Kóbor József
Ezt a cikket 1996 áprilisában írtam, első csernobili utam alkalmával a katasztrófa után tíz évvel. Megjelent a pécsi Új Dunántúli Naplóban, 1996 májusában.
Az 1996 április 20–22 között a Kijevben tartott NGO konferencia és Green East-West Contact párttalálkozó résztvevőinek egy csoportja április 23-án csernobili kiránduláson vehetett részt fejenként 30 USD-ért. Mintegy 5 személynél – e sorok írójánál is – kézi gamma dózismérő volt. 9:30-kor indultak a buszok, 11:38-kor érték el a külső (20–30 km-es) zónahatárt. A beléptetés formális volt, létszámellenőrzés nélkül, az őrség inkább a fotózás és videózás tényét kifogásolta, feltehetően pénzt várt. Átlépés után a sugárzás szintje észrevehetően emelkedett, főleg az erdős részeknél, 12:05-kor elértük Csernobilt. 
Elhagyva Csernobilt észak felé, a beléptetőközpontban teljes felsőruha, cipőcsere, hajvédő, gézmaszk felvétele, autóbuszok cseréje. 13:53-kor átlépjük az 5-km-es belső zónahatárt. Rögvest ezután az árokparton, a fűben ülő idős házaspárt látunk falatozni. 14 órakor felbukkan az erőmű monumentális tömbje. A sugárzás ekkor a buszon belül kb. a normál háttér tízszeresére ugrik. Először a félkész új blokkot mutatják meg (buszból), melynek építése 1986-ban leállt, de a készenlétben álló daruk, járművek stb. jelenlétéből ítélve bármikor folytatható. Körbejárva az erőmű tömbjét, 14:10-kor érünk a szarkofág előtti bejárathoz, melynek parkolójában különleges jelzés nélküli civil kocsik is állnak. Kiszállva a buszból, a szarkofágtól kb. 200 m-re a sugárzás kb. 0.6 mR/h, a normál háttér kb. 30-50-szerese. Közelebb haladva egyre nő. Ukrán kísérőink tiltakozása ellenére Elisabeth Schroedter Európa Parlamenti képviselővel a szarkofág körüli betonkerítés kapujáig futok, kb. 50-80 m-re a szarkofág falától. Az őrség kényszeredetten megindul felénk, de amíg odaé
rnek, sikerül megmérni a maximális kb. 100-200-szorosa, és kb. 40-szerese azon izotóplabor munkahelyi szintjének, ahol dolgozom. Az őrök közönséges szolgálati ruhát viselnek, semmi védőeszköz, és még filmdozimétert sem látni rajtuk. De civil ruhás személyeket is látni.
Kb. 15 perc múlva elindulunk Pripjatyba, a halott városba. Megállunk a főtéren. Itt a sugárzás – melynek forrása a teljesen elszennyeződött talaj, épületek, stb. – a normál háttér 30–50 szerese, még 10 év után is. 14:55-kor váratlanul sűrű fekete füst zúdul a városra, az addig mért szint (0.2-0.3 mR/h) a duplájára ugrik. Kísérőink a buszokba hajtanak bennünket, nincs magyarázat a füst eredetéről, mely nyilvánvalóan radioaktív anyagokat kavar fel. A füst a várostól ÉNy-i irányból jön. A várost elhagyva, megállunk a vasútállomás fölötti felüljárón. Rálátni az erőműre és a városra is, a kontaminált környezet és a kb. 1 km-re lévő szarkofág együttes sugárzása magas (0.5 mR/h) állandó szintet okoz (50–60-szoros háttér) .
Továbbhaladva, újabb hatalmas füstoszlop látszik, ezúttal kb. 3-4 km-re délnyugatra (kb. 15:28-kor). Először az aljnövényzet égésére gondoltunk, de az egyidejűség gyanús. Elterjed, hogy a zónába visszatérő lakosok gyújtják fel saját falvaikat, sajátságos és elkeseredett centenáriumi demonstrációként.
16:40-kor – a belső zóna elhagyása, átöltözés, stb. után – elhaladunk a csernobili tűzoltólaktanya előtt, amely üresnek tűnik. Néhány tűzoltó ráérősen végzi az utolsó simításokat a katasztrófa során és miatt meghalt bajtársaik emlékművén, melyet az évforduló napján avatnak fel. Nem tudnak tüzekről, és nem tudják, hol vannak a többiek. Csernobilt elhagyva, egy ráérősen poroszkáló tűzoltókocsival találkozunk. Barátságosan integetünk egymásnak.
Körkép a mai szellemváros, Pripjaty-ról: http://www.nuclearflower.com/pan/pan.html
A Csernobil katasztrófa egészségügyi következményei: