…ha tagadhatatlan hasznossága ellenére ennyi veszélyt rejteget: ha a bányászattól a feldolgozásáig a vele foglakozóknak betegséget vagy éppen halált hoz, ha megfordíthatatlan környezeti folyamatokat indíthat el, sőt tömeges katasztrófát is előidézhet?
Hiszen „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter. 1.31.). Nem kételkedik egy épeszű ember sem abban, hogy valóban nagyon jó, ha a bányákban, ércfeldolgozókban, erőművekben emberek dolgozhatnak, és ezzel eltarthatják családjukat. Jó, ha az atomerőműben termelt energia segítségével minden háztartás, intézmény olcsó(bb) villanyhoz jut.
Bizonyára a fenti kérdést, más teremtett dolog nevét behelyettesítve, szintén föltehetnénk, de most az urán a téma, a Pécs alatt rejtőző uránérc kitermelésének aktuális ötlete kapcsán. A bányanyitásnak, mint minden veszélyes, egyidejűleg munkahelyekkel kecsegtető projektnek támogatói és ellenzői egyaránt vannak. A bányát-szorgalmazók valóban jogos és jogosnak vélt érvei valahol igen mélyen, ki nem mondottan ugyancsak a Bibliában gyökereznek. „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.” (Ter. 1.28.) Ezekkel a sorokkal nyernek erkölcsi mankót az urán-atomügyben illetékesek a terveikhez.
Miért ne élhetnénk a magyar föld kincseivel, miért nem támaszkodunk saját lehetőségeinkre? Kérdezik vezetőink, nyilván magyar uránra alapozott gazdaságot vizionálva, melynek első lépcsőfokát a Pécs alatt még lappangó uránérc felszínre hozása, majd a paksi atomerőmű bővítése jelenti. Hogy ennek a tervnek milyen gazdasági mutatói vannak, ennek eldöntése legyen szakemberek feladata. Itt most a dolog morális alapját firtatjuk. A Biblia idézett helye szerint ez is rendben van: összegezve, amit Isten teremtett az mind jó, és nem tiltotta meg, sőt egyenesen az ember uralmára bízta a földet és mindent, amit alkotott.
Hát akkor, miért teremtett uránt?
A választ is megadta, mégpedig egészen pontosan erre a kérdésre felelve, mert tudta, hogy az ember ezt is megkérdezi minden korban és minden időben. És éppen Isten válasza által válik fontossá az ember kérdése.
„Ne kérdezze senki: ’Mire jó ez
vagy az?’,
mert mindennek megvan a rendeltetése…
Ami a legfontosabb az ember életében,
az a víz,
a tűz, a vas és a só,
a búza java, a tej meg a méz,
a szőlő leve, az olaj és a ruha.
Ezek mind javukra szolgálnak a jóknak,
de a gonoszoknak ártalmukra vannak.”
(Sirák 39. 21, 26-27.)
Ugyancsak a fenti dilemmára válaszol Szent Pál révén az Úr egészen tömören, de mégis egyértelműen: „Minden szabad, de nem minden szolgál javunkra.” (1Kor 23.)
A Biblia e két részletével egybecseng a korunkban megfogalmazott, mégcsak nem is feltétlenül keresztény válasz, a fenntartható fejlődés gondolata. Egy olyan fejlődésről van szó (gazdasági és tudati-szellemi síkon egyaránt), ami „kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk képességét, hogy kielégítsék a saját szükségleteiket” (ENSZ, 1987-es Brundtland-jelentése). Egyszerűbben fogalmazva: úgy használom földünk energiaforrását, életterét, hogy utódaimnak is maradjon energiája, vize, termőföldje és kies erdőségei úgyszintén. Így egyáltalán nem biztos, hogy megfelel a fenntartható fejlődésnek, ha egy sűrűn lakott várost veszélyeztetünk azért, hogy az alatta rejtőző uránt kibányásszuk. Létszükséglet, hogy azt onnan kitermeljük? Nincs más lehetőségünk? Magyarországnak nemcsak szene, kőolaja, uránérce van, amiből áramot, energiát nyerhet, hanem vize, széljárta rónaságai, napsütéses óráinak száma több, mint ami fedezné éves energiafogyasztását. Mit, miként használunk csupán jószándék kérdése, mert a jóknak, minden javukra szolgál.
Advent kezdődik, ma gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún, mától kezdve mi is készülünk az Úr érkezésére, karácsonyra. Ma az első gyertya meggyújtásakor imádkozzunk a bölcsességért. Kérjük, hogy mindannyiunkat, de legfőképpen országunk vezetőit töltse el az Úr „az értelem lelkével”. Hogy minden, ami nálunk van, valóban javunkra váljon.
