hűteni a kedélyeket. Olaf Scholz, az új német kancellár még nem jártas a nemzetközi diplomáciában, így most Macron mutatkozik Európa erős emberének.
Putyin azonban az amerikaiakkal akar alkudozni, ám onnan még nincs válasz. Bár Biden az orosz elnök számára nem szimpatikus, így nem adja meg neki a békeközvetítő szerepet.
A következő napokban szerintem Törökország is akcióba lép a diplomácia területén. Recep Tayyip Erdogan Vlagyimir Putyinnal és Volodimir Zelenszkijjel is jó kapcsolatot ápol, gazdasági érdekkapcsolataik is erősek. Az iszlamista török politikus önérzetének jó tenne egy békeközvetítő szerep. Ezt az érintettek szívesen át is adnák neki. [*]
Esetleg az Oroszországgal szövetséges Kína tesz lépéseket a konfliktus elsimításáért? Számomra mindegy, ki közvetít, csak legyen már béke!!!
Ennek a konfliktusnak nincsenek győztesei, csak vesztesei. Az ukrán lakosság szenved (Donyeck és Luhanszk lakói már 2014. óta), az oroszok meg elvesztették presztízsüket. A NATO eddig nem volt egységes, innentől feltehetően az lesz, így nagyobb erő áll majd Oroszországgal szemben.