hajléktalan-rendelet

A pécsi hajléktalan-perhez

Pécsett is előállították még múlt héten az első hajléktalant, „életvitel szerű közterületen való tartózkodás” vádjával. A tárgyalást a bíró, a „szabálysértőt” kísérő rendőrök, ügyész, védő ügyvéd részvételével, a zsúfolásig megtelt teremben annak rendje-módja szerint megtartották. Az ítélet végül a vádlott javára dőlt el. A bírónő elvetette a szabálysértés vádját.

„Szegények mindig lesznek veletek” A magyarországi hajléktalan-rendelet margójára

A kép forrása: (http://hirportal.sikerado.hu/images/kep/201108/hajlektalanok_nem_bunozok3.jpg) A FIDESZ-KDNP vezette kormányzat kereszténynek éppen nem, sőt még emberbarátnak sem nevezhető rendeletén már többször eltöprengtem.[1] Most, hogy Pécsett a Közgyűlés elé került Nagy Csaba alpolgármester javaslata, miszerint a hajléktalanokat ki kell tiltani az egész belvárosból, újra aktualitást kapott, az egyébként a rendszerváltás óta hazánkban folyamatosan meglévő probléma. Tanulságos, hogy Pécsett kik azok a pártok, akik igennel szavaztak a rendeletre, vagy el sem mentek a közgyűlésre,

„Megtaláltam, hajléktalan!”

Ezzel a hírrel robbant be e-mail fiókomba egyik évfolyamtársam, aki már sokadik egyetemi találkozónkat szervezte, és fáradságot nem ismerve kutatott egy másik társunk után. De hiába írt a megadott címre, hiába hívta az ismert számot. A kutatást mégis egész véletlenül siker koronázta. Egyik tévé-riportban szólaltattak meg egy hajléktalant, aki meglepő módon több nyelvet beszélt. Nem csoda, hiszen nyelvtanárként végzett az egyetemen. Ő volt az az égen-földön keresett csoporttárs. Ez jutott