Környezetvédelem és igazságosság

“…Hogy a kormányok előmozdítsák a teremtett világ védelmét és a természetes javak és erőforrások méltányos megosztását…
…Minden embernek, a szegényeket és munkanélkülieket is beleértve, ugyanolyan jogaik vannak, mint a gazdaságilag kivételezett helyzetben levő gazdagoknak. Minden energiát a javak fogyasztására összpontosító mai világ közhangulata elvonja figyelmünket attól, hogy felelősek vagyunk egy új világrend kialakításáért.

Földünket kihasználták és megsebesítették. Mindnyájunknak össze kell fogni egy olyan gazdasági rend kialakítására, mely a jövendő nemzedékek jogait is tiszteletben tartja. Ne álljunk félre, és ne tétlenkedjünk. Minden cselekvés veszélyekkel jár, de a tétlenség még veszélyesebb. A hívőket Isten hívása serkenti, hogy vegyenek részt földünk gyógyításában.

Krisztus feltámadása általános együttérzésre indít minden rászorulóval szemben. Nem kérünk semmi kiváltságot: közös a reményünk. Gyógyítani akarjuk a megkárosított természetet, helyre akarjuk állítani elrútított szépségét, elő akarjuk mozdítani a megosztás kultúráját, mert e nélkül nincs remény.

Új világ van születőben. Minden szülés fájdalommal jár, de ez a fájdalom nem hiábavaló. Talán csak gyermekeink fogják látni fáradozásaink és küzdelmeink gyümölcsét. Az egész emberiség, a jövő nemzedékeket is beleértve, egy nagy közösséget alkot. Le kell mondanunk az önző előjogokról. A kapitalistáknak, akár Kínában élnek, akár a Nyugati világban, meg kell térniük.

Törekedjünk helyileg a természetet megőrző egyszerű életstílusra, érezzük felelősnek közösségeinket a környezet védelmére, támogassuk a nemzetközi kezdeményezéseket a globális emberi közösség megteremtésére. Álljunk a kapuba, és kiáltsuk: „Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett. Öltsük magunkra a világosság fegyvereit!” (Róm 13,12)

Albert J. Fritsch SJ nyomán

(forrás: Egyetemes imaszándék; http://www.jezsuita.hu/cikk/2024-aprilisi-imaszandakok)

Pakt mit Putin über AKW Paks – Pécs und das Komitat Baranya können sich nicht vor den Folgen drücken

Pecs_varoshaza_kozgyules_060214_2.jpg


Weniger bekannt ist, dass am selben Tag, am 06.02. 2014, nachmittags auch der Gemeinderat in Pécs eine Sitzung abhielt. Um ja nicht auf das Thema Uran sprechen kommen und den LMP-Abgeordneten keine Gelegenheit zur Kritik am Paks-Pakt mit Putin geben zu müssen, öffnete Bürgermeister Páva die Satzungs-Trickkiste gaaaaaaanz weit und machte (nach einer Schweigeminute, wohl weil dieser Tag als Trauertag in die Geschichte Ungarns eingehen wird) den Rapport des Pécser Polizeipräsidenten zur Sicherheitslage in der Stadt zum Schwerpunktthema der Sitzung – als ob das nicht wirklich noch Zeit bis zum 27.02. gehabt hätte. DER Unsicherheitsfaktor in Ungarn sitzt ohnehin in Budapest im Büro des Ministerpräsidenten und hat einen Namen. Handy-Upload und Bildunterschrift: Admin.

„Am 6. Februar stimmte die Fidesz/KDNP-Koaliton im ungarischen Parlament und ihre Seelenverwandten von JOBBIK für die Erweiterung des Atomkraftwerks Paks, womit die Geschichte Ungarns über die nächsten 100 Jahre festgeschrieben wird. Die Zahlen dazu sind astronomisch: Eine Investition über 3000 Milliarden Forint (in Wirklichkeit aber viel mehr), wovon siebenhundertfünfzig Milliarden aus eigener Kraft, der Rest aus einem von Putins Russland gewährten, langfristigen Kredit aufgebracht werden, was Viktor Orbán sehr viel mehr gefällt als ein IWF-Kredit. Die Fidesz und Orbán machen eine russische Kolonie aus unserem Land. Diese Unmenge Geld kann entweder nur durch Einführung eines Strompreis, dreimal teurer als gegenwärtig, oder durch die weitere Ausbeutung der ungarischen Gesellschaft oder Aufnahme eines neuen Kredits zurückgezahlt werden. Die Nebenkostensenkung, Ungarns angebliche energetische Unabhängigkeit, ist im Licht dieser Vorgänge eine billige Fidesz-Lüge.

Das alles in einer Zeit, in der nach Tschernobyl und Fukushima Deutschland, Österreich, Schweden, Italien und noch zahlreiche andere Länder nicht länger auf Atomenergie setzen oder bestehende Atomkapazitäten auslaufen lassen. Der Fokus ist auf die Energieeffizienz der Ressourcen, erneuerbare Energiequellen und intelligente Stromnetze zu setzen, denn das ist der richtige Weg. In Ungarn aber hat man für so etwas praktisch kein Geld.

Die Baranya und Pécs sind insbesondere von der Frage betroffen, wie man die abgebrannten Brennelemente und den von den Russen zurückgeschickten, hochradioaktiven Wiederaufbereitungs-Abfall in Boda lagern wird, während unter der Stadt – wahrscheinlich unter der Regie der Ungarischen Uran geschl. AG – der Uran-Bergbau (einschließlich Millionen Tonnen Abraumschutt) starten kann. Alles das steht im Widerspruch zu dem von der Stadt angenommenen Umweltschutz- und Stadtentwicklungskonzept. Es ist beschämend, dass in Pécs die Parlamentsabgeordenten, die zugleich als Gemeinderäte und stellvertretende Bürgermeister arbeiten, als: Peter Hoppál, Csaba Nagy und Peter Csizi ohne ein noch so armseliges Widerwörtchen, ohne Diskussion dafür stimmten, János Kővári dagegen seine Stimme versteckte. Wie werden sie nachher den Bürgerinnen und Bürgern, ihren Kindern ins Gesicht sehen – deren Zukunft sie verkauft haben!

Die LMP gibt nicht auf! Wir werden den Beschluss vor dem Verfassungsgericht angreifen und setzen unser Vertrauen auf die Unterstützung der selbstbewussten, denkenden Ungarn!

Dr.  József Kóbor
Dr. Lórant László Keresztes“

Quelle: Kommunique der Stadtverordneten der LMP Pécs, aufgrund dessen József Kóbor am 27. Februar 2014 im Pécser Rathaus vor Eröffnung der Tagesordnung in der Ratsversammlung Einspruch erhob. Ungarische Originalversion hier →

Paksi paktum – Pécs és Baranya sem ússza meg a következményeket

Február 6-án a magyar parlament Fidesz-KDNP kormánykoalíciója, és lelki társa, a Jobbik által megszavazott paksi atomerőmű bővítés átírta Magyarország elkövetkező száz évének történelmét. Csillagászati számok: háromezer-milliárd forintos beruházás (ami a valóságban sokkal több lesz), amiből hétszázötven milliárd az önerő, a többi Putyin Oroszországa által adott hosszú lejáratú hitel, ami Orbán Viktornak sokkal jobban tetszik, mint az IMF-kölcsön. A Fidesz és Orbán Viktor orosz gyarmatot csinált hazánkból. Ezt az irdatlan pénzt csak a jelenleginél háromszor drágább áramárral vagy a magyar társadalom további kizsigerelésével lehet visszafizetni – vagy újabb hitelekből. A rezsicsökkentés, Magyarország állítólagos energetikai függetlensége mind silány fideszes hazugsággá válik a történtek fényében.

Mindez akkor, amikor Csernobil és Fukushima után okulva Németország, Ausztria, Svédország, Olaszország és még számos ország vagy nem számol az atomenergiával, vagy kifuttatja meglévő atomkapacitásait. Forrásaikat  energiahatékonyságra, megújuló energiaforrásokra és intelligens hálózatokra fordítják, mert ez a jövő útja. Magyarországon viszont ezek után ilyesmire gyakorlatilag nem lesz pénz.

Baranyát és Pécset külön is érinti az ügy, hiszen a kiégett fűtőelemeket és  az oroszok által visszaküldött reprocesszálási nagy radioaktivitású hulladékot Bodán fogják elhelyezni, a város alatt pedig – valószínűleg az állami Magyar Urán Zrt irányításával – uránbányászat (beleértve több millió tonna meddőt is) indulhat. Mindez teljes ellentétben áll a város által eddig elfogadott környezetvédelmi és városfejlesztési koncepciókkal.

Szégyenletes, hogy a Pécsett önkormányzati képviselőként és alpolgármesterként is dolgozó kormánypárti parlamenti képviselők: Hoppál Péter, Nagy Csaba  és Csizi Péter ezt egy árva szó, vita nélkül megszavazták, Kővári Jánostól is csak annyi tellett, hogy “elsunnyogta” a szavazást. Hogyan fognak a polgárok, a gyerekeik szemébe nézni ezek után – eladták a jövőjüket!

Az LMP nem adja fel ! Alkotmánybíróság előtt támadjuk meg a döntést, és bízunk az öntudatos, gondolkodó  magyar emberek támogatásában!

dr. Kóbor József
dr. Keresztes László Lóránt

Forrás:
LMP Pécs mjv. önkormányzati képviselőinek közleménye, melynek alapján Kóbor József 2014. február 27-én napirend előtti felszólalást tartott a pécsi Városházán a Közgyűlés előtt.

A cikk németül itt→

 

Kinder tojás Pécsnek Yellowcake (sárga keksz) helyett

kinder_uranhelyett

Azt hiszem nem tévedek, ha azt állítom, hogy minden gyerek álma, a Kinder-tojás mostantól minden pécsinek igazi meglepetést és örömet okoz. A paksi (a név jelen esetben pozitív hírként kerül be a köztudatba) székhelyű “Emberekért” Közhasznú Nonprofit Kft. néhány hete kezdte meg a teljes üzemű termelést Pécsett. 97 százalékban megváltozott munkaképességű emberek gyártják a Kinder-tojások alkatrészeit, műanyag figuráit, csomagolását. Nagy Károly a cég ügyvezetője még azt is elmondta, hogy reményeik szerint jövőre 250 alkalmazottat fognak már foglalkoztatni.

Miért is örülhetünk különösen mi Pécsiek ennek a hírnek?

Köztudott, hogy Wildhorse Energy Kft. tervezett jelentősebb munkahely növeléssel járó beruházást városunkba. 2018-ra – legkorábban – „mélyműveléses bányaüzem létesítése esetén a beruházás nyomán 500 főt foglalkoztató üzem” jöhetne létre.

Az is ismert, hogy a mecseki uránérc fémtartalma alacsony, túl mélyen van, és benyúl a város központja alá. Egy egész – sűrűn benépesített – városrészt – védett területeket (Égervölgy, Szentkút, Magyarürögi templom) érint. Ezért nagy pénz és időráfordítással, nehéz munkakörülmények között bányászható ki, és jelentős veszélyt jelent a város ivóvízbázisára, a lakók egészségére. Mindezzel szemben csak mintegy 500 munkahelyet jelent – majd 6 év múlva.

Míg ezzel szemben a Kinder-figurák gyártása minimális környezeti megterheléssel jár, és szinte azonnal megteremti az előbb említett 500 munkahely felét.

Csak üdvözölni tudjuk a kezdeményezést! Reméljük, hogy a Kinder-meglepetések üzeme mellé hamarosan CSOKOLÁDÉGYÁR is települ!

Provincia

Források:

Kinder-tojás gyár Pécsen

http://www.nymtit.hu/docs/tajekoztato.pdf

 

1 45 46 47 48 49 53