„Pécs lesz hazánk első ’zöld’ nagyvárosa” – uránbányával a háttérben?

Kommentár

A  cím első fele az újságcikkből származik, a másik fele az én kérdésem.

Valamit nagyon nem értek.

A tudósító arról ír, hogy „Pécsett mintegy 31 000 távfűtött lakásban közel háromszor ennyi ember él. Jövő decembertől valamennyien teljes egészében biomasszából előállított, környezetbarát eredetű távhő mellett melegedhetnek majd.

» Read more

2012. október 16-án a pécsi önkormányzat Városfejlesztési Bizottságának ülésén

a neMecsek Mozgalom lehetőséget kapott, hogy bemutassa a képviselőknek a már megküldött szakmai összefoglalóit. Az ülés apropóját az a – már hónapokkal korábban köztudott – tény adta, hogy a vonatkozó kormányhatározat szerint október 15-re, hétfőre kellett elkészülnie a bánya-beruházó tanulmányának, ami alapján az illetékes minisztériumok közreműködésével előterjesztés készül a kormány számára a mecseki uránbányászat újraindításáról. „Az előzmények alapján én komolyan számítottam arra, hogy ezt az anyagot (a beruházó 15-re ígért tanulmányát, szerk. megj.) nyilvánosságra hozzák, egyelőre azonban arról sincs hírünk, hogy egyáltalán elkészült-e. A Pécsi Önkormányzat Városfejlesztési Bizottságában sem tudnak többet a dologról.” Mondta Peták Péter az ülést követően.

» Read more

A bányadömper „diszkrét bája”

Kedves Olvasó,

talán érdemes lenne már most megbarátkoznia azzal a gondolattal, ha esetleg még rokonszenvezik is a Pécs alatti uránbánya-nyitás tervvel, hogy különféle új típusú markológépek és szállítójárművek, mint például az alább látható – teherrel együtt – több, mint 600 (hatszáz!) tonnás bányadömperekhez­* hasonlók dübörögnek majd nálunk is. Alattunk is, meg a közelünkben megnyitott felszíni létesítmények között is. Hiszen az ausztrál cég fejlettebb technológiáról beszél. Ehhez pedig hozzá tartozik a munkagépek, szállítójárművek új generációja is.

Ilyenek, mint például a Caterpillar 797-es. Ennek 2008-ban gyártott változata 363 tonnát nyom üresen, 15,09 m hosszú és 9,53 széles – azaz területe: 143,81 m2. Magassága 7,44 m, ha a platóját megemeli, akkor 15,7 m. Vagyis ilyenkor egymagas egy négyemeletes épülettel (földszinttel együtt 5 szintes). Nyugalmi állapotban „csak” egy 2-3 szintes családi ház tetejéig ér fel.*

Ez azonban az egyik része a dolognak, amíg dübörögnek az a kisebbik baj. Mi történik velük, ha a 20 év alatt elromolnak, totálkárosak lesznek. Vajon hány használódik el belőlük az évek alatt, pár tucat, pár száz, pár ezer? Hová kerülnek ezek az  erősen sugárzó óriás testek? A Bodára tervezett atomtemetőbe? Vissza a föld alá, vizeink tovább szennyezésére? Vagy jó magyar szokás szerint valahol útfélen elhagyják őket. Madarak, kóbor állatok,  játszó gyermekek és hajléktalanok építik ki benne utolsó földi otthonukat?

Ezért, kedves Olvasó, hasznos, ha tudja…

Liebherr T282 – bányadömper

A bányavágatokat olyan méretűekre fogják vágni (legalább 20 m széles-re és 17 m magasra, vagy két 10 méter széles alagutat vágnak a város alá a gépek ellenforgalmát biztosítandó)**, hogy ezek a monstrumok könnyedén ingázhassanak bennük; pl. Kővágószőlős és Istenkút között.

 

Útjainkon szerencsére nem találkozhat velük, mert magasságuk miatt az elektromos kábelek jó részét leszaggatnák, ezért közúton nem közlekedhetnek. Ha valami szerencsétlenség folytán mégis  keresztezné személygépkocsijával egy ilyennek az útját – például Ön is a szerencsés 300 közé fog tartozni -, aki bányában dolgozik, őrizze meg hidegvérét. De azért próbáljon mielőbb kikerülni a dömper útvonalából és látótávolságukból, mert a vezető a 4,5-7,44 méteres magasságból úgysem látja az Ön kis autóját.

Semmi esetre se próbálja teherautójával elvontatni az esetlegesen elakadt példányokat, mert nem fog sikerülni, viszont vehet új autókerekeket.

 

Ha nem szükséges, tengelytörésnél se ajánlja fel a dömper-gazdának segítségét, se a pótkerekét, mert a dömperek ember méretű kerekéhez hasonló úgysem fér el autója csomagtartójában.

 

Ha a bánya szomszédságában lakik, és nem szereti ezeknek a gépeknek se a látványát se a szagát, akkor ne nyissa ki a bányaüzemre néző ablakait. Ha pedig friss levegőt akar szívni, vegyen légfrissítőt, van fenyőillatú is, ami pótolja a bánya által letarolt  mecseki erdőség fenyőit. Hazafelé pedig ne a 6-os vagy a Magyarürögi utat válassza, hanem tegyen egy kis kerülőt, és próbálja meg keletről elérni otthonát.

Ha a nyíltszíni bányalétesítmények szomszédságában él, és reggel a meglóduló ágy kidobja magából, az asztalra tett kávéja pedig kilöttyen, ne fusson ki az udvarra  földrengéstől rettegve. Csak a dömperek kezdték meg a reggeli műszakot. Ugyanígy, ha repedések támadnak a háza falán, ne riassza a kőművest, fölösleges. Ráér 20-25 év múlva – ha az érctelep kimerült és a bányát bezárják -, egy új házat építtetni, de azt már előrelátóan lábakra állíttassa, mint az Ormánságban egykor.

Viszont esőzéskor csak parkoljon nyugodtan a bányadömper „eresze” alá, garantáltan megússza szárazon.

 

Végül, de nem utolsó sorban ne csodálkozzon, ha fiúgyermeke/i bányadömperért könyörög/nek karácsonyra 🙂

 

Provincia

 P.S.  Akiket még ez sem győzött meg a dömperek diszkrét bájáról, azoknak ajánljuk ezt a kivágást Jackie Chan 1997-ben készített filmjéből (Mr. Nice Guy); hogyan lehet egyetlen bányadömperrel ártalmatlanná tenni egy egész maffia-csapatot és biztonsági személyzetét bombabiztos házastul.

 

Egy kis válogatás a bányadömperekkel kapcsolatos balesetek gazdag választékából

Jegyzetek

* https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Liebherr_T282.jpg A  Liebherr T 282 C típusú bányadömper ennél még markánsabb megjelenésű,  egy igazi kolosszus. Csak kerekének átmérője 4 méter, az alkotmány maga 600 tonna felett van, a kb. 363 tonnányi terhével együtt.

** Ha nem akarják ilyen magasra építeni az alagutakat, hanem „csak” 8-8,5 méterre, akkor olyan dömpert kell választaniuk, melynek teknőürítése  nem billentéssel, hanem a letolásos módon történik. Az ausztrál vállalkozó előzetes ígérete szerint ugyanis a meddőanyagot vissza fogják szállítani a kibányászott helyére.

 

Irodalom; a képek forrása

https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Liebherr_T282.jpg

Károly J.: Járművek és mobil gépek. Építőipari szállítójárművek. Bp. 2011. ppt.

http://toochee-foto.postr.hu/kisebb-baleset/

https://galeria.totalcar.hu/kozelet/2011/02/06/a_gumiabroncs_rovid_tortenete/15?openwith=1932452

http://kamionhirek.hu/20110420/600-tonnas-domper-kisteherauto-ellen

https://en.wikipedia.org/wiki/Caterpillar_797.htm

Környezettudatosság és munkahelyvédelem

“Vox populi, vox Dei.”

“Három baranyai fideszes parlamenti képviselő azzal az ötlettel állt elő, hogy spóroljuk meg a borítékot a voksolások alkalmával, mert drága, környezetszennyező… illetve környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolható, hogy ezzel csökken az indokolatlan papírfogyasztás…” olvashatjuk az egyik pécsi napilapban, mint az elkövetkező választásokra vonatkozó számtalan ötlet egyikét.

Reményekkel töltött el vezetőink környezettudatossága. Csak így tovább! Nagyon bízunk benne, hogy például a Pécs alatti uránbánya nyitás vagy nem nyitás döntésénél ugyancsak figyelembe veszik,  hogy környezet-, és vízszennyező.

A másik, látszólag nem ide tartozó téma, valójában nagyon is idevaló. Előrebocsátom, hogy nem szeretem a játékautomatákat, fiatalabb koromban persze egyet-kettőt kipróbáltam, még a Monte-Carlo Kaszinóban is volt szerencsém eltölteni pár percet és egy gép karját megforgatni. Ettől függetlenül nem szeretem se a gépeket, se a játékbarlangokat, de talán mégsem így kellene az egyébként ugyancsak „szabad akarattal” rendelkező embertársainkat, az általunk vélt jóra terelni. Ám, ha már ez volt a terv, talán lehetett volna mérlegelni, hány munkahelyet szüntetnek meg egyetlen tollvonással.  A hírek szerint 40000 (negyvenezer) szűnik meg.

Nem értem? Hiszen Pécsre azért kényszerítene a kormány egy bizonytalan kimenetelű és egészségügyi kockázatokkal, egyértelmű környezeti terheléssel járó uránbányát, mert majd legkorábban – a Wildhorse Energy szerint – 6 év múlva esetleg 500 (közvetett munkaerőkkel együtt is maximum 1500) munkahelyet teremtene.

Micsoda ellentmondás! Emberek morális neveléséért egyszerre eldobunk 40000 munkahelyet, míg jövőbeli 500-1500 munkalehetőségért feláldozunk egy várost, illetve kockáztatjuk Baranya megye összefüggő hideg-karsztvíz hálózatát, ivóvizünk tekintélyes részét.

 

Provincia

 

1 59 60 61 62 63 67