Kategória: Természet
A minket körülvevő növény és állatvilág, természeti jelenségek.
Különleges, európai léptékű kampányban volt és még egy kevés ideig lehet részünk. Öt képviselőjelölt ugyanis értelmes emberekhez méltó találkozásokat, vitaesteket, bemutatkozó fórumot szervezett. Példaértékű volt, a Tukora Gábor, a Tiszta Kezek Egyesület részéről kezdeményezett fórum a Béke Parkban, ahol az itt szép számban megjelenő választók élőben is megismerkedhettek a 12-es választókerület öt jelöltjével, programjaikkal, céljaikkal, és kérdéseket tehettek föl nekik. Bár a körzetben jelenleg hatan indulnak, ám sajnálatos módon a 6. jelölt (a jelenlegi képviselő) egyik találkozón sem jelent meg, pedig az összesre meghívták, és a választók is szívesen föltettek volna neki kérdéseket. A fórumról készült videók itt tekinthetők meg: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész
A továbbiakban röviden bemutatjuk a kedves Olvasónak a kvintettet és programjukat.
A Péterffy Attila polgármester és Ágoston Andrea a 12. vk. képviselője szívén viseli az Éger-patak sorsát, ezért azt „rendezni” szeretné egy múlt századi koncepció alapján. Mindezekről már korábban volt szó itt. Állítás Péterffyék részéről Patakvédők cáfolata 1. Nem természetes környezet, nem természetes a patak. 1. Ez a patak eredeti vörös homokkő mederben van, … Read More „A Péterffy Attila által vezetett önkormányzat nem bizonyított állításai a pécsi Éger-patakról, és a Patakvédők cáfolatai” »
Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával. Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet.” Aztán így szólt Isten: „Ez legyen jele a szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek levő minden élőlény között minden nemzedékre: szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között. Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket és a szivárvány megjelenik a felhőkön, akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson. (Ter 9,9-15)