Előzmények
Gyerekkorom óta szenvedélyes kerékpáros vagyok. Egyetemistaként Szegeden szinte csak kerékpárral suhantam át naponta a városon – kerékpárút és bármiféle védősáv nélkül balesetmentesen. Amikor visszakerültem Pécsre, pár évig a pincében porosodott a járgányom, mert Pécsett hiányzott a kerékpáros kultúra. Közben láttam azért egy-két merész embert két keréken, ami felbátorított. Előhoztam a pincéből a gépemet, és azóta sem tettem el. Kezdetben csak páran voltunk ilyen megszállottak. Ráadásul akkor még sehol sem jelöltek ki kerékpársávot, és csak egy rövid kerékpárút szakasz épült ki. Az ideges autósok között kellett egyensúlyoznunk nap, mint nap. Majd lassan elkezdett növekedni a kerekezők száma. Volt olyan hallgatóm az egyetemen, mikor még ott dolgoztam, aki egyszer elárulta, hogy nemcsak a történelemhez, de a biciklizéshez is kedvet kapott tőlem. Örültem neki. Most már csak rövidebb utakra vállalkozom, de naponta. Nyáron is, télen is, ha kevés hó esett.
