A gazdag ember és a gyógyító forrás

“A forrásokat érinti a föld beépítése, forgatása,
a talaj felső rétegének lehordása. […]
A földrengések is utat nyitnak forrásoknak,
vagy beszippantják azokat, miként ez Arcadiában
Pheneum környékén ötször is megtörtént.

(Plinius NH 31. 30. 54. Ford. Kiss M.)

 

 

Fotó: Kiss Magdolna, 2012.

 

Mese a múlt századból.

 

Élt egyszer egy gazdag ember még a múlt század első felében. Nem született gazdagnak, de tehetsége volt a vendéglátáshoz, és fölismerte az ebben rejlő üzleti lehetőséget, ezért szépen gyarapodott.

Mikor már több vendéglátóegysége is volt a poros kisvárosban, olcsó telkeket kezdett vásárolni a környező falvakban. Ekkor rámosolygott a szerencse. Legalább is annak gondolta. Egy gyér lakosú településen, egy kis forrás mellett bukkant arra a területre, amit kincsesbányának tartott.

A forrást ugyanis a falucska lakói csodatévőnek hitték. Bár a víz összetétele nem különbözött a tiszta ivóvízétől. Mégis aki ivott belőle, vagy arcát megmosta, kigyógyult különféle nyavalyákból, ha vak volt korábban, visszakapta látását. A forrás mellett már a középkorban kápolna állt, és rendszeres búcsúkat tartottak a mi időnkben is. Ilyenkor nagy tömeg gyűlt össze a környékről.

“Ezek a fáradt vándorok, zarándokok, turisták bizonyára örülnének, ha itt étkezést és szállást találnának, akár több napra. A közeli erdő csendje, a jó levegő, a szelíden csobogó gyógyvíz, az imára szólító harangok, biztos sokakat vonzanának, hogy itt pihenjenek” – gondolta emberünk, és belefogott egy panzió építésébe.

Az engedélyeket barátai, akiknek jó kapcsolatai voltak az önkormányzatnál, intézték. Az építkezés hamar megindult, és zökkenőmentesen zajlott, amíg egyszer csak meg nem jelent a pincében a víz. Kiszivattyúzták, de másnap újra ott csillogott a szerkezetkész ház alagsorában. A gyógyforrás pedig hirtelen apadni kezdett. Alig-alig csordogált.

Ezt már nem nézték jó szemmel a falusiak, ezért valaki feljelentést tett az építkezés miatt, és az önkormányzatnál az is felfigyelt rá, akit nem sikerült az építtetőnek lefizetnie. Büntetésül az építménye lebontására kötelezték.

Újabb utánajárások, vesztegetések következtek, és bár megkapta az épület a fennmaradási engedélyt, a gazdag ember lába alatt forró lett a talaj, ezért a félkész panziót eladta, ő pedig ugyancsak vízfolyás mellé költözött. Ott egy hatalmas családi házat épített, szintén engedély nélkül. Az építkezéshez tartozott a vízpart “rendezése”, fakivágás, bozótirtás, partburkolás, amivel ezt, a korábban érintetlen vízparti részt is tönkretette.

Művét nem élvezte sokáig, házassága megromlott, elváltak. A part menti ingatlant eladta, hogy feleségét ki tudja fizetni. Ekkor már az üzlet sem ment túl jól, végül csődöt kellett jelentenie. Maradék pénzén még vett egy kötelet, és azzal fölakasztotta magát.

Romok és pusztulás maradt utána. A szent forrás pedig valahol csörgedezik a föld mélyén, az épülettorzó alatt, hogy majd egyszer később újra előtörjön, ha ez a hálátlan nemzedék eltűnik a föld színéről.

 

Fotó: Matthias H. Rauert, 2012.

 

 

Provincia