Benjamin Kelemen, Bécs, hihetetlen története
Bizonyára nincs olyan ember, aki életében legalább egyszer ne hazudott volna, akár félelemből, akár azért, mert ezzel szeretett volna valamit elérni. De ha felnőttként soha nem is hazudott, gyerekkorában bizonyosan elhagyta hazug szó a száját. A kisgyermek számára a hazugság a gazdag képzeletvilágának tükrözője, a kamaszkori hazugságokkal pedig a fiatalok elsősorban szüleiket kívánják manipulálni, illetve büntetni. Mindkét utóbbi hazugságcsoport életkori jelenség. Ezért legtöbb esetben nem is vesszük komolyan ezeket a füllentéseket, mosolyogva legyintünk, és napirendre térünk a dolog felett. Pedig előfordulhat, hogy a hazugságért nagy árat fizetünk. Különösen akkor, ha ezzel hozzá nem értő, rosszindulatú, pénzéhes embereknek szolgáltatjuk ki magunkat. Miként ez az alábbi videó készítőjével történt.
Kelemen Benjamin kálváriája egy szokásos gyerekcsínnyel kezdődött, amelynek még csak nem is szerzője, hanem egyetértője, de inkább áldozata volt. Testvére, Leonard ugyanis megharagudott apjára, mert az nem egyezett bele, hogy az osztálykiránduláson neki is saját, drága mobiltelefonja legyen, mint a többieknek. Osztálytársai tanácsára és nyomására – nem gondolva az esetleges következményekre – Leonard elterjesztette, hogy apja heti rendszerességgel veri őket. Sőt kisebbik testvérét is betanította a színjátékra.
Az ügy azonban váratlan fordulatot vett. A kiránduláson felnőtt kísérőként részt vevő és pedagógiai szempontból erős hiányosságokat mutató tanárnő értesítette a gyámügyet, a rendőrséget; hiába könyörgött Leonard, és vallotta be, hogy csak hazugság volt. A gyámügy hihetetlen gyorsasággal lecsapott a gyerekekre. Mire észbe kaphattak volna, már ott csücsültek a testvérek, Bécstől – a lakóhelyüktől – jóval távolabb egy grázi osztrák állami intézetben. A gyerekvédelem ugyanis „a gyermekek érdekében” kiemelte őket családjukból, régi környezetükből, elválasztva a fiúkat mindentől, ami a régi életükre emlékeztethette volna őket.
Érdekes módon még az sem jutott a „gyermekvédelem” eszébe, hogy a nevelésre – szerintük – alkalmatlan apa helyett a tágabb családban (felnőtt testvér, nagyszülő) keressenek a gyerekek számára helyet. Ez, a környezettanulmányi, a gyámhivatal részéről kötelezően kitöltendő űrlap a mai napig üresen áll.
A fiúk ezután hiába hajtogatták, hogy hazudtak, az apa soha nem verte meg őket, hiába mentette föl a bírósági végzés az apát a gyermekverés vádja alól, a gyámügy továbbra is vasmarokkal tartotta magánál foglyait. Sőt három hónap intézeti tartózkodás után elválasztották egymástól is a testvéreket. Leonardot átszállították egy másik intézetbe, mert „rossz hatással van öccsére”.
Miután Leonard végső tehetetlenségében öngyilkosságot kísérelt meg, őt inkább „leszállították”, miként egy csomagot, szüleinek. Ám testvérét továbbra is az intézetben őrizték, mondván ő még „nem próbálkozott öngyilkossággal”.
Benjamin tehát 485 napot töltött a „zárt osztályon”, se Karácsonyt, se Húsvétot, se születésnapot, se Anyák napját nem ünnepelhetett együtt szüleivel, testvéreivel, se hétvégére, se a nyári szabadságra nem kapott „eltávozást”, se levélben, se telefonon nem tarthatta kapcsolatait velük, sőt még a nagy ritkán engedélyezett „beszélő” a családjával is csak „fegyőr” árgus szemei és kihegyezett fülei előtt zajlott.
Úgy tűnt, már soha nem lesz vége a rémálomnak, amikor a grázi intézetet, nyilván a jogosan benyújtott gyermek-panaszok hatására, váratlanul felszámolták, és a még ott lévő 1-2 kiskorút más intézményben kívánták elhelyezni. Benjamint szerencsére Bécsbe vitték vissza, ami nagy lehetőséget kínált számára, hogy végre megszabaduljon a fogságból.
De a többit mondja el ő az alábbi (magyarul feliratozott) videó-segítség kérésében.
A témához lásd még korábbi cikkünket is.
Provincia
